You Make Me Crazy [Felix ff.] - Befejezett

7. Rész

Ahogy teltek az órák, úgy ment el a rossz kedvem is, amit Mia okozott. Azért titkon örültem neki, hogy azt gondolta összeillünk.
Az első óra pont megfelelő volt arra, hogy egy kicsit gondolkozzak ezen az egészen. Ugyanis történelem óránk volt, amit körülbelül mindenki utál és csak alszik rajta. Két ember van, aki mindig figyel és válaszolgat a tanárnak.

Mia oldalba lökött majd megkérdezte:

-Min gondolkozol?

-Semmin. - fogtam rövidre a válaszom.

-Csak nem Lixen? - kérdezte, miközben írta az órai anyagot.

-De.

-Mégis elmennél vele? - fordult felém.

-Meg lehet. De inkább az órára figyelj.

-Órák után beszélünk. Anyu megengedte, hogy átgyere hozzánk.

-Klassz. - ezzel zártuk a beszélgetést, majd kis idő múlva ki is csengettek az első óráról.

A szünetben kaptam egy értesítést, Felix írt:

Szia! Van kedved ma
találkozni?

Szia! Sajnos nem érek rá...

Értem...
Esetleg holnap? 😊

                    Akkor sem lesz jó, és ha már itt tartunk, akkor a holnapután sem. Edzéseim lesznek.

Értem, mi újság a
péntekkel? 😅

                    Az eddig szabad! 😂

Akkor aznap délután
eltudunk menni a
helyi kávézóba?
Szeretnék veled
beszélni.

                    Rendben, de ugye nincs gond? 😨

Nem, dehogyis!
Nyugi! ❤️

                    Akkor jó! Most mennem kell, kezdődik az órám.

Rendben, jó tanulást!

                    Köszönöm! Neked is!

Köszönöm!

-Kivel beszélgetsz? - mászott bele a telefonomba Mia.

-Már senkivel.

-Na, ne csináld már ezt! Hagy nézzem meg!

-Nem, Mia! - nem hallgatott rám, kitépte a kezemből a telefonom, és mivel tudja a kódom, ezért fel is oldotta.

-Jujjj! Te jó ég! Mi lesz abba a kávézóba?!

-Semmi. - vágtam rá, majd visszakértem a telefonomat.

Az órák meglepő módon unalmasak voltak...
Az utolsó óra előtti szünetben két srác az évfolyamunkból összeverekedett. Legalább volt egy kis történés ebben a rém unalmas iskolában.

Órák után Miaval, a megbeszéltek által, a házukhoz mentünk. Közösen elkészítettük a házi feladatunkat. Mikor kész lettünk elterültünk az ágyán.

-Na akkor most mi lesz? - kérdezte.

-Nem tudom, ezen gondolkozom.

-Szerintem menj el vele. - könyökölt fel az ágyon.

-Azt mondod? - gondolkoztam el rajta.

-Legalábbis én, de te döntesz.

-Szerinted miért szeretne beszélni velem?

-Nem tudom, lehet pont a bálról.

-Lehet mégse akar jönni? - kérdeztem elszomorodva.

-Áh, nem hiszem, hogy erről lenne szó. Szerintem csak érdeklődni szeretne, hogy mi hogy legyen, tudod... Ruha, mikor, hol találkozzatok.

-Nem tudom, de nagyon félek most.

-Szerintem nem kell. Láttad azt a szívet, amit küldött? Írta is, hogy nincs semmi gond, ne aggódj.

-Igen, láttam. - ahogy kimondtam éreztem, hogy kezd égni az arcom.

-Kicsit elvörösödtél. - mosolygott.

-Igen, éreztem... - erre elnevette magát. - Szerintem én lassan indulok, korán sötétedik.

-Jól van, rendben, ahogy gondolod. Gyere, kimegyek veled.

-Köszönöm.

A kapuban egy öleléssel elköszöntünk egymástól, majd indultam is haza.

Otthon elújságoltam anyáéknak is, hogy mi történt a mai nap:

-Verekedés? - kérdezte apa.

-Igen, de nem volt semmi extra.

-Ugye te nem szálltál be, lányom?

-Nem apa! Miket nézel ki belőlem? - kérdeztem háborodva.

-Jól van na! Csak kérdeztem. Na és veled fiam? - kérdezte a bátyámat.

-Minden oké. Sok volt a meló.

-Az mindig az fiam, ne aggódj! - bíztatta őt.

Ez a tökéletes apa-gyermeke csevely után felmentem a szobámba és megpróbáltam pihenni egy keveset.