...madárka szállott rá

Roxfort, ó Roxfort

Hermione még aznap elindult a Roxfortba. Alita megígérte, hogy mindenképp jelentkezik, mivel tudja, hogy Harry és Ron pocsék levelezők, Ginny pedig ki sem lát a pelenkából. Azzal a megkönnyebbült érzéssel hoppanált a roxforti birtok határában, hogy az élete pontosan abban a mederben folyik, ahol kell. McGalagony a roxforti kapuban várta, mellette állt egy fekete taláros varázsló.

Hermione szíve kihagyott egy ütemet, messziről úgy tűnt Piton áll Minerva mellett. Sajnálatára a fekete taláron kívül semmi sem hasonlított a régi bájitaltanárra.

- Jó napot, kedvesem! – köszöntötte McGalagony. – Minden rendben volt? – udvariaskodott Minerva. Hermione bólintott.

- Köszönöm, minden megérkezett és szerencsére én is. – mosolygott.

- Jajj, annyira megörültem magának, hogy be sem mutatom a kollégát. Ms Granger engedje meg, hogy megismertessem Arthur Prince bájitaltantanárunkkal. Prince professzor, Hermione Granger.

- Jó napot! Örülök, hogy megismerhetem. Jó önt újra látni! – Hermione kérdő tekintetére egy mosoly volt a válasz. – A nagy csata alatt megmentette az életemet, bár akkor még nem ismertük egymást. Köszönöm Ms Granger. – Hermione agytekervényei gyorsan forogtak. Végignézett a férfin, negyvenes évei elején járt, göndör barna haja volt, viszonylag rövid, meleg barna szemek, barátságos arc. A szemle után elkezdett mocorogni a gyomra, imponált neki a férfi, de nem emlékezett rá.

- Ne haragudjon, én most látom önt először. Bár nagyon restellem, nem emlékszem – vallotta be Hermione.

- Ugyan, annak már hat éve! Ne is emlegessük! – legyintett McGalagony és bekísérte új tanárát.

Hermione a rá jellemző alapossággal készült az új évre. Nem tudta palástolni azonban mennyire tetszik neki Arthur Prince. A szokásos üdvözlések  után Hermione Prince professzor mellett kapott helyet, aki – hogy még furább legyen a helyzet – Piton professzor helyén ült. Minden étkezés alatt beszélgettek, hol Hermione tantárgyáról, hol egy új bájitalról. Sosem fogytak ki a témából. Hermione rendkívül elégedett volt.

Az új iskolai év nagyon sok mindent tartogatott Hermione szerint. A beosztások után, Minerva bejelentette őt is, mindenki boldog volt, hogy egy élő legenda tanítja őket. Alita levelei minden másnap érkeztek, ha tudod rájuk válaszolni, ha nem. Hermione szerette, hogy nem hagyják ki semmiből. Sőt olyannyira nem, hogy egyszer a kis Lily Potter hányása is rákerült a levélre.

Minden jól haladt. Hermione jó tanár volt, ha mégis elcsúszott valami Prince professzort kereste meg, hogy segítsen neki, aki mindig készségesen válaszolt, tanácsot adott.

Viszonyuk napról napra barátibb lett, mígnem Hermione azon kapta magát,. Hogy várja a közös beszélgetéseket, hiányzik neki, ha nincs ott és várja mit fog szólni az aznapi tanulói attrakcióhoz. Érzéseit egyelőre csak Alitának írta meg, aki a rá jellemző nyíltsággal annyit válaszolt:

„Drága Hermione,

  Szerelmes vagy! Ragadd meg, élvezd ki, merülj el benne, vagy ő benned. (Igen, úgy értem!) A mi kedves bájitalmesterünkre ( és itt a másik P betűsre gondolok) várnunk kell, míg ő nem érzi, hogy itt az idő. ( Már ha valaha eljön az idő) addig azonban nem szabad megállni. Élj! Ha sosem találjuk meg, én már akkor is boldog leszek, hogy felétek sodort az emléke.

Szeretettel,

Alita

Ui.: A lányok nem hagytak békén, így itt továbbítom az üzeneteiket:

- Annamia: Hermione néni! Kiesett az első fogam, anya szerint túlélem, de én majdnem elvéreztem. Remélem te megérted min megyek keresztül! Itt csupa elnyomás van. A kicsi Lily pedig lekarmolta a szemem. Kishíjja volt, hogy nem vakultam meg. Remélem még életben találsz, mire újra találkozunk! Szeretlek, Anna

- Emmeline: Drága Hermi! Nagyon hiányzol! Nélküled túl sok itt a fiú! Annamia túlérzékeny lett mióta véletlenül kivertem a fogát. Néha azt hiszem nem is vagyunk rokonok. Nagyon szeretünk! Várjuk a karácsonyt! Szeretlek, Emmeline"

Hermione szíve majd kiugrott a levél olvasása közben, Alitának igaza volt. Csak haragudna Pitonra, ha a nagy keresésben elfelejtene élni. A levél utóirata viszont rendkívül megnevettette. Alita lányai, mint tűz és víz, Hermione nagyon megszerette őket, mindkettő az anyjuk nyíltságát örökölte, hol erősebben, hol gyengéden, ez látszott ebből a pár sorból is. Már nagyon várta a karácsonyt. Évek óta nem várta ennyire.

Összeszedte minden bátorságát és ebédnél elhívta Prince professzort a Három Seprűbe.

- Nagyon szívesen megyek! Ma este? Igen, tökéletes. És mondja csak, Granger professzor, ma mit tettek maga ellen azok a rosszcsontok?

Olyan könnyedén merültek el a beszélgetésbe, hogy Hermione észre sem vette mikor kanyarodtak Piton felé.

- Tudja, nehéz volt megfelelni az elődöm emlékének. – kezdett bele Arthur.

- Hát önt nem tanította? – kérdezte Hermione.

- Nem, bár kedves öntől, de Piton professzor és én egyidősek vagyunk.

- Jajj ne haragudjon! Csak... – kezdett bele, Arthur bizakodó tekintetére pedig folytatta – csak Piton professzor olyan volt itt, mint egy bástya. Aki nélkül összedőlne a Roxfort. Mindig elfelejtem, hogy ő sem volt mindig Piton professzor. Sosem kedvelt engem, vagy a barátaimat. De, nagyra becsülöm a tudását és az elhivatottságát. Örülnék, ha elmondhatnám ezeket neki. – fejezte be Hermione.

- Úgy beszél, mintha lenne rá lehetősége. Úgy tudom, Piton professzor meghalt a csatában. –  Hermione a férfire nézett, úgy érezte ennyit elárulhat. Volt valami ebben a férfiben, nem csak a vonzalom, amit érzett valami plusz, ami arra sarkallta, hogy kimondhatja az igazat.

- Biztos forrásból tudom, hogy lesz rá lehetőségem, ha a professzor úgy érzi itt az idő. – mondta ki végül, mire Arthur arcán szomorkás mosoly futott végig.

- Ez igazán szívet melengető gondolat. Mennyire ismerte a professzort? – kérdezte Arthur, arcáról most, semmit sem tudott leolvasni.

- Fele annyira sem, mint megérdemelte volna. Pár hónapja az egyik régi diákja felkeresett minket, vele tudok róla beszélgetni. Bár ő sem árul el sokat. – nevetett Hermione és eszébe jutott az a délután, mikor Alita elmesélte, hogyan vette rá hatévesen Pitont hóangyal készítésére. Ekkor megérzett egy idegen tudatot az övében. Ismerős volt, de nem tudta honnan. Azonnal alkalmazta, amit Alitától tanult, és a tudat visszavonult. Annyira lekötötte ez a hirtelen támadás, hogy csak félig hallotta mikor Arthur megjegyezte:

- Az egy szép nap volt. – Hermione még mindig kutatott. Alita azt mondta, ilyen finom behatolásra csak egy valaki képes. Felállt és körülnézett. Minden ugyanúgy volt, mint mindig. Arthur hangja térítette észhez. – Minden rendben, Granger professzor?

- Igen, persze. – mondta és visszaült. – Csak egy pillanatra azt hittem találkozom egy régi baráttal. – felelte szomorkásan és folytatták az ebédet.