Rózsa [Vkook ff.] *BEFEJEZETT*

~10~

És így lett, hogy Taehyungot átpateroltam a vendég szobába, Jimin pedig velem aludt. Ez történt három napja. Taehyung kifejezte a nem tetszését afelé, hogy számára egy idegen alszik velem és ki tudja min jár az esze. Emellett azt sem szerette, hogy nagyon sokat ember formában kell lennie, hiszen kimerítette és ő valjuk be. Csak egy törékeny, ártatlan rózsa.

- Mond meg neki, hogy menjen el!- állt le velem vitatkozni egy szombat délután, mikor Jimin éppen nem volt itthon.

- Nem tehetem. Az egyik legjobb barátom!- ráztam meg a fejemet.

- Én ki vagyok neked?- kérdezte, végső elkeseredésében, mikor látta, hogy nem akarok engedni neki.

- A rózsám vagy.- feleltem, egyszerűen.

- Csak... Egy rózsa?- kerekedtek ki a szemei.

- Miért, mi vagy még?- tártam szét a karjaimat.

- Én csak egy rózsa vagyok.- suttogta, majd magához hűen, visszaváltozott az eredeti formájába.

Taehyung

A Föld régen olyan volt mint egy csoda. Nem tudtam nem észre venni, hogy hogyan éltek, fejlődtek a rajta lévő élőlények. Aztán egyszer találkoztam egy furcsa, majomhoz hasonló szerzettel. Nem tudott beszélni, de nem is kellett neki használnia, hiszen tettekkel fejezte ki magát. Pár fős csapatokban járkáltak mindig. Ekkor tudtam meg, hogy ezt nevezik családnak. Kedvesek voltak egymással, de ugyan akkor sokat háborúztak. Évezredekig mindent láttam és észleltem. De most... Valami olyat kezdtem el érezni amit még sosem. Féltettem Jungkookot mindenkitől aki nem én voltam. Birtokvágyat éreztem a fiú iránt és már a szerelemnek hívható dolgot kezdtem el táplálni iránta, addig amíg ki nem mondta azokat a szavakat. Azonnal végigsöpört rajtam az elkeseredettség és a bánat. Magamban azt kérdeztem, hogy talán nem vagyok elég? Nem vagyok elég emberi? Lehet, hogy Jimin iránt érez úgy?

- Most nem fogsz hozzám szólni?- ült le az ágyamra.

Tényleg nem akartam szót váltani ma már vele. Vagyis úgy éreztem, hogy már egyáltalán nem akarok. Túl naivan bízok az emberekben. Ezek szerint csak be akart nyúlni a nadrágomba és ennyi. Belül, a gyökereim mélyén szétszakadtam a fájdalomtól. Biztosra vettem, hogy én se most se máskor nem akarok ilyen szintű fájdalmat átélni még egyszer.

- Jungkook, jössz?- kiabált neki, Jimin, mire élesen kifújta a levegőt és ott hagyott.

Azt hittem, hogy mindent tudok az emberekről és az összes csapdájukat ki tudom kerülni, de ez nem így volt. Jungkook még nem tudja, de én találkoztam már vele. Mikor még kisbaba volt. Ugyan azt éreztem akkor iránta, mint most. A nagybátyja megkért, hogy védő varázslatot tegyek rá, mert ő a legfontosabb ember neki ezen a földön, ezért megtettem. Azóta sem tud senki ártani neki fizikailag. Szinte órákig emésztettem magamat, miután itthagyott Jimin miatt. Könnyű szerrel megölhetném Jimint, de mi értelme lenne azon kívül, hogy eltakarodna az életünkből? A rózsa formámban persze bárki láthat és ha nem lennék elég gyors, talán szét is szakítana engem.

- Tíz perc és jövök!- hallottam meg Jungkook kiabálását a bejárati ajtó felől, majd azt ahogy kinyílik és becsapódik.

Itt hagyott engem Jiminnel?

Persze a kis törpe kihasználta és, mint aki otthonosan mozog, bejött az ÉN szobámba és elkezdett körül nézni, majd a szeme megállapodott rajtam. Imádkoztam az istenhez, hogy ne kezdjen el foglalkozni velem, de nem lett szerencsém.