Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

25. Rész

A bosszús tekintetű, középkorú férfi határozottan indult meg felénk.  Komolyan… Már csak a látványától kezdett felkavarodni a gyomrom. Persze, tudom, hogy Minhyuk is felnőtt már, de erkölcsileg akkor sem helyes, amit ezelőtt műveltek. Még belegondolni is gyűlöltem, hogy az, aki ma nekem adta magát, egy hete még a professzorának az érintéseit élvezte. Ökölbe szoruló kézzel, dühös szemekkel kerestem a szemkontaktust Kim tanár úrral, de ő mereven bámulta alkaromba kapaszkodó kedvesemet.

Ahogy egyenesen belépett az utcaajtón belülre, és már el akarta ragadni tőlem Minhyukot, egyszerűen… Nem tudtam türtőztetni magam. Tudtam jól, hogy ez most egy baromi nehéz helyzet, mármint… Nem elég, hogy itt van az az ember, akit puszta kézzel meg tudnék ölni, még le is hallgat az NIS. Akármi is fog itt most elhangzani, szinte nulla volt a valószínűsége annak, hogy a szövegkörnyezetből nem lehet majd egyértelműen levonni a következtetéseket. Aztán majd meglátjuk, hogy kegyetlen gyilkosságért vagy a törvények megsértéséért kerülök bíróság elé.

Amint egyméteres körzetembe került az agresszívnak látszó férfi, és megláttam, hogy a szerelmem felé nyúl, nem is gondolkodtam rajta, egyik kezemmel hátam mögé húztam a megszeppent Minhyukot, ezzel egyidőben pedig visszakézből, indulatból húztam be a tanár úrnak, aki fájdalmának hangot adva bukdácsolt hátra a kerítéshez, a kis szőkém pedig egy halk sikollyal kapaszkodott bele bicepszembe.

- Mi bajod van ember?! – emelte fel a hangját, a szemüvegét a helyére igazítva. Valószínűleg… Elképzelése sem volt afelől, hogy tudok a felkavaró titkáról, így valóban indokolatlannak tűnhetett a támadásom.

- Egy lépést se merjen közelebb jönni, vagy eltöröm az összes csontját – mordultam fel lenézően rávetve tekintetemet.

- Hoseok, nyugalom – súgta fülem mellett Minhyuk, hátulról ölelt át úgy, hogy én se tudjak közelebb menni ahhoz a mocskos féreghez. Halkan szuszogva fordítottam oldalra a fejemet, oda sem tudtam nézni, ahogy az enyhén vérző száját törölgette.

- Minhyuk, elárulnád, hogy mi folyik itt? Egyébként is nagyon fontos lenne négyszemközt beszélnünk – viselkedett úgy, mintha én ott sem lennék, ismét tett egy lépést felénk. Ez a cselekedete, illetve a szavai egy kicsit sem segítettek a helyzetén, tekintve, hogy egyre csak feszültebbé váltam.

Egy pillanatba telt, amíg realizáltam, hogy az előbb elhangzott Minhyuk neve. Persze, rengeteg férfit hívnak még így, de… Szerintem abszolút egyértelmű volt, hogy mi is történik épp. Hevesen dobogó szívvel pillantottam le a karkötőmre, de… Valami furcsa volt rajta. Nem is éreztem a csuklómon a szorítását, mintha… Megállt volna a működésben. Talán… Az ütésem miatt tönkre ment? Vegyes érzéseim lettek, de még csak egy másodpercem sem volt, hogy elmélkedjek rajta, a szőke szépségem belém rekesztette a szót. Elengedett engem, mellém lépett, majd biccentett a tanár úrnak.

- Rendben. Beszéljünk bent – állta tekintetét teljesen rideg, rezzenéstelen arccal.

- Ez most komoly? – tört ki belőlem számon kérő kérdésem, amit ezúttal most a mellettem állónak címeztem. Annyi mindent mondtam volna még, de annyira meglepett, hogy hiába nyílt szólásra a szám, semmi sem jött ki rajta, csak kétségbeesetten néztem gyönyörű arcát.

Mivel nem szándékozott választ adni, lágyan fogtam meg kezét, hátha tudom marasztalni, de már el is indultak ketten a terasz felé. Kezdtem azt érezni, hogy végképp el fog borulni az agyam, már éppen készültem volna közbeavatkozni, amikor közeledő autó hangját hallottuk az út felől. Mindhárman hátrakaptuk fejünket, a professzor úr drága autója mellé egy újabb személygépkocsi parkolt le, abból viszont ismerős arcok szálltak ki. Megszeppenve, az ajkaimat összeszorítva néztem Minhyukra, az ő arckifejezésén őszinte rémület látszott.