《Kpop idols x Reader》

《Yeosang》

Feladom, nem megy, képtelen vagyok megcsinálni. Nincs motivációm, nincs életkedvem, és ami a buktató, hogy időből sincsen sok. 2 hét és itt van a vizsga időszak, én meg rendesen le vagyok maradva az anyaggal. Nagyon szeretnék bejutni az egyetemre, de ha ez így megy, búcsút mondhatok legszebb álmomnak.

- Y/n! – szólt rám erélyesebben a tanár – Nem szólok többet, legyen szíves ne maga elé bámészkodni, hanem figyeljen!

Mindig ezt csinálom, hiába próbálok a tanár szavaira koncentrálni, folyamatosan elkalandoznak a gondolataim.
A csengő hangja jelezte, hogy véget ért az óra, táskámba dobtam könyveimet, majd mentem is ki a folyosóra. Az évfolyamban van egy fiú, akivel eléggé jó baráti kapcsolatban vagyok, tudom, hogy ő is ugyanarra az egyetemre szeretne menni, mint én, így muszáj volt megkeressem, hátha tudna segíteni. Már messziről kiszúrtam copfba fogott szőke haját, ezért utam egyenesen felé tartott.

- Yeosang, hatalmas kérésem lenne feléd. – zavartam meg szekrénye pakolászásában.

- Nem ásom el a tetemet. – mondta rám se nézve. 

- Hülye... – forgattam meg szemeimet – szükségem lenne a segítségedre tanulás ügyileg.

Felém nézett, majd sóhajtott egyet.

- Ne haragudj, de nem hiszem, hogy lenne időm korrepetálni, de Mrs.Kim biztos tud segíteni.

- Ohh, rendben... azért köszönöm. – küldtem felé egy halvány mosolyt, majd megfordulva elindultam a tanteremhez.

Gyors lépteket hallottam, majd a csuklómon egy erős, de mégis gyenge szorítást. Olyan volt, mint azokban a nyálas filmekben, mikor ez után a fiú magához rántja, majd szenvedélyesen megcsókolja, el tudtam volna képzelni ezt a jelenetet, hisz nem tagadom, tetszik a fiú, de ezt már csak a mesékhez tudom hasonlítani: minden csak álom.

- Várj, azt hiszem nem jelent gondot pár óra, de csak ha tényleg komolyan veszed! – megpróbáltam nem nyakába ugrani... hát ez nem sikerült.

- Köszönöööömmm, ezer hálám Yeo. – ölelgettem meg, ezután kicsit hátralépve villantottam neki egy nagy mosolyt és egy köszönés után útnak eredtem a következő órára.

A szünetben még egyszer összefutottunk, ahol megbeszéltük hol és mikor találkozunk. Az utolsó óra végén izgatottan mentem le a suli bejáratához, a megbeszélteknek eleget téve ott várt rám. A házunk felé vettük az irányt, régebben sokat volt nálunk, így tudta merre kell menni. Az út csendesen telt, nem tudom eldönteni, hogy kellemetlen vagy inkább jóleső csönd volt. Igazából, nem is nagyon érdekelt, a lényeg, hogy mellette sétálhatok és vele lehetek.

--------------------------------

- Te mégis mi a fenét csináltál az elmúlt fél évben? – akadt ki teljesen Yeo, miközben a füzetemben tanulmányozta az üres lapokat.

- Ne is kérdezd... - temettem arcom kezeimbe.

Amint hazaértünk, neki is kezdtünk a tanulásnak, vagyis neki kezdtünk volna, ha lenne miből. Sajnos mindig találok valami sokkal érdekesebbet, mint az emelt kémia, ezért képtelenség koncentrálnom rá.

- Most hogyan magyarázzak el neked egy fél éves anyagot?

- Azért azt ne gondold, hogy egyáltalán nem figyeltem! – néztem rá kicsit flegmán, amire csak egy szemforgatást kaptam.

- Jó, akkor mond, mit nem értesz. – ült közelebb hozzám, ezt követően asztalomra könyökölt és másik kezével a könyvét kezdte el lapozgatni.

- Az egyenletek nem mennek... - kicsit szégyellve éreztem magam, hisz ez a legfontosabb, amit tudni kellene.

- Semmi baj Y/N, megcsinálunk pár feladatot és érteni fogod, rendben? – próbált nyugtatni, gondolom látta rajtam aggodalmamat.

Válaszul csak bólintottam egyet, ezután felírt pár egyenletet, amit el is kezdett magyarázni. Nehéz volt fókuszálnom szavaira, hisz csak gondolj bele, ott ülsz a kiszemelted mellett, gyönyörű arcát közelről csodálhatod, melybe világos szőke tincsei néha-néha belelógnak, csodálatosan ívelt szemeiben gyönyörködhetsz, és az ajka... egésznap csó...

- Ééésss tessék, rám sem figyelsz... Tudod mit? Elkobzom a limitált kártyádat Sugáról, és csak akkor adom vissza, ha ezeket a feladatokat hibátlanul megcsináltad.

- Nem mered. – néztem rá szűk szemekkel.

- Ooo, dehogyis nem. – nyúlt volna oda a kártyáért, viszont keze után kapva megakadályoztam tettét.

- Yeo, kérlek ne - néztem rá kiskutyaszemekkel - félek... érzem, hogy nem fog menni, utálok magamban csalódni, és tudom, hogy ez lesz... sajnálom.

- Menni fog, képes vagy rá, én bízom benned, tudom, hogy sikerülni fog, csak picit erőltesd meg magad. Itt vagyok, segítek, ha kell, 50x elmagyarázom, csak próbálj koncentrálni. Simán behozhatod a lemaradásodat, de ahhoz kénytelen leszel figyelni. – simított kezemre.

- Yeo, é-én...

- Ha gondolod, mond mivel tudnálak még jobban motiválni és én megteszem.

- Minden tökéletesen megoldott feladat után adsz egy szájra puszit – kuncogtam el magam, de amint rájöttem mit is mondtam egyből számhoz kaptam – úristen Yeosang sajnálom, én nem akartam ezt monda-

Mondandóm végét egy szemrebbenés hosszúságú csókkal, vagyis inkább puszival némította el.

- Na, a löket megvolt, mérges leszek, ha nem lesznek jók a megoldások. – láttam, hogy elmosolyodik, így tudtam, hogy nem csak nekem kedvez ez az ösztönzés.

Ezek után nem mondom, hogy nem figyeltem oda, a tananyagról is sokat tanultam, de arról, hogy ne féljünk kimondani az érzéseinket, még többet.

Köszönöm a kérést ateelight 🥺💗

Akik nemsokára vizsgáznak/érettségiznek, azoknak sok sikert kívánok! Ügyesek lesztek!💗