You Make Me Crazy [Felix ff.] - Befejezett

17. Rész

Hazaérve elmorzsoltam egy imát, hogy ne legyen semmi gáz itthon. A lakásba belépve anya aggódó arcával találtam magam szembe, aki abban a pillanatban szorosan magához húzott és apró puszit nyomva fejemre kezdett el sírni.

-Úgy aggódtam érted! Hívtalak is, de nem vetted fel, van fogalmad róla, hogy mennyire szét izgultuk a fejünket? Még a bátyád is fel-alá járkált, hogy mi van veled. Már azon voltunk, felhívjuk a rendőröket, ha ma se jössz haza!

-Anya... - most már az én szemeim is könnybe lábadtak és kénytelen voltam a vállán kisírni magam.

-Miden rendben, nyugodj meg, Kicsim! - miután kellőképpen kiáztattam szemeim belekezdtem a nehezébe.

-Anyu, én nagyon sajnálom, teljesen megbántam mindent ezalatt a pár óra alatt!

-Mi történt, Szívem? - a kanapéra leülve folytattuk a beszélgetést. Mindent elmondtam neki, végül még azt is, hogy takaratlanul aludtunk az ágyában. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy könnyen kezeli, de valamilyen szinten megértem. Már megtörtént és nem lehet visszaállítani, azzal pedig semmire se menne, ha most megverné valamelyikünket.
Anya még csak úgy ahogy nyugodtan kezelte a helyzetet, de apa...

-Hogy mit csinált az a kis szemét? - hangos kiabálása beteríti az egész konyhát, én meg csak összekuporodva ülök a kanapén és próbálok nem megint lezuhanni lelkileg a föld alá.

-Apa kérlek ne beszélj így róla! Tudom, hogy nem volt helyes amit tett, de mi van, ha igaza van?!

-Te még nem ismered őket ennyire! Mindegyik csak egy kis kiéhezett hülye, egyik se veszi komolyan a kapcsolatot ilyen korban!

-Tudod mit, apa?! Mindenki magából indul ki! Hát nem csodálkozom! - üvöltöm oda neki, majd rohamosan szelem a lépcsőfokokat egyenesen a szobámig.

Félek én is, nyilván, de ha egyszer azt mondja, hogy nem volt semmi, akkor muszáj hinnem neki. Sosem vert át, nem olyannak ismerem. Mindig egyenes volt velem és az igazat mondta mindenről.

~~

Ahogy teltek a napok úgy nyugodtak a kedélyek. Pár nappal a történtek után, anya javaslatára megcsináltam egy tesztet, amit egy mély levegővel díjaztam. Negatív volt, aminek nagyon örültem!
Apát csak eztán lehetett lenyugtatni, megtiltotta tőlem, hogy nem találkozhatok vele, míg minimum két negatív tesztet nem mutatok fel neki...

Miközbe sétáltam az iskola felé, felhívtam Felix-szet.

-Szia, Husi! - a szívem fájdul meg, ahogy meghallom hangját. Az övén is tisztán hallatszik, hogy teljesen megbánta az egész dolgot. - Hogy vagy? Minden rendben?

-Szia! - muszáj volt szám elé kapnom a kezem. Patakokba folyt a könnyem, amikkel egyáltalán nem jártam jól. Teljesen elkentem a sminkem és valljuk be, télen nem túl kedvező az ehhez hasonló dolgok.

-Nézd, Olivia! Mindent rettenetesen sajnálok, nem akartam, hogy ez legyen belőle.

-Minden oké, semmi gond!

-Nem, ezt nem így fogjuk megoldani. Kérlek gyere ma át, beszélni szeretnék veled. Ígérem, hogy semmi hátsó szándékom nincs ezzel!

-Meglátom még, nem biztos, hogy elengednek otthonról.

-Kérlek gyere el suli után! Majd azt mondod, hogy Mia-val találkoztatok. A barátnőd, biztos belemegy.

-Rendben, négyre ott leszek.

-Köszönöm, Husi! Szeretlek!

-Én is téged! - muszáj volt letennem köszönés nélkül, nem akartam, hogy hallja ahogy sírok. Ha igazat mond, akkor nem az ő hibája és csak feleslegesen okozok neki bűntudatot.