Destiny / Bts /

11.rész

Jungkook pov.

Hope napok óta rosszul van. Fáj a hasa és nem tud enni. Aggódom érte. J-hope eppen most vizsgálj. A többiekkel a folyosón állunk és várunk.

-Lehetetlen.-hallom meg J-hope kiállítását mire berontunk a szobába.

-Jungkook menj ki. Most.-utasít barátom.

-Mi miért?-háborodok fel.

-Menj ki azt mondtam.-mordul rám mire nem allok le vele veszekedni hisz idősebb nálam.

Namjoon pov.

-Hobi miaz? Miért küldted ki Jungkookot?-nézek rá kérdően.

-Vettem Hope-tól vért hogy megvizsgáljam. De amikor bevittem a gépbe azt adta ki hogy ez a vértípus már bent van a gépbe. Nem értettem hogy hogy lehet hisz mikor Kai megtámadta nem vettem tőle vért csak adtam neki. Na de most kérlek ne kapjatok sokkot. Nem tudom hogy ez hogy lehetséges de Hope vére 100%-ig megegyezik Taehyung vérével.-mondja ki azt amire senki sem számított.

-Parancsolsz?-kerdezi Tae.

-Rokonok vagytok. Nem lehettek édes testvérek mert akkor vámpír lenne és féltestvérek se lehetettek mert Tae a te szüleid nagyon regen meghaltak. Vagyis max nagyon távoli unokatesok lehettek utána fogok nézni mind kettőtök családfájának es ha jutok valamite szólok.-mondja majd feláll es kimegy az ajtón.

-Kook gyere be.-mondom neki mire besétál és leül Hope mellé.

-Hallottam mindent. Baromira kiakadtam mikor meghallottam de amikor azt mondta Hobi hogy nem lehettek testverek akkor megnyugodtam hogy nem vagy vámpír.

-Miert ha az lennék nem szeretnél?-kérdezi félve Hope.

-Dohogy nem szeretnélek de jobban bejön az a szerep hogy megkell védenem az ember barátnőmet.-ad egy puszit a fejéte Kook.

-Srácok menjünk hagyjuk őket pihenni nekünk is meg van dolgunk.-mondom a tobbieknek

-Szia rokon.-koszon Tar Hope-nak mire a lány csak koncok egyet

-Szia rokon.-valaszolja ugyan azt.

Nem szólok semmit csak odafekszem Hope mellé mire ő hozzám bújik. Bele puszilok hajába majd behunyom a szemem.

-Pihenj sokat dolgozol mostanában.-motyogja mellkasomba.

-Majd pihenek ha jobban leszel. Hogy viseled ezt a Tehyung es te rokon dolgot?-kérdezem tőle. 

-Nem tudom. Olyan fura. Mindig is egyedül voltam. Se testvér se unokatestvér. Csak én. És a szüleim.-feleli halkan.

Nem sokkal később mind a kettőnket elnyom az álom.

Másnap reggel egyedül ébredek. Egyből felülök az ágyon és körülnézek a szobában. Senki sehol. Lemegyek a konyhába de az is üres.

-Hol a fenébe van mindenki?-szólalok meg. Hangosan.

-Meghaltak.-hallok egy hangot mögülem.

-Kai.-suttogom ingerülten bátyám nevét.

-Jungkook drága öcsém.-mondja miközben megfordulok.

-Hol vannak?-támadok le és faját elég erőteljesen a falnak nyomom.-Ne mond azt hogy meghaltak meg nem igaz.

-Oh dehogy nem. Menj nézd meg a saját szemeddel. Kint a kertben. Olyan szép dekoráció lett belőlük.-elengedem Kai fejét és megindulok a hátsókert felé.

Kiérve az ajtón a vér megfagy bennem. Szemem akkora lesz mint egy tányér. Mindenki ott van. Vagyis csak egy töredékük. A srácok fele egy karóra döfve ami a földbe van állítva egymás mellet.
Hope......Hope teste viszont kikötözve megkínozva alatta egy hatalmas vértócsával.

-Nee.-ennyit nyögök ki mikor egy élet fájdalmat érzem meg mellkasomban.

-Ezt érdemled öcsém. Ezt érdemlitek mindannyian. Vagyis a kis barátnőd nem hisz ő semmit sem tett de gondoltam megkínzom őt is had lásd mi lesz azokkal akik nem adják meg azt amit én akarok. Tudom hogy a legnagyobb szenvedés hogy ő meghalt. De megérdemled. Most pedig.-csavar egyet a karón amit  a szívembe döfött.-Üdvözlöm jó anyánkat a másvilágon.

Azzal a karón egy utolsót tolva taszított a sötétség világába. Testem erőtlenül esik a földre és meg utoljára ránézek szerelemem meggyötört arcára és végleg elnyel a halál.

Ne haragudjatok de ez így igen.
Tehát igen bocsánat de komolyan eskü nem így terveztem de így jött ki.😕

_________________________________

-R-
😇