...madárka szállott rá

Egy udvarnyi tél

Hermione zajt hallott az udvarról, hátra sétált, még látta, ahogy Alita a Potter gyerekekkel és Ginnyvel beszél. Ginny nem fogott rá pálcát, Alita közelebb lépett és megérintette az arcát. Ginny arca elnyúlt majd kedvesen ránézett Alitára és megölelte. Alita visszaölelte, majd a fiúk is odafutottak és átölelték Alita lábát. Amaz kedvesen lehajolt hozzájuk és őket is megölelte, megsimogatta az arcukat, beszélt hozzájuk, a fiúk lelkesen bólogattak, Ginny a fejét rázta és valami olyasmit mondott, hogy ez lehetetlen. Alita felé fordult így Hermione nem látta mit válaszolt neki, Ginny zavartan bólintott. Alita dobbantott a lábával és jég lett az udvar, a fákon hó volt, a kis szökőkút a kert végében megfagyott, és havazott. Ginny és a fiúk téli ruhában voltak és korcsolya volt a lábukon. A fiúk ujjongva kezdtek siklani, és esni. Ginny megköszönte és a fiúk után ment, Alita pedig szomorú mosollyal elment.

Hermione döbbenten nézte végig a jelenetet. Pörgött az agya milyen varázslatok kellettek ehhez, aztán leostobázta magát, hiszen Alita pálca nélkül hajtotta végig az időjárás varázslatot. Hermione kilépett az udvarra Ginnyékhez. Elkapta az épp ellesni készülő Jamest, az nagyot kacagott és tovább siklott. Egész ügyesek voltak, ahhoz képest, hogy Hermione szerint, először korcsolyáztak.

-    Mit szólsz ehhez Mio? – kérdezte kacagva Ginny. Hermione is elkezdte érezni, a gyomra izgatottan összehúzodott, szíve vadul kalapált, arca mosolyra húzódott, boldog volt, de nem tudta mitől. Olyan könnyű volt, mint egy pihe. Elkezdett Ő is korcsolyázni, nem tudta mikor került rá, vagy hogy lett rajta téli ruha. Együtt játszott és nevetett Ginnyvel és a gyerekekkel. Hirtelen a jég eltűnt és csak hó lett mindenütt, nekiálltak hógólyozni, hóangyalt csináltak, hóember építettek. Rájuk esteledett mire bementek a házba. A konyhába három fogásos vacsora várta őket.

-    Mi ez Ginny? Mi volt ez? – kérdezte Hermione, már hiányzott neki a kinti felszabadult érzés, de még mindig jól érezte magát.

-    Alita ajándéka, azt mondta megérdemeljük, hogy néha lazítsunk. A fiúk pedig kaptak az alkalmon, hogy ők meg akarnak tanulni korcsolyázni. Erre lett ilyen az udvar.

-    És a vacsora? – erre Ginny csak megrántotta a vállát és egy pálcaintéssel megterített.

-    VACSORA! – kiáltott. A gyerekei egymást túlordítva kiabálták utána, míg Harry és Ron még nem érkeztek.

-    Remek illata van! – kezdte Harry.

-    Újfajta ízesítés. – kacsintott Ginny Hermionéra és nem mondtak semmit.

Az este nagyon jó hangulatban telt, hiába a délutáni látogató, az ellentétes vélemények, sikerült megállapodniuk, hogyan közelítenek innentől Alitához.

-    Alita néniről beszéltek? – szólt közbe James. Harry furcsán nézett fiára, majd bólintott. – Nagyon kedves volt ma velünk! Azt mondta holnap tengerpartot csinál az udvarra és építhetünk homokvárat. De Al azt mondta ő inkább holnap is korcsolyázna, mire Alita néni azt mondta bármit meg tudunk oldani. – fejezte be James és visszatért a desszertjéhez. Harry elkerekedett szemmel nézett előbb Jamesre, majd Ginnyre.

-    Miről maradtunk le? – kérdezte élesen.

-    Alita téli kerté varázsolta az udvart és a fiaink a jégen korcsolyáztak. Felszabadító érzés volt együtt játszani. Mintha még sosem játszottunk volna igazán.

Ekkor Harry felpattant és kiviharzott. Teltek a percek, Harry sehol, húsz perccel később Ron utána ment, de még további tíz perccel később sem jöttek vissza. Ginny előre küldte a fiait a szobájukba, egy pálcaintéssel rendet tett és Hermionéval a fiúk után mentek. Azok élet-halál hógolyócsatáztak. Ginny a hasát fogta a nevetéstől és Hermione sem állhatott meg egy telivigyort. Otthagyták a bizalmatlan csatázókat. Hermione segített ágyba tenni a srácokat.

-    Neked mi a véleményed Alitáról? - csapott a közepébe Ginny, mikor kijöttek az alvó gyermekek mellől.

-    Nem is tudom, Ginny. – mondta pár pillanattal később Hermione. – Nem hiszem, hogy bántani akar. Nem vagyok az emberismeret bajnoka, de azt látom, hogy azon van hogy megkedveltesse magát.

-    Én kedvelem. A délután után.

-    Mit mutatott neked, mikor az arcodhoz ért? – Ginny kicsit elpirult, széles mosolyra húzódott a szája, szeme felcsillant.

-    A jövőből mutatott egy képet, ahogy a Kings Cross állomáson elköszönünk a gyermekeinktől, James csomagján pedig ott ült a harmadik gyermekem – a hasára tette a kezét – egy vörös hajú kislány. Olyan éles volt a kép, mintha a mostot álmodnám és igazából ott vagyok.

-    Ez nagyon jól hangzik, Ginny. – mondta Hermione és maga is meglepődött, milyen fátyolos lett a hangja. – Átmegyek a szobámba. Jó éjt! – és búcsúzóul megölelte Ginnyt.

A szobája a folyosó végén volt, elég messze a gyerekektől, de mégis közel mindenkihez. Becsukta maga mögött az ajtót és elszámolt a nappal. Úgy tűnt Harry emléke meggyőzte Alitát, de Hermione nem volt boldog. Egyáltalán tényleg látta? Ekkor kopogtak.

-    Szabad! – kiáltotta meglepettségében, de az ajtó nem nyílt, helyette örvénylő lángokat látott.

-    Jó estét Ms Granger! – kezdte vidáman Alita. – Remélem tetszett maguknak az udvar.

-    Nagyon is ! – vallotta be Hermione és kissé elpirult, hogy ennyi érzelmet vitt a hangjában.

-    Örülök! – Alita vidámsága ragadós volt, mint a vatta cukor. – Tudja, - kezdett bele kicsit visszafogottabban. – nem szép dolog a legjobb barátunk emlékeit megpiszkálni, ugyanakkor rendkívül kifinomult módon vitte végbe. – Hermione gyomra összeugrott.

-    Muszáj volt.. – esett ki a száján az igazság. Alita fel sem tette a kérdést, Hermione meg akarta mutatni. Kinyújtotta a kezét és Alita elfogadta. Pillanatok alatt a Szellemszálláson voltak, Piton a padlón fekszik, dől a vér a nyakából, az egyik keze lebénult, Hermione felette térdel.

-    Professzor, Piton professzor! El kell mennünk innen. Elhoppanálom Önt a Szent Mungóba! – de mielőtt elindultak volna Piton megfogta a könyökét.

-    A zsebemben, főnix könny. – Hermione alig értette, de gyorsan kapcsolt. Átkutatta a zsebeit és kivett egy fiolát, ami színültig volt főnix könnyel. Kinyitotta és a professzor torkára borította. A seb azonnal begyógyult, és vele együtt az összes heg, ami a testen volt. Arca kisimult, Hermione könnyei folytak.

-    El kell tűnnie! Menjen mielőtt észreveszik magát! Maga halott a varázslótársadalom szerint. Menjen már! - kiabált suttogva Hermione nehogy a lent várakozó Ron meghallja.

-    Köszönöm Granger! – felelte rekedten és végigsimított Hermione arcélén, szemében nem volt tartózkodás, inkább valami más, de Hermione csak egy pillanatra látta, mert a professzor el is tűnt. Hermione néhány varázslatot végrehajtott és Piton helyén egy nyálkás fekete csomó maradt.

-    Na mivan már? Sokáig nézed még az öreget? – kiabált fel Ron és Hermione meghallotta dübörgő lépteit a lépcsőn. – Fúj ez maradt belőle? Durva ez a kígyó. – állapította meg Ron. Hermione ekkor módosította az emlékeit, így Ron úgy emlékezett, hogy együtt jöttek vissza megnézni a profot.

Alita hirtelen engedte el a kezét. Arca ragyogott, egyáltalán nem volt tartózkodó, sem az érzelmein nem uralkodott. Ez utóbbit Hermione is azonnal megérezte, mert indokolatlan jó kedve támadt. Az a fajta megkönnyebbült jó kedve, de nem volt egészen biztos benne, hogy az öt évvel ezelőtti titok felszínre kerülése vagy Alita érzései ragadták magával.

-    Köszönöm Ms Granger! Az emléket is és a helytállást is. – könnyebbültem sóhajtott. – Kereste magát azóta? – Hermione a fejét rázta. – Maga próbálta keresni? – Hermione bólintott és megeredtek a könnyei. – Ne aggódjon Ms Granger! Bármi tartja vissza Perselust együtt megtaláljuk! – mondta. Hangjában egy cseppnyi kétség nem volt, ez pedig Hermionéra is átragadt.