Rózsa [Vkook ff.] *BEFEJEZETT*

~3~

Kábúltan tértem észhez. Azt hittem, hogy ez valami rossz vicc volt, de nem. Tényleg él ez a rózsa... Mármint úgy él, mint egy ember. Tud beszélni, gondolkodik és még mozog is. Idegesen túrtam hajamba, a rózsámat bámulva.

- Ugye ezt csak álmodtam?- kérdeztem meg a hülye kérdést.

- Nem.- válaszolt szűkszavúan.

- Jézusuramistenemmiértpontén?- nyőgtem egy szuszra.

Nem tudtam felfogni, hogy mi a szent Mariska történik velem. Azt hittem, hogy megint el fogok ájulni. Sosem gondoltam volna, hogy ez fog velem történni. Bele gondolva viszont valószínűbb volt, hogy megbolondultam, mint az, hogy élőbb egy rózsa, mint amúgy lehetne.

- Biztosan megőrűltem.- ráztam meg a fejemet.

- Miért tetted volna?- tárta szét, két oldalt lévő gyönyörű zöld leveleit.

- Egy rózsa vagy és beszélsz, mozogsz és még kitudja!- emeltem fel a hangomat, kétségbeesetten.

- Ki tudja? Ugyan olyan vagyok mint te! Érzek illatokat, hallok hangokat, tapintok dolgokat, vannak érzelmeim és tudok gondolkodni is. Vannak álmaim és céljaim, csak úgy, mint bárkinek.- válaszolt a mély hangján.

- Ez lehetetlen!- hüledeztem továbbra is.

- Semmi sem az.- rázta meg a szirmait.

- De ez az!- kezdtem el vitatkozni vele.

- Inkább hagy mutatkozzak be! Taehyung vagyok, egy varázs rózsa. Már évezredek óta élek mióta világ a világ. Én voltam az első rózsa ezen a földön, láttam mindent amit az emberek tettek.- mesélte.

- Hogy tudtál ennyi ideig életben maradni?- kerekedtek ki a szemeim.

- Halhatatlan vagyok. Engem azért teremtett az univerzum, hogy ne hagyjam a természetet végleg kihunyni. Legalábbis én így tudom.- sóhajtott fel.

- Ez... Hihetetlen. És a bácsikám? Ő is tudja ki vagy?- villant be a kép, hogy kitől is kaptam a Taehyung névre hallgató rózsát.

- Igen. A családodat őrzöm már kereken négyszáz éve. A nagybátyád volt az utolsó férfi a családodban és most te vagy. Az a feladatom, hogy vigyázzak rád és minden kívánságod valóra váljon. Figyelj rám, Jungkook. A nagybátyád hamarosan meghal és tudnod kell, hogy amíg én élek és te vagy az utolsó a családfán, addig harminc éves korod után nem fogsz öregedni. Én ezt adom neked, mint ajándék, de amint megszületik az új fiú örökös és betölti a huszadik életévét, te naponta fogsz öregedni egy évet.

- Akkor ezek szerint a bácsikám hamarosan meghal...?- döbbentem le teljesen.

- Igen.- bólintott.

- Jézusom...- suttogtam magam elé.

- A bácsikád már hetvenkettő éves lenne, ehelyett, ma lett harminchét. Nem olyan szörnyű ez. Még van egy hónapotok, mielőtt végleg leállna a szíve a hirtelen korosodástól.- tájékoztatott tovább.

- Elég! Ez csak egy álom!- túrtam a hajamba, zihálva az idegességtől.- Nem lehet más... Csak egy álom...

- Rendben. Mutathatok valamit?- kérdezte.

- Mit?- vettem mély levegőt.

- Csukd be a szemeidet!- utasított, mit én meg is tettem.

Kíváncsi voltam, hogy mit akarhat tőlem. Vagyis inkább, hogy mit szeretne mutatni. Végülis sok minden nem lehet amit tud nekem mutatni, hiszen nem tud járni, hogy ide-oda vigyen dolgokat.

- Nyisd ki a szemedet, kérlek.

Lassan nyitottam ki a szemhélyamat, s a látvány ami fogadott, meghökkentett. A rózsa emberi alakban gugolt, pontosan előttem. Bőre hófehér volt, szemei zöldek, mint a pázsit, haja láng vörös volt és kb. akkora magas lehetett mint én. Kerek szemekkel néztem az idegen fiúra, kettő gondolattal a fejemben.

I. Ez lehetetlen

II. Gyönyörű... Szavak nincsenek rá, hogy mennyire.

- Te...?- sült belém a szó.

- Igen. Ember formába tudom ölteni magamat, de jegyezd meg, hogy csak te látsz, csak te hallasz és csak te érzel engem.

Ez... Lehetetlen.