Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

5. Rész

Miután az utolsó számot is beütöttem, az alsó ajkamat mélyen beharapva bámultam a telefonom kijelzőjére. Nagyon hezitáltam. Egyelőre nem voltam biztos benne, hogy tényleg fel fogom-e hívni Minhyukot, de körülbelül tízszer leellenőriztem, hogy jól írtam-e be mindent. Már rá is helyeztem a hüvelykujjamat a zöld telefonkagylóikonra, lehunyt szemekkel szusszantam egy nagyot. Egyáltalán... Mit fogok mondani neki? Szia, már pár napja megfigyellek és tök szimpatikus vagy, úgyhogy szívesen megismernélek? Kezdett az egész ötlet egy hatalmas őrültségnek tűnni, szinte már égett az arcom, pedig csak belegondoltam, hogy egyébként mennyire kínos lenne... Pár másodpercig kínlódtam még, aztán tekintetemet a monitorra vezettem. Minhyuk éppen a puhának látszó tincsei közé vezette a hosszú ujjait, valószínűleg olvasott valamit a tanulmányaival kapcsolatosan. Én... Meg fogom tenni. Egyszer élünk, születésnapom alkalmából pedig kétségkívül megérdemelném, hogy legyen egy ilyen élményem vele. Abban a pillanatban, hogy lenyomtam volna a hívást elindító gombot, hirtelen csapódott ki az irodám ajtaja, én pedig annyira megijedtem, hogy telefonom majd' kiesett kezemből, valószínűleg elég komikus hatást kelthetett, ahogy minden erőmmel azon voltam, hogy elkapjam a törékeny készüléket. Kisujjaimmal összefogva a szélét lélegeztem fel, úgy sütöttem le szemeimet, mint akit egy súlyos bűntényen kaptak rajta. Végül is... Ez egyáltalán nem állt távol a valóságtól. A szívem nagyon hevesen dobogott, a mellkasom pedig szapora levegővételektől emelkedett a szokásostól sokkal gyorsabban. Kicsit kikerekedett szemekkel fordultam el a székemben az ajtó felé, Jooheon állt ott az ajtóban, halkan nevetgélt azon, hogy a frászt hozta rám. Ha tudná, hogy épp mire készültem... A torkomat megköszörülve zártam le a mobilom képernyőjét, majd mintha mi sem történt volna, becsúsztattam a zsebembe.

- Hát te? - nevettem rá kínomban. Már elég későre járt, tudtommal neki nem osztottak ki mára éjszakai műszakot...

- Csak... Láttam, hogy írtál a csoportchatbe, és... Arra gondoltam, hogy a szülinapodon ne legyél egyedül. Meg... Hoztam is neked valamit. - mosolygott rám őszinte törődéssel, miközben lassan sétált hozzám közelebb.

- Csakugyan? - kuncogtam el magam, majd sietve fordultam vissza a számítógéphez, hogy kikapcsolhassam Minhyuk felvételét. Én... Még mindig úgy gondoltam, hogy jobb, ha megtartom őt, a létezését magamnak. Még nem is igazán tudtam odafigyelni barátom szavaira, annyira bűntudatos voltam még mindig, amiért egyáltalán megfordult a fejemben, hogy megszegem az egyik legfőbb szabályt. Akkor eszméltem fel, hogy mit is mondott, amikor elém tolt egy igényesen becsomagolt kis dobozkát.

- Tudom, hogy szereted az ilyesmiket, és szerintem jól állna. Megláttam, abban a pillanatban az én Hoseok hyungom jutott az eszembe - vigyorodott el, miközben ismét mögém állt, hogy megnyomkodhassa feszes vállaimat.

- Hát akkor gyorsan megnézem mi ez - somolyogtam magamban a kis ajándékkal a kezeimben, lassan, ráérősen szabadítottam meg a csomagolópapírtól, majd fel is nyitottam a tetejét. Egy fekete, drágának tűnő karóra volt benne. Ah... El sem akartam hinni, hogy ennyit költött rám...

- De hé... Igazán nem kellett volna ilyen drága ajándékot venned - fordultam szembe vele, az alsó ajkamat lebiggyesztve, amire csak újra nevetgélni kezdett.

- Tetszik? - támaszkodott neki az íróasztalomnak egy nagy mosollyal, amire hasonló arckifejezéssel kezdtem bólogatni.

- Igen, nagyon. Tényleg hálás vagyok, köszönöm, Jooheon-ah - álltam fel a székemből, hogy adhassak neki egy szoros ölelést.

Sokáig, perceken keresztül csak csendben öleltük egymást, és... Olyan békés volt így minden. Jól esett, hogy ennyire foglalkozott velem, képes volt még a céghez is bejönni, csak azért, hogy ne töltsem a szülinapom utolsó óráit egyedül. Mivel hozott egy kis rágcsálnivalót is, az íróasztalomon egymás mellett ülve fogyasztottuk el, közben jót beszélgettünk. Én tényleg nem tudom, hogy mit kezdtem volna az életemmel, hogyha véglegesen felfüggesztettek volna a rendőrségi ügyem miatt... Nekem itt van a második családom. És most már a szőke a képernyőmről is kezd nagyobb mértékben a szívemhez nőni.