Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

4. Rész

Egy pillanatra elnyíltak ajkaim a szemeim elé táruló kép hatására. Minhyuk könnyes szemei, kipirosodott arca, összeszorított ajkai… Igaz, hogy szinte semmit sem tudtam még róla, a személyéről, de mégis valamiért borzalmasan szíven ütött így látni őt. Rögtön az jutott eszembe, hogy valószínűleg neki sem ez élete legjobb napja… Nem is tudom mennyi idő telhetett el úgy, hogy csak bámultam szomorkás arcát, amikor egy hangos szipogás kísértében megtörölte szemeit egy már összegyűrt papírzsebkendővel. Ekkor zökkentem ki csak, agyam pedig elég erőteljesen azt súgta nekem, hogy derítsem ki minél hamarabb a kis sós cseppek okát. Kapkodva, kicsit ügyetlenkedve nyitottam meg azt a felületet, amelyik segítségével láthattam a képernyőjét is. Nekem… Akkora kő esett le a szívemről… Fellélegezve dőltem hátra a székemben, miután megbizonyosodtam afelől, hogy csupán egy melankolikus filmjeleneten érzékenyült el ennyire. Egy halvány mosollyal az arcomon figyeltem tovább minden egyes rezdülését. Hogy ölelte a bálnaplüssét… A kezdeti sokk után csak most volt lehetőségem és idegzetem megfigyelni a környezetét is. A hálószobájában, az ágyában ült, a laptopjával az ölében, egy pihe-puhának látszó köntösbe belesüllyedve töltötte az éjjelt egy film társaságában. Megint olyan hangulatos volt az egész helyzet, hogy ismerős gondolatok kezdtek megjelenni a fejemben. Milyen jó lett volna, ha egyszerűen csak bele tudtam volna lépni a monitoromba, és már ott is kötöttem volna ki mellette. A buta ábránd miatt halkan elnevettem magam, majd kíváncsian emeltem fel az egyik szemöldökömet, ahogy helyezkedni kezdett. Pár pillanaton belül véget ért a film végét jelentő stáblista alatt szóló zene, Minhyuk csodaszép arca pedig sokkal világosabb megvilágításba került. Hezitálni kezdtem. Nagyon-nagyon érdekelt, hogy vajon most min ügyködhet, de ugyanakkor kezdtem azt érezni, hogy nem akarom megsérteni a magánéletét. Pedig… Konkrétan ez a munkám. Még sosem voltam ennyire bizonytalan… Feszengve, az alsó ajkamat harapdálva vezettem a kurzort a képernyőmegosztásra. Ne haragudj, Minhyuk-ah…

Nem csalt a megérzésem, tényleg személyes dologról volt szó, egy üres dokumentumot nyitott meg a szövegszerkesztőjében, még csak a dátum volt beleírva. Abban a pillanatban leesett, hogy ez bizony a naplójának a mai bejegyzése lehet. Közelebb hajoltam a kijelzőhöz, lélegzetvisszafojtva vártam, hogy írjon valamit, bár tényleg illetlenségnek gondoltam, amit látok.

„Ma kivételesen egész jó napom volt az egyetemen. Changkyun sokat segít nekem az órákon, hálás vagyok neki ezért. Sokat lógunk együtt, de… Amikor hazaérek… Nagyon magányosnak érzem magam. Alapjába véve, nehezen barátkozom, ismerkedek, de már kezd elegem lenni abból, hogy nincs senki, akinek elmondhatnám a gondjaimat, aki megosztja velem a titkait, akivel kialakulhatna egy bizalmas, mindennél erősebb kapcsolat. A mai film pedig 9/10-es volt, a vége túl szomorú volt a jelenlegi hangulatomhoz, de a szereplők nagyon…”

Amikor ennek a mondatnak a feléhez ért, gyorsan ki is kapcsoltam a képernyőjének megosztását. Már így is túl sokat láttam. Egy nagy sóhajjal dőltem hátra a székemben, egy pillanatra felemeltem tekintetemet a plafon felé. Azt hiszem, mi eléggé hasonlítunk… Körülöttem is itt vannak a barátaim, akiket imádok, de… Én is kezdem unni a folytonos egyedüllétet. Főleg a magányos estéket… Most harcoltam magammal. Annyira ki akartam önteni a szívemet én is. A mai nap kicsit túl sok volt nekem, leginkább a családom hozzáállása miatt, de tudom, hogy a fiúknak sem könnyebb most, így nekik sem tudtam beszélni a lelkemet nyomó gyötrelemről.

- Minhyuk-ah… Tudom, hogy nem hallasz engem, de… - kezdtem el hintázni a székemben, lesütött szemekkel. – Furcsán érzem magam, amiért épp egy képernyőhöz beszélek – nevettem el magam halkan, a tarkómat vakarva zavaromban, aztán erőt véve magamon, úgy döntöttem, hogy inkább magamba folytom.

Ez csak egy őrültség lett volna… Bár végül nem mondtam el „neki” a gondjaimat, valamelyest mégis kezdtek eloszlani a viharfelhők. Egyenletesen lélegezve figyeltem tovább Minhyuk komoly arcát, amin még most is látszottak a sírás nyomai, majd szinte éreztem, ahogy fokozatosan enyhült a fájdalom a mellkasomban. Pedig most nem is csinált semmi különöset… Ugye tegnap még nem rajongtam annyira a tényért, hogy egy éjszakai bagoly egyetemistát kaptam, egész hamar elkezdtem kötődni hozzá. Egyelőre nem tudtam megállapítani, hogy később meg fogom-e bánni, jelenleg csak az volt biztos, hogy ő jelentette számomra a menedéket.