Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

7. Rész

Másodperceken keresztül csak céltalanul bámultam a kijelzőre. Hogy mit is éreztem most? Azt közel sem lenne egyszerű szavakba foglalni. Mármint, eddig nem láttam egyszer sem, hogy ők ketten ilyen szempontból állnak közel egymáshoz, így borzasztóan meglepett, hogy milyen rutinosan cuppantak össze az ajkaik. Mintha égett volna az arcom, talán kicsit tényleg szégyelltem magam, amiért kezdtek buta gondolatok kialakulni bennem Minhyuk miatt… Bár legszívesebben letagadtam volna, enyhe irigység nyomta a lelkemet. Hitetlenkedve csóváltam a fejemet, amikor a turbékoló pár csendesen, behunyt szemekkel ölelte egymást kényelmesen elnyúlva az ágyon.

- Milyen régen csináltuk már… - szólalt meg a szőke egy idő után, hangja kissé rekedtes volt a hosszas némaság után.

Changkyun nem is mondott erre semmit, csak elmosolyodott, látszólag pedig még szorosabban a karjai közé zárta reszkető barátját. „Csináltuk”? Mégis mit? A csókolózást? Vagy… Attól is többet? Nem tudtam, hogy mire vonatkozhatott ez a kijelentés, de arckifejezésem kezdett egyre kétségbeesettebb lenni. Mindenesetre… Azt a következtetést vontam le, hogy nem hivatalos és nem túl komoly ez a dolog kettejük között. Még jó pár percig nézhettem őket így, aztán a szoba tulajdonosának eszébe jutott, hogy egyébként ő éppen játszani készült a lekalózkodott játékával, de már nem volt hozzá kedve, így egyszerűen csak kikapcsolta a gépet. Nagyot szusszanva szuggeráltam Minhyuk szépséges szemeit, amíg csak tudtam, majd amikor megszakadt a kapcsolat a két készülék között, eddig megfeszült vállaimat ellazítva dőltem hátra a székemben. Valami hihetetlenül bosszantott a dolog, hogy most nem tudok a távolból vigyázni rá, nem tudom szemmel tartani azt a srácot, akinek még a szeme sem áll jól. Eddig tök szimpatikus volt, de most már… Kiváltotta az ellenszenvemet.

Éppen csak a gondolataimban elmélyedve ücsörögtem az előzőleg felvett pozícióban, amikor az íróasztal tetején hagyott telefonom képernyője felvillant. Egy lomha mozdulattal nyúltam érte, amikor pedig feloldottam a képernyőt, rögtön hevesebben kezdett dobogni a szívem.

„Ki maga és mit akar tőlem??” Érkezett az sms Minhyuktól válaszként az én üzenetemre. Igazából… Megmosolyogtatott. Nagyon helyes, hogy ennyire bizalmatlan. A helyében én is ezt tettem volna, akkor is, ha most egyébként ez nekem elég kínos lehet. Vártam egy-két percet, hogy ne tűnjek annyira megszállottnak, majd választ adtam a kérdéseire. Vagyis, csak az egyikre.

„Nem akarok neked rosszat, épp ellenkezőleg. Kérlek, nagyon vigyázz magadra!”

Miután továbbításra került a levelem, gondoltam megnézem az instagramját, de a kamuprofilom már tiltásra is került általa. Hangtalanul nevetve töröltettem az egész fiókot, majd visszalépve a sajátomba, végignéztem a képeit. Annyira sajnáltam, amiért valószínűleg egy perverz alak áldozata lett… Ha nem is csinált vele semmit, de akkor is látta őt, elég kevés ruhadarabban… Amikor ez eszembe jut, igen etikailag megkérdőjelezendőnek tartom a saját hivatásomat is. De ez már egy másik világ. Valakinek ez a megélhetése, szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért ez a munkánk.

Még bent maradtam az irodában egy ideig, hátha visszakapcsolja a laptopját, és miután ez nem valósult meg, ráérősen pakoltam össze a cuccaimat. Mielőtt hazaindultam volna, írtam egy jelentést a vezetőségnek a látottakkal kapcsolatosan, illetve nyomatékosan javasoltam, hogy biztosítsanak védelmet, mert veszélyben lehet az általam megfigyelendő személy. Miután leadtam a papírokat, el is indultam haza. Egész úton csak azon járt az eszem, hogy mi lesz, ha reggel, amikor Minhyuk elindul az egyetemre, az a férfi megtámadja őt és baja esik… Talán csak az a tény enyhítette a feszültségemet, hogy addigra már tudni fog róla az NIS. Amikor bezártam magam mögött a lakásom ajtaját, már éreztem, hogy egészen elfáradtam. Hajnali egy is elmúlt már, mire ágyba kerültem, egy pohár vizet elkortyolva olvasgattam vissza a fiúkkal való csoportbeszélgetést, majd éppen nyugovóra tértem volna, amikor érkezett egy sms. Hatalmasat dobbant a szívem, mert csak és kizárólag Minhyukra gondoltam, de… Nem ő volt az üzenet küldője. Az egyszerű „szia” egy eddig ismeretlen számról érkezett. Szemöldökeimet ráncolva másoltam ki a telefonszámot, majd egyszerűen beillesztettem az NIS adatbázisának keresőjébe. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy rákérdezzek az illetőnél és meg is várjam, hogy válaszoljon. Csupán két másodperc volt az egész, már ki is adta, hogy kihez tartozik. Hát persze, hogy Eunji… Egy hatalmasat sóhajtva zártam le a képernyőmet, mobilomat kijelzővel lefelé helyeztem az éjjeliszekrény tetejére. Leoltottam a kellemes fényt adó lámpát, aztán állig betakarózva néztem a koromsötét plafont. Már el sem merengtem rajta, hogy honnan szerezte meg a számomat, mindig is elérte azt, amit akart. Csak engem nem tudott megszerezni.