𝙰 𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ - Jégszívű || ✔️

9. fejezet

– Szia, drágám – szólt bele a vonalba anyukám harmadik csengetésre – ha kérhetlek gyorsan mondd mit szeretnél, mert épp egy fontos megbeszélésem van, amiről ki kellett jönnöm, csak azért mert teneked most kell hívnod.

– Annyira, de tényleg olyan jó hallani, hogy érdekel, mi van velem. Főleg úgy, hogy az anyám vagy – mondtam cinikusan. Nem esett jól, hogy nem érdekli, hogy mi van velem. Nem esett jól, hogy még azok után is így viselkedett velem, hogy nyitottam felé. Nem esett jól, hogy a munkája fontosabb, mint én.  – Emellett köszönöm, hogy megkérdezted, hogy milyen a tábor, hogyan érzem magam és még sorolhatnám ezeknek a variánsait. 

– Hát nem is hagytad, hogy feltegyem a kérdést, de úgy gondolom úgyis most el fogod mondani az összes negatív dolgot. – Hangjából érezhetően átjött a lenézés, mintha nem is az ő gyereke lennék.

– De ha csak az van?

– Nem, sosincs az, csak te mindig görcsösen azt keresed – erre kitágultak a pupilláim.

– Végig sem mondhatom, sőt bele sem kezdhetek már is belekötsz, igazából a semmibe. Igen, szar ez az egész, mert nem is olyan táborba jelentkeztettél, amit mondtál, hogy lesz. Nem az Alföldön vagyunk, hanem valahol Bakony környékén. Ráadásul elég lepukkant hely az egész.

– És ezekkel mi a gond? Ha annyira nagy gond lenne, te is megoldanád.

– És akkor még te írod ki a hűtőre, hogy ha bármi baj van vagy ha úgy alakul, akkor hívjalak? És ezek után neked áll feljebb? Meg te mondod, hogy nem adom meg neked az elég tiszteletet, ez így nagyon nem fér össze – nevettem fel kínomban. – Tudod ez az a tipikus, bort iszik vizet prédikál. Ja és persze most meg én leszek a rossz.

– Befejezted? Inkább örülj annak, hogy elmehettél valami jó helyre.

– Jó hely? Aha, persze. – hangom ironikusan csengett. –  Direkt küldtél ilyen szar helyre, teljesen mást mondtál, ez egy rohadt elavult tábor, alig van net, mindenki totál gáz, néhányan még el is hiszik magukról, lényegében a nagy semmit.

– Akkor nem is a táborral van bajod, hanem az emberekkel. Szokj hozzá, hogy nem mindenhol az örök barátaid vannak, legalább belelátsz kicsit a nagybetűs életbe, ott nem szórakozhatsz egész végig.

– Attól hogy neked nem jó a munkahelyed, mindenkinek ugrálsz nézed a kívánságait és teljesíted, főleg a főnöködnek úgy, mint egy pincsikutya.  Ez nem jelenti azt, hogy én is ilyen leszek. Itt prédikálsz nekem folyton, de szinte semmit nem tettél le az asztalra. Még az ex férjed is elhagyott – még folyattam volna, de anyum közbe vágott.

– Hogy merészelsz így beszélni a tulajdon édesanyáddal, ha? Így neveltelek én? Nem.
A társasággal akikkel lógsz, azok teljesen megváltoztattak, kifordítottak önmagadból. Miattuk változtál meg teljesen.

– Mindig őket kell felhoznod? Semmi rosszat nem tettek, neked főleg nem. Nekem pedig csak segítettek.

– Igen? Mégis miben? Abban, hogy tiszteletlen, lázadó csitri legyél. Aki minden második, ha nem az összes fiúnak, szét teszi a lábait? Mert, igen ezekben tényleg segítettek, rengeteget.

– Ez inkább rád igaz. Rám pedig az, hogy már kiállok magamért, és nem rohanok el sírni a vécébe. Elmondom a véleményem akárkinek és nem félek kiállni mellette, sokkal megfontoltabb lettem azóta mióta velük vagyok.

– Igazán, nagyon nem látszik. – Fújtatva ráztam az arcomat.

– Mert te sohasem figyelsz rám eléggé, most is a munkába menekülsz, amikor szükségem lett volna rád: nem voltál. Most meg már nem számít, mert megoldottam egyedül! Konkrétan önállóan élek, mindent magamnak rendezek el. Persze, minden egyes alkalommal én vagyok a fekete bárány, a rossz, aki panaszkodik. Feleljek meg az elvárásaidnak, legyek én a mintagyerek, akire mindenki felnéz, ha már te ezt nem tudtad megtenni. De te koránt sem vagy tisztában az én céljaimmal, nem is akarod megtudni és ezt is már jó régen tudomásul vettem.