9. Rész

439 46 20
                                    

Hangosan zihálva bámultam a plafont, bár még mindig forgott velem a szoba. Már… Régen nem volt ilyen intenzív élvezetben részem, így percekkel az orgazmus után is remegtek a lábaim. A takarómat hanyagul, félig-meddig átdobva magamon szusszantam fel. Még nem is néztem rá Jooheonra azóta, de hallottam, hogy ő is elég hevesen vette a levegőt.

- Jó voltál – vigyorodott el, amire hasonló arckifejezéssel egymás felé fordítottuk fejünket, egy ökölpacsi után pedig összegyűjtöttem az erőmet, hogy felüljek.

- Nekem erre most baromira szükségem volt – nevettem halkan a hajamba túrva, majd a testmozgás okozta izzadságcseppeket töröltem le halántékomról.

- Ezesetben örülök, hogy a hasznodra lehettem, barátom – nevetett jóízűen, majd feltápászkodott a gyűrött lepedőmről.

A tarkómat vakargatva, nagy szemekkel néztem utána, ahogy gátlástalanul, meztelenül sétált ki a szobámból, egyenesen a fürdőszobám felé véve az irányt. Hogy remegtek az ő lábai is... Valamilyen szinten azért ez büszkeséggel töltött el. Egy hatalmas sóhajjal dőltem vissza a párnámra, a telefonomat a kezembe véve. Amíg várakoztam, hogy felszabaduljon a fürdő, végiggörgettem az insta hírfolyamot, de fejben abszolút nem ott jártam. Nem is akartam elhinni, hogy én tényleg túl vagyok az első ilyen élményemen, ráadásul egyáltalán nem volt kiábrándító. Ha csak visszagondoltam arra a forróságra, amit akkor éreztem, amikor elmerültem benne, görcsbe rándult a gyomrom. Igazából… Így utólag beláttam, hogy Jooheon férfias reakciói izgattak engem a legjobban. Ott motoszkált a fejem hátuljában egy bizonyos személy gondolata is, de egyelőre nem akartam hagyni, hogy elmerengjek rajta. Majd reggel, ha egyedül leszek.

Hallottam, hogy barátom vett egy frissítő zuhanyt, így mire visszajött, jól ki tudtam fújni magam, illetve visszavettem alsónadrágomat. Egy nagy mosollyal az arcomon ültem fel, ahogy az én törölközőmmel szárítgatta vizes hajvégeit. Egy fehér pólót és egy fekete bokszert viselt, így igazán ölelnivalónak tűnt.

- Megyek, lezuhanyzom én is – paskoltam meg vállát, ahogy elhaladtam mellette, majd ahogy mondtam, el is vonultam letisztogatni magamat.

Leöblítettem testemet, nagyon jól esett a langyos víz a felhevült bőrömnek, majd miután elkészülődtem, alsógatyában és sötétkék köntösömben indultam vissza a hálómba. Jooheon már mellkasig betakarózva heverészett ágyamban, le sem vette rólam éles szemeit. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, hevesen dobogó szívvel bújtam be mellé, a takaróm alá, miután ledobtam köntösömet a padlóra, szemezni kezdtünk az éjjelilámpa halvány fényében. Boldog voltam, mert tudtam, hogy ezután nem fog megváltozni a kapcsolatunk, nem fogunk másképp viselkedni egymással.

- Nem nézünk még valami filmet? – szólalt meg néhány pillanat csönd után, amire csak halkan kuncogva nyúltam telefonomért.

- Mire vége lenne, kireggeledne. És reggel mennünk kell dolgozni – nyúztam meg arcomat egyik kezemmel az időre pillantva, gondterhelten sóhajtva, de igazából csak borzalmasan nem akarózott még csak rágondolni sem a korán kelésre.

- Csak… Nem akarom, hogy máris vége legyen ennek az estének… - biggyesztette le alsó ajkát, ami igazán szívszorító volt, de aztán csak szélesen elmosolyodott. Azok a gödröcskék… - De akkor… Jó éjt Hojjang – húzódott közelebb hozzám, hogy megpaskolhassa hátsómat, majd egyszerűen hátat fordított.

- Aludj jól – mosolyodtam el, aztán az egyetlen fényforrás kiiktatása után tanácstalanul, az ajkaimat összeszorítva néztem férfias alakjának sziluettjét.

Nem tudtam, hogy most mit vár tőlem, de… Aludtunk már együtt korábban, akkor is tök normális volt átölelni őt, aztán… Miután fájdalmat okoztam neki – bár nem mutatta ki túlzottan -, biztosan vágyik a gyengédségemre. Lassan öleltem át derekát, egy nagyot sóhajtva csúsztam hozzá a lehető legközelebb, államat vállán megtámasztva hunytam le a szemeimet.

Eyes On You - Megfigyelve (Monsta X Wonho x Minhyuk)Where stories live. Discover now