Rózsa [Vkook ff.] *BEFEJEZETT*

~ 2.évad ~ 3.rész

Másnap fáradtan indultunk haza. Megigertem Taehyungnak, hogy haza viszem, de ő tiltakozott. Nagyon szerettem volna legalább megbeszélni azt vele, hogy mi legyen velünk, ezért mikor még csak fele úton voltunk, nagy levegőt vettem.

- Beszélnünk kéne.- szólaltam meg.

- Miről?- emelte fel a szemöldökét, kíváncsian nézve rám.

- Arról, hogy mi van köztünk.- válaszoltam.

- Én már elmondtam, hogy hogyan érzek irántad, Jungkook. Szeretlek és lehet, hogy nem hiszed el vagy nem érzel hasonlóan irántam, de így van.- vallotta be újra az érzéseit.

- Tényleg szeretsz?- kérdeztem komolyan.

- Igen.

- Akkor hidd el nekem, hogy az álmaid igaziak. Megtörténtek. Emlékszel az első találkozásunkra? Azért sírtam, mert hasonlítottál a rózsámra. Sőt! Te voltál a rózsám. Isten tudja csak, hogy hogyan történhetett ez. Hiszen meghaltál...- túrtam a hajamba.

- Jungkook, neked agyadra ment a tegnapi pia. Lehet, hogy te is ugyan ezt álmodtad és most azt hiszed, hogy valóság.- sóhajtott fel.

- Ez nem igaz!- ráztam meg a fejemet, miközben bekanyarodtam egy másik útra.

Miért nem akarja elhinni nekem? Ennyire primitív? Bezzeg, ha Namjoon bácsikám még élne... Tudna segíteni, hogy megértse Tae és véget vessen ennek a borzalomnak a földön, ugyanis tegnap japánban kettő árvíz is volt, és most teljesen járhatatlanok az utak, Hawaii-on pedig erős vulkáni aktivitást jeleztek.

- Nem vetted észre, hogy egy éve minden más? A föld kezd összeomlani már egy és fél éve lassan, te pedig azt álmodod ami a múltban volt és még mindig nem hiszed el, hogy megtörtént?!

- Jungkook, varázs rózsák nem léteznek!

- Csak te voltál az! Nem volt egy másik! Csak te!!!- emeltem feljebb a hangomat.

- Teljesen megőrültél.- horkantott fel.

Én örültem meg és ő az aki ép elmével gondolkozik. Na persze. Szemet forgatva néztem az utat, és egyre jobban azt éreztem, hogy teljesen reménytelen az egész amit én el akarok érni Taehyunggal.

- Oké. Ha én őrült vagyok, te még rosszabb.- vágtam vissza, igaz elég gyengén, de mindent megtettem.

- Jajj, Kook.- kuncogott fel.- Ha egy rózsa lettem volna, és az én kezemben lett volna a Föld sorsa, akkor nem halok meg pikk-pakk.- nyúlt a fejem mögé, majd beletúrt a hajamba.- Egyébként is. Nem hagytalak volna el sosem.

De hát nem is hagyott el, hiszen újjá éledt! Hogy lehet az, hogy nem hiszi el nekem amit mondok? Ennyire lehetetlen és ésszerűtlen lenne, tényleg? Annyira jól esik a közelsége, de ha nem fogja belátni, hogy nekem van igazam... Lehet meg sem élünk egy évet még.

Úgy tettem ahogy kérte, csak a boltig vittem el, hiszen nekem még volt ott egy kis elintézni valóm. Csupán csak egy öleléssel váltunk el egymástól, ami kicsit fájt, tekintve azt ami történt a hotelben köztünk. Körülbelül hajnali kettő lehetett mikor nagy levegőt vettem és lekapcsoltam a boltomban a lámpákat. Rendet kellett rakjak, ugyanis sok rendelés jött és mindnek keddre készen kellett lennie és most lett hétfő. Szerettem, ha minden gondosan elő van készítve. Még egyszer visszanéztem a szomorúan, magányosan álló helységemre és végleg bezártam az ajtót.

Ha Szöulban maradtam volna akkor sosem találkoztam volna Taehyunggal?

A zsebemben szorongattam a mindig magamnál tartott kis üveg dobozt, miben a rózsám utolsó, kiszáradt, illatát vesztette szírma volt. A fájdalom még mindig végig hasított a mellkasomon, ahányszor csak arra a napra gondoltam.

Meg kell értetnem Taehyunggal...