Prólogus

454 19 2
                                    

2021. Január. 18
Kedd.

Lassan sétálok a rét szélén. A táj havas, néhol egy egy őzike bukkan fel. A nap a horizonttal érintkezik. Este 7 órát üt az óra. Nem akarok haza menni. Félek. Anya megint sokat ivott. Amióta eltemettük apát nem képes másra. Ezért gyakran járok el hazulról. Suliba nem járok. Abbahagytam. Úgy gondolom amit tudnom kell erről a kegyetlen és mocskos világról azt már tudom. Az emberek érzések nélkül járnak az utcán és bántják egymást. Lopnak, csalnak és ha kell ölnek is.

Az erdő széléhez érve leültem a szokásos kis fatörzsemre. A naplementét nézve elgondolkodtam. Hogy min is? Anyán. Nem szeretek vele egy házba lenni ilyenkor. Őrjöng sír és szét ver mindent. A szobámba zárkózom vagy eljövök ide ezeken a napokon. Ha nem iszok akkor dolgozik. Bár az sem biztos hogy megvan még az állása. Nem beszél velem. Nem is baj. Azt sem tudom hogy tudja e meg hogy van egy 17 éves lánya.

Gondolataimból egy reccsenés kelt fel. Megijedek és hirtelen ugrok fel álló helyzetbe.

-Ki az?-kérdezem meg hiszen tudom hogy van itt valaki.

Lassan elindulok az erdő felé. Néhol néhol besüt a lemenő nap fénye de mar majdnem sötét van.

-Egy ilyen védtelen szép lány egyedül az erdőbe. Nem biztonságos.-hallok meg egy hangot a hátam mögül. Megfordultam és egy sráccal találtam magam szembe.

-Te ki vagy?-kérdezem meg.

-Jungkook vagyok.-válaszolja nemes egyszerűséggel.-Na és te?-kérdezi. Nem tűnik egy olyan srácnak mint akiket eddig ismertem.

-Hope vagyok.-válaszolok neki.

-Hope. Hmm. Szép név. Szóval Hope mi járatban vagy erre ilyenkor.

-Nem voltam hajlandó a részeg anyámmal egy házba maradni.

-Apád megcsalta es az alkoholba menekült vagy más?-néz rám a srác. Szeme éj fekete színben pompázott pedig meg esküszöm hogy az előbb meg vörös volt.

-Apám meghalt.-ülök le vele szembe de azért megtartom a távolságot.

-Szabad tudnom miben?

-Állat támadás. Vagyis ez állt a papíron. De nem igaz. Egy állat nem így végzett volna vele.

-Ezt hogy érted?-nézett rám furcsán. Úgy gondoltam neki elmondhatom. Ha már egy emberrel sem tudtam azóta kibeszélni ezt a témát. Anyának fel sem hozom mert biztos hozzam vágna valamit. Barátaim meg hát nincsenek.

-Jungkook mond. Te hiszel a természett feletti lényekbe?-kérdezem.

-Pontosan mikre is gondolsz?

-Vámpírok.-mondom mire a srác szemei kikerekedtek.

-Ugy érted hegyes fogú vérszívó lények.-kérdezi nevetve.

-Jungkook ne nevess kérlek.-kérem mire befejezi és bocsánatot kér.-Figyelj egy állat széttépte volna a testét. De nem volt egy seb sem. Kivéve....-itt elhallgatok.

-Kivéve?-kérdezi. Ideges. De miért.

-Kivéve a nyakát. Láttam a fényképet a holttestről. Ne kérdezd hogyan jutottam hozzá de láttam. Harapás seb a nyakon. Nem hiszem hogy egy állat tette. És én hiszek a vámpírokban.

-És ha tényleg egy vámpír tette akkor mit teszel?-kérdezi.

-Megkeresem. És megölöm.

-Te komolyan azt hiszed hogy megtudsz ölni egy vámpírt? Ez aranyos.-nevet.-Na de kedves Hope nekem mennem kell. Remélem találkozunk még.

-Esetleg holnap is erre fele leszel?-kérdezem hisz titkon reméltem hogy lesz még ilyen.

-Még nem tudom. Gyere el és majd meglátod itt leszek e. Nem ígérek semmit. Örültem a találkozásnak.-mosolyog rám.

Hát Jungkook én holnap ugyan itt leszek. Remélem te is. Gondoltam magamba majd én is elindultam haza.

Akkor még nem tudtam hogy mibe vágtam a fejszém.

———————————————————

Ez lenne a prológus remélem tetszett és élvezni fogjátok a sztori további részeit.
Csók😘
-R-

Destiny / Bts /Where stories live. Discover now