Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

14. Rész

Az ajkaimat reflexszerűen szorítottam össze, arcom pedig minden bizonnyal egy pirosabb árnyalatot vett fel. Mozdulatlanná váltam, félszemmel pillantottam körbe, hátha nem hallotta senki, hátha nem is figyeltek rám, de… Sajnos ez nem így volt. Egészen pontosan négy szempár égető tekintetét éreztem magamon, Kihyun volt az első, akiből szinte kitört a nevetés, miután már pár pillanat óta visszatartotta. Annyira kínosan éreztem magam, hogy legszívesebben megszűntem volna létezni, nem is igazán tudtam, hogy mit mondhatnék, de azért kivettem füleimből a fülhallgatókat.

- Ki az Hojjang, akinek még beszélsz is, pedig nem is hallhat? – éreztem meg Jooheon karjait vállaim köré fonódni, a fejem mellett nézett a kis laptopom képernyőjére, hangjában mintha valamiféle számonkérést is hallottam volna. Hát igen… Még sosem meséltem a srácoknak Minhyukról, illetve arról meg főleg nem, hogy milyen különleges kapocs alakult ki közöttünk. Vagyis… Csak bennem.

- Mmm… Ő itt Minhyuk. Az új alanyom, azt hiszem említettem már – szólaltam meg kicsit feszengve, még nem nagyon volt rá példa, hogy a barátaim ilyen furcsán néztek volna rám, így még az is nehezemre esett, hogy szólásra nyissam ajkaimat.

- Tetszik? – kérdezett rá kicsit halkabban a fülem mellett, hangja elképesztően közönyös volt, én pedig égő arccal rezdültem össze közelségére. Persze, rögtön leesett miért kérdezi…

- Hadd nézzem meg én is! – mászott közelebb Kihyun, mosolyogva méregette az unott képpel gépező szőkét.

Fellélegeztem, ahogy elterelődött a téma, így nem kellett megválaszolnom Jooheon kérdését, bár ő bizonyára várt még rám, de egy hangot se ejtettem ki, ekkor lassan engedett el, kicsit elkomolyodva tápászkodott fel a matracomról, a büfé felé vette az irányt. Nagy szemekkel néztem férfias alakja után, egy térdnadrágot és egy pólót viselt. Első gondolatom az volt, hogy nem szerettem volna, ha megfázna, de nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet most a véleménye rólam, így inkább most békén hagytam őt az aggodalmaimmal. Mivel én meglehetősen hidegnek éreztem végtagjaimat, automatikusan keresni kezdtem kezemmel a takaróm után, ugyan kellett pár másodperc, de eszembe is jutott, hogy az nincs. Ma már nem akartam a figyelem központjába kerülni, így szavak nélkül újra beraktam a fülhallgatókat, ezzel pedig beléptem a mi kettőnk saját kis világába.

Azt gondoltam, nehezebben fog menni, de teljesen kizártam minden körülöttem lévő dolgot, csak figyeltem Minhyukot, ahogy beszélgetett egy csoporttársával, majd a hangjából ítélve, az egyik professzorral. Egyszerűen csak… Jót tett a lelkemnek hallani az édes kis hangját, különösen imádnivalónak tűnt a hivatalos hangneme, amikor tanárával váltott néhány szót.

- Hát igen tanár úr, az én műveimet értékesnek tartja egy művészetekben igen jártas személy. Valósággal rajong a festményeimért – kezdte Minhyuk egy kis csipkelődő hangsúllyal, majd büszkén mosolygott.

Ez a mondata előtt kissé elbambultan bámultam csak arcát, így amikor felfogtam, hogy mit mondott, bedobbant a szívem. Ilyen boldog mámort nem nagyon éreztem még, mint most, ahogy szinte már kárörvendve újságolta el oktatójának, hogy márpedig egy műszakértő rajong az alkotásaiért. Megérte. Teljesen megérte majdnem egy órát azzal tölteni, hogy hiteles profilt hozzak létre, hogy tizenötsoros hozzászólást írjak neki. Ezért a büszkélkedő, őszinte mosolyért újra és újra megcsinálnám. Annyira elfeledkeztem magamról, csak magamban mosolyogva néztem ki a fejemből, legközelebb akkor tértem vissza a „valóságba”, amikor megszakadt a kapcsolat. Mondjuk… Már elég későre járt. Este fél tizenegy volt, időközben lekapcsolásra került a villany, az egyetlen fényforrást a büfénél és az ajtó fölött lévő lilás-rózsaszínes fényű led fénycsövek adták, így igazán hangulatos félhomály keletkezett. Néhányan még halkan beszélgettek, leginkább a lányok a helyiség túloldalán, páran dolgoztak még. Miután körbepillantottam, elzsibbadt lábaimat kinyújtva, a hosszú görnyedéstől megfájdult hátamat átmozgatva néztem most már barátaimra. Már mind úgy aludtak, mint a bunda. Nem is tudom, hogy kit irigyeltem jobban… Hyunwoo feje alatt volt a Kihyun által hozott kispárna, szerelme a mellkasán pihent, a vastag plédjük jól melegíthette őket, Hyungwon teljes kényelembe helyezte magát, úgy, mint senki más, Jooheon pedig szintén teljesen a plédjébe burkolózott. Azt már inkább nem is vettem figyelembe, hogy mennyire látványosan fordított nekem hátat…