Rózsa [Vkook ff.] *BEFEJEZETT*

~16~

- Azt kívánom, hogy többé ne tudj gonosz lenni.- suttogtam magam elé, mire a semmiből heves szél kerekedett, és éreztem, hogy itt a fény az alagút végén.

Hirtelen szédülni kezdtem, majd már csak annyira emlékeztem, hogy elterültem a földön, s elsötétül minden körülöttem.

Minden rázkódott, nekem pedig sajgott a fejem. Tudtam, hogy Namjoon bácsi kocsija, hátsó ülésein fekszek és ők nem tudják, hogy felébredtem, mikor hevesen vitatkoztak.

- Mit képzeltél mikor átváltoztál, he?!- rivallt rá a bácsikám.

- Ha nem teszem, kiszáradok, visszaváltozok virággá és jajj a földnek!- kiabált vissza.- Emellett belém szúrtak valamit. Azt sem tudtam, hogy merre van a fejem!

- Jungkook halálra aggódta magát!- vett egy kicsit vissza.

- Tudom...- suttogta maga elé.- Szeretem őt!

Kijelentésére kihagyott egy ütemet a szívem. Tudtam, hogy őszintén mondta ezt, és boldogsággal töltött el. Sosem gondoltam volna, hogy egy rózsában találom meg mind azt amit keres az ember, egész életében. Az egész világom felborult azzal, hogy oda adta nekem a nagybátyám ezt a növényt.

- Lehetetlen! Jungkook meg fog halni, ahogy én is és így tovább. Nem szeretheted!

- Már miért nem?- háborodott fel.

- Mert egyszer ugyan úgy meg akar majd halni ahogy én is.

- Nem engedem!- jelentette ki határozottan.

- Erről nem te döntesz és ami a legszomorúbb, hogy még ő sem tudja mit tettél vele.

Hogy mit tett velem? Micsoda? Miről beszél? Lehet, hogy van ahhoz köze amit a kastélyban mondott? Biztosra veszem. De akkor milyen vérkötelékről van szó?

- Bárhogy is lesz... Nem akarom elengedni.

- Nem is kell.- ültem fel, grimaszba torzult fejjel, hiszen végigment rajtam egy erős nyilalás.

- Jó reggelt, Csipkerózsika!- viccelődött a nagybátyám.

- Haha...- forgattam meg a szemeimet.

- Minden rendben?- szólt hátra, Tae.

- Ja.- válaszoltam neki szűkszavúan.

Még mindig a szemem előtt volt az a Taehyung aki ördögi vigyorral néz és átszúrja Min Yoongi mellkasát. Bevallom féltem tőle egy kicsit, de azt végképp nem gondoltam volna, hogy ennyire erős. Mármint fizikailag... És még, ha használná az erejét? Mi történne? Bele se merek gondolni.

- Csak érjünk haza.- sóhajtottam.

- Már csak pár perc, Kook.- nyugtatott meg a rangidős... Vagyis... Namjoon bácsi, hiszen Taehyung a legidősebb.

Tényleg csak pár perc volt az egész. Kirakott minket, felkísért és egészen addig ott maradt velünk, amíg el nem aludtam végül.

Őszintén szólva kissé féltem Taehyung mellett alaludni, de tudtam, hogy engem nem bántana. Azt terveztem, hogy holnap alaposan ki fogom faggatni, hogy mégis mi a jó isten történt amiről én nem tudok. Ebbe benne van a mai nap és az is amikor elvileg véresküt tett nekem. Én nem hiszek ezekben az eskü dolgokban, de Tae még akkor is betartotta, mikor már tényleg nem kötötte hozzám azon kívül semmi, hogy szeretjük egymást. Persze ez is egy nagyon erős kötelék, de, ha úgy vesszük, Yoongi ellopta, tehát az övé lett. 

Taehyung

Szégyelltem magamat... Jobban, mint bármikor. Nem kellett volna ennyire egyszerűen átadnom magamat nekik. Az pedig amit tettem és tehettem volna... Szörnyű belegondolni. És az ahogy Jungkook rám néz, az a félelem, a szemeiben, megöl engem belül. Ott feküdt mellettem, kimerülten, nagyokat szuszogva és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire elrontottam.

Szeretem őt.

Sosem szerettem még senkit és semmit így, mint ahogyan őt. Egy ideig megpróbáltam normális emberként élni, de igazán csak Jungkook mutatta meg nekem, hogy milyen egy olyan élet amire én mindig is vágytam.