...madárka szállott rá

Elég volt a liliomból és a hercegből

Alita megrázta magát. Érezte az altató hatását, de nem akarta megadni magát. Perselusra nézett.

- Mi a francot csinálsz?! – fakadt ki.

- Beszélnünk kell!

- Ehhez nem kellett volna mindenkit kiütnöd! Legilimencia? – kérdezte, és próbálta jó sok cinizmussal megtölteni a hangját. Perselus a fejét rázta.

- Nem turkálhat senki a fejemben. – Alita csak cisszegett.

- Na és miről akarsz beszélni?

- Arról a látomásról, amit Halloween előtt mutattál.

- Nem tudja, ne aggódj már. Nem vagyok ennyire amatőr. A férje arcát nem látta, mert nem engedtem.

- De nekem miért mutattad meg?! Ő ennél jobbat érdemel! Miért tetted ezt velem? – temette az arcát a kezébe.

- Te is tudod, hogy működnek a látomásaim. A mostani utatok erre vezet. Nem veszed észre mit hagynál elmenni? – emelte fel kezét Hermione felé  - Azt sugallod, hogy az ő boldogsága a legfontosabb, és ő a legjobb dolog, mert szerelemmel viszont szeretnek. Mégsem tudod elhinni, hogy te teszed boldoggá?

- Ugyan – legyintett – ez nem én vagyok. Ez a kedves, negédes ember. Gonosz és számító vagyok. Engem senki sem szeret.

- Én ismerlek a legjobban. És elmondhatom, mindkettő vagy. Nehogy elmerülj itt az önsajnálatban. Szeret téged Perselus. Úgy szeret, ahogy Lily sosem tudott. Van köztetek pár év? Pff! Nagy cucc. Annak az embernek próbálod előadni milyen vagy, aki a legjobban ismer. Mellesleg, én elég régóta szeretlek.

- Olyan könnyen mondod ki! Tudod ennek milyen súlya van?

- Miért? Rossz hallani?

- Nem, sőt elég kellemes. – motyogta.

- Sokat mondom azoknak, akiket szeretek, akarom, hogy tudják, mert néha nehéz, hogy éreztessem. Mondom, mert így érzem. Igen, pontosan tudom milyen súlya van. Ezért hangoztatom.

- Kegyetlen vagy.

- Mert nem doblak a mélyvízbe, mint előttem nagyjából mindenki? Mert az mondom, merj élni, mert eddig másokért éltél? Mert érzem, hogy szaggat belülről, hogy vissza kell fognod magad, mert félsz, és addig küldöm feléd ezeket míg nem látlak végre boldognak? Igen, kegyetlen vagyok. – mosolygott Alita. Látta, hogy szavai utat találnak, így nem is beszélt többet, nem akarta kizökkenteni Perselust, mielőtt beadja a derekát.

- Utállak.

- Én meg szeretlek. – vigyorgott most már – Szép gyerekeitek lesznek. – kacsintott.

- És ha nem jön össze, én meg beleélem magam? – kérdezte, mint egy kisgyerek.

- Ezt a kockázatot vállalnod kell. – mondta Alita kertelés nélkül. – Na leszedjük rólad azt a szart?

Hermione már egy ideje hallotta miről beszélgetnek. Szemét csukva tartotta, figyelt légzésére. Perselus szereti? Erre a gondolatra elárasztotta az izgatottság, alig bírta tartani a légzését. Őrlődik, hogy viszont szeretik-e? Hermione nehezen türtőztette magát. De még hallani akarta miről beszélgetnek.

- Alexander azt mondta, Ms Black volt az első szerelmed. Mivel járt ez a szerelem? – kérdezte Perselus.

- Olyan szépen kerülöd meg, miközben olyannyira kíváncsi vagy! – vigyorgott Alita. – Egy párt alkottunk. Minden velejárójával. Igen, Perselus. Szeretők voltunk.

Hermione bűntudatosan „aludt" tovább. Nem volt benne biztos, hogy ezt neki tényleg hallani kellett. – Nagyon becsapott. És én szerelmesnek hittem magam. Belementem a vérszerződésbe. Csak később értettem meg, mire ment ki az egész. Alig pár hónap volt, de én nagyon intenzíven éltem meg.