Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

19. Rész

Ezt a megszólalását egy hosszabb csend követte, piros arccal fordította el a fejét, én pedig csak tekintetét kerestem, kevés sikerrel. Nem hagyhattam szó nélkül…

- Senki sem kérte, hogy magyarázkodj. Nem kérdeztem az okot, de te elmondtad. Azért mondtad el, hogy tudjak erről. Azért, hogy kezdjek valamit az információval. Szóval, mit vársz most tőlem, Minhyuk? – pislogtam rá nagyokat, de alig bírtam visszafogni a vigyorgásomat. Lehet, hogy ettől most még kínosabban fogja érezni magát, de tényleg nem bírtam ki, hogy ne mutassak rá arra, mennyire egyértelműen viselkedik. Ami valljuk be, kicsit vicces, miután annyira ellenkezik velem.

- Szerintem inkább te vársz valamit tőlem, ha már ezt látod bele a szavaimba – mordult fel egy kicsit, majd felállt az ágyról, belebújt a köntösébe és az ablakhoz sétált. Mintha… Kicsit remegett volna.

- Miért, talán te bánnád a dolgot? – nevettem hangtalanul, miközben én is feltápászkodtam, odalépdeltem mellé, de még csak rá sem néztem. Nem gondoltam ám komolyan… Vagy nem tudom…

Nem szólt semmit. Valójában… Nagyon nyugodalmas, idilli volt, ahogy a meleg szobából néztünk ki a sötét utcára, amit csak a holdfény és egy darab utcai lámpa világított meg. Az útmenti fák leveleit fújta a kicsit felerősödött szél, mindeközben az orromban Minhyuk illatát éreztem.

- Elkérhetném a telefonomat? – sütötte le szemeit, halk hangon beszélve, kezeit letámasztotta az ablak előtti belső párkányra.

- Hmm… Most nem – mosolyodtam el, majd lassan vezettem rá tekintetemet. – Olyan szép esténk van, nem igaz? – tereltem a témát, picit közelebb húzódva hozzá.

- Édes istenem… - sóhajtott fel egy túlzásba vitt gondterhelt sóhajjal – Nagyon korán van még, én a későn alváshoz vagyok hozzászokva. Csak el akartam ütni az időt valamivel. – mondta ezt borzasztóan komoran, valószínűleg duzzogott még az előbbi párbeszédünk miatt.

- Abból úgyis tudom, hogy mi lenne, amint én elaludnék – csóváltam a fejemet, lassan indultam vissza az ágyamhoz.

- Megbízhatsz bennem. Tudod, hogy nem hívnám fel a rendőrséget. – fordult felém hirtelen, nekem viszont muszáj volt kicsit elmosolyodnom.

- Nem arra gondoltam – próbáltam visszafogni halk nevetésemet, majd miután kihajtottam a takarót, lehuppantam, hátamat az ágytámlának támasztottam, onnan néztem őt. Milyen összezavarodott volt a tekintete.

- Hát akkor? – ráncolta szemöldökeit, miközben teljesen felém fordulva ült le az ágyára törökülésben, le sem vette rólam éjsötét szemeit.

Eszem ágában sem volt megválaszolni a kérdését. Ha elmondtam volna a gondolataimat, mármint, hogy pontosan tudom hogyan szokta kielégíteni a vágyait, amikor nincs, aki segítsen neki, akkor esetleg kikövetkeztethetné, hogy mi is az én hivatásom. Egy szemtelen mosollyal az arcomon vettem elő a telefonomat, úgy csináltam, mintha ott sem lenne. Körülbelül egy percen keresztül éreztem még, hogy szuggerál, aztán egy hatalmas sóhajjal dőlt el az oldalára.

- Egyébként… Te a férfiakhoz vonzódsz? Mert ha nem, akkor elég gyanús dolgokat mondtál nekem az imént – szólalt meg hirtelen a hosszú csend után, amivel… Egészen meglepett.

- Én nem szeretném behatárolni magam ilyen téren – vontam vállat, közben azért félszemmel reakcióját figyeltem. Mi volt az a kis játékos mosoly a szája sarkán…?

- Hm, érdekes. – hümmögött fel, majd a hátára fordulva bámulta a plafont – Nem ismerlek, semmit sem tudok rólad, de szerintem sok meleg férfi vágyna egy ilyen pasira, mint amilyen te vagy – mondta ezt olyan ábrándozással a hangjában, mintha… Kicsit magáról beszélt volna. Kezdett zavarba hozni… De volt egy olyan érzésem, hogy ilyen személyes témák felé akarja terelni a beszélgetést. Rendben van, ha így lesz… Én nem fogok ellenkezni.