You Make Me Crazy [Felix ff.] - Befejezett

15. Rész

Másnap reggel kipihentem keltem, amit ki kell emelni, ugyanis általában borzasztó fáradt vagyok reggelente.

Konyhába menet anya köszöntött, aki már tálalta is a reggelit.
Miközben ettünk anyával megtárgyaltuk a tegnap délután eseményeit, ugyanis korábban már nem volt rá erőm. Említettem neki a csókunkat is Felix-szel, aminek hallatára tágasra nyíltak szemei. Nagyon örült neki, már az unokákat is szóba hozta, de szerencsére még időben leállítottam. Nem kell nekem gyerek, legalábbis egy ideig biztosan. Egyrészt nem szeretnék minden hajnalba arra kelni, hogy sír mert éhes vagy valami hasonló. Másrészt meg még túl fiatal vagyok hozzá, és ezt anya is tudja, de mindig belendül mikor ilyenekről van szó. Bátyám legelső barátnőjét is mindig zaklatta.

Reggeli után volt még egy kis időm, ezért telefonoztam, majd utána elkezdtem készülődni a suliba.

Izgatottan vártam, hogy beérjek, vajon kinek milyen volt a bál, hogy érezték magukat.
Szerencsémre első óránk osztályfőnöki volt, ahol éppen erről tárgyaltunk az osztállyal. Barátnőimmel jobban kiveséztük ezt a tegnapi napot, sokat kérdezősködtek, hogy ki volt az a srác, illetve elmeséltem nekik, hogy nem csak az volt az egyetlen érdekes sztori aznap. Sőt még azt is megkérdőjelezték, hogy mitől van ennyire jó kedvem. Mindenki Felix-re tippelt, amitől egy kissé elpirultam, de úgy látszik eléggé láthatóan sikerült, ugyanis egy hangként nevettek fel mind hárman.

A tanárnő volt az egyetlen megmentőm, aki rájuk szólt, hogy ne beszélgessenek. Ilyenkor nagyon örülök, hogy kicsit szigorú az osztályfőnökünk.

Ezután történelem óránk volt, ahol dolgozatot írtunk, mondanom sem kell, hogy semmit se tudtam. Sűrűn szeret nem bejelentett dolgozatokat íratni, amitől mindannyian a falra mászunk! Szerintem az a célja, hogy mindenkit megbuktasson évvégén, nehogy végezzünk már ezzel a
gimnáziummal... Végülis?!

-Ez förtelmes lett... - suttogta Mia maga elé. Sajnos egyet kellet értsek vele, de igazából már beletörődtem, nekem a töri akkor se megy, ha tanulok rá... Nem is értem egyébként hogy lehet ez... - Hogy van szíve bál után dolgozatot íratni, szórakozzon ő is inkább... - megjegyzésére elnevettem magam, majd mentünk is ki a teremből.

Szünetben megbeszéltük a válaszokat, hogy ki mit írt, én inkább összehúztam magam, nehogy kérdezzenek tőlem valamit. Lemerem fogadni, hogy teljesen hülyeségeket írkáltam be.

Óra előtt megnyitottam az üzeneteimet, hátha hiányoztam valakinek. Csak a röplabda edzőm írt, hogy nem kell mára edző felszerelés, ugyanis csak megbeszélésre megyünk be, mert dolga van, viszont van valami, amit közölni szeretne velünk. Kicsit izgulok, hogy mi lehet az, eddig még sose történt ilyen, és kissé komolynak bizonyult az üzenete.

Iskola után megebédeltem és megírtam a leckéim. Ma szerencsére nem kaptunk olyan sokat, a normális tanárok inkább a bálról érdeklődtek, mintsem a francia forradalomról. Így hát hamar végeztem.

Rengeteg időm volt még indulásig, úgyhogy elfoglaltam magam egy kis candy crush-al, egyáltalán van olyan még aki ezzel játszik, vagy csak én vagyok ilyen régimódi?! Már vagy három éve megvan ez a játék a telefonomon, mindig is nagyon szerettem. Emlékszem anyának a mobilján játszottam vele először, azóta szerettem bele, de nem annyira, mint Felix-be. Erről jut eszembe, vajon elérhető? Megnyitottam a Messenger-t és szomorúan konstatáltam, hogy két órája volt elérhető, valószínűleg még iskolában van, vagy tanul. Mindegy is, majd ír, ha ráér. Nem szeretném zavarni.

Kis idő múlva anya jött le az emeletről mondván, hogy most már ideje mennem. Magamra húztam a kedvenc csizmám és kabátom, majd indultam is. Fülemben kedvenc zenémet hallgatva fagyoskodtam a csarnokhoz vezető úton, jéghideg van idekint, nem is értem hogy bírják az emberek ezt az időt...

Reszkető kezekkel toltam beljebb a bejárati ajtót. Nagyon félek a hírtől, hogy vajon mit fog közölni velünk.

-Sziasztok gyerekek, gyertek be nyugodtan kinti cipővel, nem kell átvenni. - invitált be minket az edző. - A mai napon, mint azt már mindenkinek a tudomására adtam, nem lesz óra, ugyanis fontos dolgom lesz fél öttől, de térjünk is a lényegre. Azért hívtalak be benneteket, mert a közeljövőben lesz egy egy roppant fontos meccsünk a miskolci gimnazisták ellen. - a hír hallatára mindenki megörült. Régen volt már meccs, amit sajnáltunk is, de ez mára már megváltozott. - Nagyon sokat kell rá készülnünk, nekik igazán jó csapatjuk van. Úgyhogy készüljetek fel, nem lesz egyszerű. Ha van kérdés nyugodtan tegyétek fel.

-Mikor lesz a meccs? - kérdezte egy lány.

-Nagyon jó, ezt elfelejtettem mondani. Mostanában elvagyok havazva. A feleségem is terhes, így az időm nagyrészét rá kell fordítanom, még a másik gyerek is otthon van, őt is el kell tartani valahogy. Ezért is nem lesz ma edzés, mert a nejem megy be kórházba, én pedig otthon maradok a gyerekkel. Na de akkor nem is tartalak fel benneteket, holnap találkozunk! Sziasztok! - köszönt el, majd vette is a hátára a táskáját.

-Elnézést, de nem tetszett válaszolni a kérdésemre.

-Jaj, tényleg! Bocsánat, csak mindenen jár az agyam... Jövőhét pénteken, kilenc órától. Ne felejtsétek el!

-Maga se! - mondta az egyik fiú, mire mindenki felnevettett.

-Akarnak holnap extra erősítést?! - kérdezte az edző mérgesen. Mindenki lefagyott pillanatok alatt. - Helyes! Akkor viszlát, holnap találkozunk! - tért vissza kedves, lágy hangjára.

Otthon közöltem a remek hírt anyának, aki viszont cserébe bejelentette, hogy hétvégén mennie kell dolgozni. Kicsit szomorú lettem, de sajnos ez van. Majd egyszer én is megtapasztalom a munka világát. Persze voltam már nyári munkán, de az mégsem olyan, mint az év majdnem mindennapján dolgozni.