Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

1. Rész

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nem csak viccből mondhatjuk azt, hogy „Vajon mit szólna a kamerámon keresztül figyelő FBI ügynök, ha látna most engem?”. Ez a világ valóban létezik, hisz ebben élünk. És hogy mi a legszórakoztatóbb az egészben? Hogy a hétköznapi embereknek fogalmuk sincs afelől, hogy minden egyes számítógép előtt töltött másodpercük felügyelve van a saját ügynökük által, a webkamerán és az internetes tevékenységeiken keresztül.

Egy késő februári kora reggelen hosszan nyújtózkodva ásítottam egyet, miután ébresztőórám hangja felriasztott álmomból. Egy újabb hétfő. Valamennyire motiváltan, nagy lendülettel ültem fel gyűrött takaróm és párnáim kavalkádjában, a hétvégi edzés okozta fájó izomlázzal tápászkodtam fel meleg ágyamból. Lassan vánszorogtam ki a fürdőszobába, majd a reggeli rutin elvégzése után újult erővel láttam neki egy gyors reggelizésnek. Nem tudtam volna megmagyarázni, de furcsa előérzetem volt a mai nappal kapcsolatosan.

Még csak két hónapot dolgoztam le az NIS-nél, és meg kell mondjam, imádtam ezt csinálni. A sok munkatárs, a világ legkülönbözőbb pontjairól, akik szintén megfigyelnek egy-egy személyt, a sok mókás pillanat… Mintha csak egy film szereplői lennének, mi pedig mást sem csinálunk, csak élvezzük, olykor dokumentáljuk azt.

Miután ettem pár falatot, felöltöttem magamra egy fehér pólót, egy farmernadrágot, illetve belebújtam a fekete dzsekimbe is, mivel még elég hűvösek voltak a reggeli órák, hiába álltunk már a tavasz küszöbén. Hamarosan nyolc órát ütött az óra, én pedig beültem hófehér autómba, elindultam dolgozni. A város ekkorra már feléledt, ez pedig jelentősen lassította a folyamatot, de szerencsésen megérkeztem. A hatalmas épületbe belépve már ott várt engem egyik kollégám és egyben jóbarátom, Hyunwoo. Együtt vettünk kávét az aulában lévő automatából, majd különváltak útjaink. Egy indokolatlan mosollyal az arcomon haladtam végig az ötödik emelet hosszú folyosóján, a kávémat kortyolgatva, egészen addig, amíg oda nem értem a saját irodámhoz, amit a 14. számú ajtó rejtett maga mögött.
Nem volt túl tágas, csak egy íróasztal, egy szék, egy szekrény és pár különféle dokumentumokkal teli doboz foglalt helyet benne. Egy pici ablak nyújtott viszonylagos világosságot, kellemes, természetes fényviszonyok uralkodtak. A számítógép bekapcsolása után lehuppantam a székembe, kényelmesen dőltem hátra, a telefonomat még utoljára megnézve, mielőtt nekilátok a munkának. Amióta elkezdtem ezt a hivatást, egy idős hölgyet kellett megfigyelnem, nem túl gyakran ült le a gépe elé, a tinédzserkorú unokáját valószínűleg többet láthattam, mint Kim asszonyt. Az esetek többségében csak ügyetlenkedett, akarata ellenére tévedt kétes honlapokra vagy éppen kellemetlen helyzetbe hozta unokáit, amikor kommenteket írt a közösségi médiába feltöltött képeikhez. Talán pont ezért is nőtt annyira a szívemhez az elmúlt időszakban. Kíváncsian vártam, hogy vajon ma melyik rokonának fog fejfájást okozni. Amint betöltődött az operációs rendszer, meg is nyitottam a szoftvert, amit a megfigyelésekhez használunk. Hosszú perceken keresztül várakoztam, hogy esetleg bekapcsolt állapotba kerüljön a néni rozoga számítógépe, de mivel nem jött létre a kapcsolat a két eszköz között, elkezdtem a papírmunkával foglalkozni. Az utóbbi egy hónapban eléggé elfeledkeztem róla, meg… Nem is annyira érdekelt eddig, úgyhogy most villámsebességgel láttam neki. Sorban töltöttem ki a formanyomtatványokat, táblázatokat, aláírtam minden egyes oldalt. Már kezdett elfáradni a csuklóm, így úgy döntöttem, hogy tartok egy kis szünetet. Megittam az utolsó korty kávémat, ami időközben kihűlt, elfintorodva tettem le a papírpoharat az íróasztal lapjára.

Lassan haladt a munka, kedvenc asszonykám pedig ma különösen nem szándékozott időt tölteni az interneten, így amikor a papírhalmok végére értem, nem maradt semmi teendőm. Éppen időrendbe helyeztem a dossziékat, amikor egy rövid kopogás után belépett valaki az irodámba.