Rózsa [Vkook ff.] *BEFEJEZETT*

~13~

A nap simogatta a bársonyos bőrét. Gyönyörű volt. Taehyung most volt a legboldogabb. A karjaimban tartottam, vigyáztam rá, óvtam mindentől. Leírhatatlan szeretetet éreztem ő felé. Szerettem volna boldoggá tenni ezt a fiút.

- Mmhh...

Tae elkezdett mocorogni, majd megszorítva engem, kinyitotta a gyönyörű szemeit. Rám nézett, majd elmosolyodott. Erre akarok innentől kezdve ébredni minden nap!

- Jó reggelt.- pusziltam meg az orrát.

- Neked is.- fúrta arcát a nyakamba.

- Gyönyörű vagy.- hajtottan fejének az enyémet.

Mikor már éppen aludtam volna vissza, elkezdett csörögni a telefonom. Idegesen pillanatottam rá, és el akartam némítani, de Taehyung hirtelen felült.

- Mi a baj?- kaptam rá a tekintetemet.

- A nagybátyád...- suttogta, mire én villán sebességgel vettem fel a telefont.

- Bácsikám?- szóltam bele.

- Át jönnél?- kérdezte, de teljesen más hangja volt.

- Baj van?- ijedtem meg azonnal.

- Kérlek, gyere!- szólt, erélyesebben.

- Azonnal!- pattantam fel, majd letettem, és elkezdtem öltözni.

Taehyung kerek szemekkel nézett maga elé. Nem értettem, hogy mi történik, de ő érezte. Már éppen felvettem mindent és mentem volna ki, de utánam kiabált.

- Ne nyisd ki az ajtót!

De ekkor késő volt. Kattant a zár, kinyitottam és szinte meghült bennem minden. Egy magas, izmos férfi állt előttem, mögötte még hárommal. Hazudnék, ha nem ijedtem volna meg.

- Szevasz, Jungkook.- mondta, majd a keze élesen lendült az arcomnak, így seperc alatt leütött engem.

Azonnal a földre terültem, a látásom elhomályosult és úgy éreztem vége mindennek. Hallottam ahogy Taehyung kiabál, könyörög, hogy ne vigyék el, de a fickók elráncigálták. Ez után már teljesen feladtam, s engedtem, hogy elájuljak.

Hallgatnom kellett volna Taehyungra.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de arra ébredtem, hogy a nagybátyám szólítgat. Nehezen nyitottam ki a szemeimet és rá jöttem, hogy még mindig a padlómon vagyok.

- Fiam, ébredj!- rázott meg.

- Te jó isten.- ültem fel nehezen, egy nyögés kíséretében.

Aztán szinte azonnal észhez kaptam és kétségbeesetten néztem az idősebb rokonomra.

- Taehyung!

- Tudom, hogy hová vitték.- segített fel.- Azonnal oda kell mennünk. És van egy pár dolog amit el kell mondanom.

- Oké.- egyeztem bele.

Pár perc múlva már a nagybátyám kocsijában ültem és vártam a válaszokat.

- Kik voltak ezek, és honnan tudtak Taehyungról?- keltem ki magamból, amint elindult a jármű.

- Ezek az emberek a Min családhoz tartoznak. A családfőt úgy hívják, hogy Min Yoongi. Egy idős velem. Már évszázadok óta a riválisunk és meg akarták szerezni Taehyungot. Nem figyelmeztetett téged?

- Nem.- ráztam meg a fejemet.- Mikor ki akartam nyitni, utánam kiabált, de késő volt. Viszont erről nem tudtam. Namjoon bácsi... Ha valami baja esik...- estem kétségbe.

- Nem fog. Nem bánthatják. Taehyungot semmi sem ölheti meg. Ha mégis így lenne, az a világ végét jelentené. Az ő léte miatt él minden növény. Ha meghal, vége mindennek, elhervad minden és egy ember sem lesz már ezen a bolygón.

Kerek szemekkel hallgattam végig amit mondott. Ekkora erelye/hatalma lenne ennek a törékeny, érzékeny virág fiúnak? Ha ezt tudtam volna, már rég egy másik országban élnénk.

- Miért nem mondtad ezt el?!- kiabáltam rá.

- Azt hittem, hogy elmondott neked mindent.

- És te, hogy védted meg ennyi ideig?

- A könyvtár alatt van egy pince. Csak én tudtam róla, egy könyvespolc mögött van a bejárata. Lehetetlen megtalálni. Legalábbis ezek szerint.

Tehetetlenül dőltem a támlának, az ablakon kinézve, imádkozva, hogy ne történjen semmi sem az én imádott rózsámmal.