𝙰 𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ - Jégszívű || ✔️

2. fejezet

A tábor előtti napok teljesen máshogy alakultak, mint addig bármelyik nap a nyaramból. A semmiből rengeteg teendőm lett. Lefoglalt a készülődés és napjaim nagy részét ez a téma foglalta le.

Egy hosszú listát kaptunk, hogy miket kell bepakolni. Tényleg mindent is kellett vinni.

– Tusfürdő, naptej, szúnyog-és kullancs riasztó... – kezdtem sorolni Dorinának, ő volt az, aki képes volt elkísérni bevásárolni, pedig semmi haszna nem származott igazán belőle.

– Eddig minden meg van – nézte át a kosár tartalmát.

– Ajakápoló, dezodor, parfüm, ragtapasz, sampon, szárazsampon? – folytattam a felsorolás a drogéria polcai között haladva. – Komolyan, ha még félórát itt leszünk vagy még valami kiderül, hogy kell, én agysorvadást kapok.

– Hát a listát nézve inkább egy hónapra mentek – jegyezte meg, szemével a telefonom képernyőére pillantott, amiben a küldött dokumentum volt megnyitva. – Viszont szerintem itt meg vagyunk, ne folytasd a felsorolást, mert a végén még egyedül maradsz.

– Azt merd megpróbálni!

– Csak fogom magam, elfutok, de olyan sebességgel, hogy még a sapka is leesik a fejemről, de előtte azért a kezedbe nyomom a kosarad és így itt maradsz szépen egyedül – komoly arccal igyekezett elmondani, de nem igazán bírta ki. Elnevette magát.

– Hah, tudtam én! – mutattam rá. – De azért menjünk biztosra, szóval menjünk a kasszához.

– Bebiztosítod magad?

– De be ám.

Nem csak, hogy elkisért túlélni az üzleteket, hanem még a hangulatomat is feldobta. Hiába dolgozott, mégis igyekezett rám szánni az idejét, ezért elképesztően hálás voltam neki, mert ezzel bizonyította, hogy ő nem csak egy újabb felszínes barát, hanem annál jóval több.

Két évvel volt nálam idősebb, úgy viselkedett velem, mintha a húga lennék, és ezt a kifejezés legjobb értelmében. Elég nagy támaszom volt nem csak az indulás előtti napokban, hanem amúgy is, mindig próbálta velem éreztetni, hogy mindig számíthatok rá, ezt pedig én igyekeztem minden egyes adandó alkalommal viszonozni.

Lola szinte nem is akart rólam hallani, vagyis, ha úgy volt beszéltünk, de nem kezdeményezett önszántából. Mivel nem értett velem egyet, máshogy oldotta volna meg a helyzetet, evidensnek vette, hogy elvagyok a segítsége nélkül, vagyis igazából csak nem kívánt segíteni. Kicsit furcsa viselkedés egy elvileg legjobb barátnőtől, ehhez már hozzászoktam.

Gondolataimba elmerülve pakoltam fel a szalagra a megvásárlásra szánt termékeket. Közben Dorina éppen valamit lelkesen magyarázott, nem értettem mit mondott, csak a száját láttam, ahogy tátog és közben a kezeivel gesztikulál. Talán éppen a barátjával történteket mesélte. Mosolyra húztam a szájamat és csak bólintottam egyet.

Rengeteg olyan helyzetbe keveredtem, hogy eltemetkeztem a gondolataimba, és a környezetemet nem is észleltem igazán. Ilyenkor azt tettem, amit elvárnak tőlem. Mosolyogtam és bólogattam, esetleg mondtam egy sablon mondatot, ami mindenhova illik.

Három-három szatyorral távoztunk a drogériából.

A plázában még nem nyüzsögtek annyian, hiába a nyár, nem volt minden egyes négyzetcentiméteren ember. A nagy terek, ahol padok mellettük dísznövénnyel üresen álltak a pláza közepén. A mozgólépcsőkön szabadon lehet járkálni, nem kellet órákat várni arra, hogy az egyik végéről eljusson a másikra.

– Azt hiszem bőrönddel kellet volna jönnöm – jegyeztem meg kifelé menet.

– Na az jól jött volna – értett velem egyet.