Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)

22. Rész

Rögtön felszökött a vérnyomásom az egekbe, kapkodva bújtam bele nadrágomba, a cipőimbe, majd a szoba kulcsát, és minden holmimat összeszedtem. Úgy éreztem, hogy egy másodpercet sem vesztegethetek el, de nem volt szívem otthagyni Minhyuk festőfelszerelését, így valahogy csak sikerült beletuszkolni az utazótáskámba, az éjjel alatt megszáradt festményeket is gondosan ráhelyeztem a holmik tetejére. Ezután olyan gyorsan trappoltam le a lépcsőn, ahogy csak tudtam, majd türelmetlenül, feszülten szuszogva vártam, hogy kijelentkezzünk. Még jó, hogy az első estén kellett fizetni… Körülbelül öt perc után már az autómhoz rohantam, beszállás közben a buta szőkét tárcsázva emeltem fülemhez a telefonomat. Szemöldökeimet ráncolva hallgattam a hangot, mely szerint a telefonszám jelenleg nem kapcsolható. Halkan felmordulva hagytam el a parkolót, első utam a bevásárlóközpont felé vezetett, hátha csak odament volna… Magamban imádkoztam, hogy így legyen, pedig… Semmi nem akadályozta meg, ha esetleg már reggel hatkor kiosont… Akkor már Szöulban lenne. Csak nehogy a tanár úrnál… Erre a gondolatra megremegő kézzel markoltam meg még jobban a kormányt, kicsit jobban a gázra is tapostam. Már majdnem tíz órát ütött az óra, ahogy tanácstalanul bolyongtam a városban, szemeimmel mindenhol Minhyukot keresve. Végső elkeseredésemben tényleg bementem a plázába, szinte futólépésben néztem át a szinteket, a mosdókat, a boltokat, de… Sajnos nem jártam sikerrel. Dühös tekintettel igyekeztem vissza járművemhez, a szívem a torkomban dobogott. Jelenleg… Úgy éreztem, hogy nem is tudom majd megfelelően kezelni a dolgot, ha újra találkozunk. Elmondhatatlan mennyiségű ideget éreztem felgyülemleni bennem. Az út nagyon hosszú a fővárosba, ő pedig olyan kis védtelen egyedül, férfiszemmel is lélegzetelállítóan csinos, bármi baja eshet… Egy buszon vagy egy taxiban is akár… Nem fért a fejembe, hogy hogyan tehette ezt velem az esténk után… Remélem nem voltam kiábrándító számára, és nem ébresztettem rá, hogy mégiscsak a professzora kell neki. Lehet ez volt a terve... Hogy elcsábít, majdnem belehajszol egy együttlétbe, ezzel kizökkentve engem...

Úgy döntöttem, hogy visszamegyek a hotel környékére, hátha időközben visszatért, újra megkíséreltem felhívni is, de továbbra is kikapcsolt állapotban volt a készüléke. Igyekeztem kicsit lenyugtatni magam a biztonságos közlekedés érdekében, töretlenül bámultam az utat, ahogy már kiértem a belvárosból, amikor… Már messzebbről megismertem őt. Minhyuk éppen egy buszmegállóban ácsorgott teljesen egyedül, volt nála két papírdoboz, egy pohár, szívószállal iszogatta tartalmát. Eh…? Rögtön lehúzódtam, kerékcsikorgással fékeztem le előtte. Dühtől villogó szemekkel csaptam be a kocsiajtót, miután kiszálltam, indulatosan ragadtam meg karját, amire esetlenül oldalra lépett, hogy ne billenjen el, meglehetősen furcsa arckifejezéssel.

- Neked teljesen elment az eszed? Nem tudom elhinni, hogy hogy juthatott ez az eszedbe! – morogtam rá, amire a szokásos szemforgatásával reagált. Már éppen meg akart volna szólalni, de én el is kezdtem volna húzni a kocsim felé.

- Nyugodj már meg! – kiabált rám, de ebben a pillanatban nekem köszönhetően kiborult a felül lévő papírdoboz tartalma. Az elég finomnak tűnő, fullos hamburger a földön hevert, teljesen szétesve. Lassan engedtem el felkarját, az ajkaimat összeszorítva, félve vezettem szemeimet arcára. Most már… Ő is dühösnek tűnt. – Gratulálok – remegett meg a hangja, már csak azért is belerúgva a zsemlébe. – Az az egy szerencséd van, hogy ez az, amit neked vettem – nézett rám őszinte lenézéssel, majd szavak nélkül ült be az autómba, az anyósülésre.

Hát… Ezt jól elcsesztem. Egy nagy sóhajjal szedtem fel a járdáról a szemetünket, a menetrendet mutató tábla alatt lévő kukába hajítottam, aztán sietve ültem be a kormány mögé. Mivel nem volt túl szabályos, hogy itt álltam meg, rögtön be is indítottam a motort, csendesen állítottam be a GPS-t. Én… Annyira féltettem őt, csakis ezért lettem ennyire mérges… Még arra sem volt lehetőségem, hogy megkönnyebbüljek, amiért megtaláltam őt, épségben, most már ő haragudott rám.