𝙰 𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ - Jégszívű || ✔️

5. fejezet

– Nagy szeretettel köszöntök mindenkit a hetedik Szent Hedvig Ifjúsági Táborban, különösen az újonnan érkezetteket és a tizenhat éveseket. Jó látni, hogy még nem utáltatok meg minket annyira, hogy kihagyjátok a nagyok táborát, és most velünk együtt élhetitek át az izgalmasabbnál izgalmasabb programokat! Idén már az eggyel kisebb korosztálynak meg volt tartva a tábor, és elégedettek voltak vele – kezdete el a monológját Matyi. – Mint már említettem most rengeteg teendőnk van. Először a táborról mesélnék pár percben.

– Nehogy már az elejéről kezdjük megint – nézett a fehér plafon felé fájdalmas arccal Félix, szemei unottan csillogtak. Látványosan mutatva, hogy baromira untatja a dolog.

 Ahogy szemem végig siklott a társaságon, a többiek sem vélekedett másképp. Kamilla unottan birizgálta a karszalagját. Noel hátra dőlve figyelte az eseményeket, a napszemüvegét természetesen esze ágában sem volt fel tolni a feje tetejére, hiába nem sütött a helységben, a látvány miatt önkéntelenül forgattam meg a szemeimet. Tamara halkan dobolt ujjaival az asztalon. Zsolti újabb pogácsát vett ki az asztalon lévő kosárból. Félix pedig láthatóan megelégelte a dolgot, és hangot adott a véleményének. 

– Na ide figyelj! – nézet rá Tamara, ajka kissé megrándult beszéd közben. –  Talán vagy annyira intelligens, hogy kibírod hiszti nélkül, vagy tévedek? –  lökte meg a vállát szórakozottan a lány. – Mivel te egy szuperzseni, okos srác vagy. Szóval kis ujjból kirázd, nemde?

–  Minden évben ezt csinálja – súgta nekem Kami magyarázatként. –  Igazából mindenkit untat már ez az egész, de csak egyikünk hangoztatja főként, de ezt is leginkább a mi idegesítésünk miatt, és mint látod teljesen beválik – folytatta elmélázva, továbbra is karszalagjával volt elfoglalva.

Nem igazán értettem, hogy mégis mit lehet annyi ideig azzal babrálni. Furcsálva néztem rá, szinte a nyelvemen volt a kérdés.

– Csönd legyen! – szólt ránk egy kék pólós segítő.

Ez valami kiképzőtábor?

– Tisztelegj! – szalutált komótosan Félix, már sokkal kevésbé volt unott a tekintete, más csillant meg a szemében; kihívás szikrázott a tekintetében. – Jelentem, csapatunk készen áll a csatára, a roham megindult – várakozóan a segítő felé nézett, szemöldökeit szórakozottan emelte meg.

– Fiam, tudd hol a helyed! Pihenj! – mondta parancsolóan.

– Úgy tudtam, hogy Balázs bá idénre sem felejti el – fordult felénk széles mosollyal Félix.

– Igen, tudjuk. Nagyon jó vagy, mint minden évben. Hajlongunk előtted, lépjünk tovább, csak egyet kérnék. A kicsi szádat legyél kedves befogni! – nézett rá flegmán Tamara.

– Hadd élvezzem már egy kicsit – mondta szinte duzzogva a fiú. – Ráadásul egy új tagot kell beavatni, ne rontsd el a kedvét már az első percben azzal, hogy megszólalsz!

– Jó oké! Felfogtuk, értettük. Még sértegetni is megpróbálsz és a többi. Nem érdekel! Egyszerűen csak fogd már be! – szólt rá mérgesen Tamara, már teljes testével a fiú felé fordult, ezzel teljesen egyértelművé téve, hogy kifejezetten zavarja a viselkedése. – Valaki figyelni is akarna.

– Csigavér, te is tudsz mindent a táborról, mit vagy úgy oda? – értetlenkedett a srác, szemei mellett ott húzódtak a nevető ráncok. Látszott rajta, hogy a helyzet kifejezetten élvezi a helyzetet. 

– Drágáim, a probléma nem innen ered – szólt közbe Zsolt. – A párkapcsolat egy gyönyörű dolog, viszont vannak kevésbé jó pillanatai... – magyarázta tovább, érdeklődve nézett egyik félről a másikra, kezével újra a pogácsás kosárba nyúlt.