𝙰 𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ - Jégszívű || ✔️

6. fejezet

Az ajtó hangos csattanással vágódott be mögöttem. A zaj irányába felkapták a fejüket a lányok. Hatalmas sóhaj szaladt ki belőlem; végre jó helyre nyitottam be. Érdeklődve figyeltek rám, hogy ki az új szobatárs; egy újabb lány, aki hatalmas csomagokkal érkezik. Bár kinézetileg sokkal másabb mint a többiek, valahogy nem odaillő. Festett hajammal, sminkemmel, körmeimmel, mintha egy berakott feketeség lettem volna, egy sötét jeges pont.

Mosolyt erőltetve magamra megpróbáltam elhessegetni a kellemetlen gondolatot; miszerint nem is illek bele ennek a helynek a képébe.

Noel és Brendon tényleg igazat mondtak; a faház tényleg fullosan nézett ki, kifejezetten hangulatos volt, de én többre számítottam, sokkal többre és sokkal másabbra.

A tíz fő elszállásolására alkalmas tágas, egyszintes faház egészen ideális egy táborban az elszállásolásra. Konkrétan csak egy helységből állt, akár egy hatalmas nappali is lehetne.  

A látvány semmivel nem volt különb egy átlagos diákszállónál; piszkosfehér falak, öt emeletes ágy, amin tiszta ágynemű hevert, asztal négy székkel, szekrénysor és a tábor elmaradhatatlan specialitása a kereszt. 

Még a balatoni nyaralóban is több dolog volt. Tény és való, hogy az egy komplett ház, és nem egy faház komplexus. Viszont nem ehhez voltam szokva, így nekem teljesen idegen volt. Mintha csak egy szobába lettünk volna bezsúfolva, ahol a falak csak egyre közelebb és közelebb jönnek felénk, mint egy bámészkodó tömeg.

Sosem szerettem a zárt tereket. Mindig féltem, hogy a tér összenyom. A hely elszívja tőlem a levegőt, elfogy a levegőm és megfulladok. Senki nem fut a segítségemre, mert senki nem látja, hogy szenvedek, mert ott a négy fal.

Az az átkozott négy fal... Nem veszi észre senki, mert mindenki csak maga körül forog. Senki nem figyel a másikra, mert csak maga számít. Engem sem vesznek észre, ahogyan szenvedek, haldoklom... – cikázott végig rajtam a gondolat.

– Khm... – törte meg a gondolataimat az egyik lány. Néhányat pislogtam, mire felfogtam, hogy pontosan hol is vagyok és mit kellene tennem.

– Ömm... hali, Lexa vagyok – mutatkoztam be enyhe zavarral a hangomban. 

Utáltam az ilyeneket, amikor annyira elkalandoztam, hogy észre se vettem magamat. A többiek mintha kicsit türelmetlenül tekintettek rám, mintha csak azt várták volna, hogy végre visszatérhessenek ahhoz a dologhoz, amiből kiszakítottam őket.  

– Titeket, hogy hívnak? – közben beljebb léptem a helységbe. Cuccaimat ledobtam a még üresen tátongó alsó ágyak egyikére.

A másik faházzal ellentétben itt sokkal nagyobb volt a rend, nem tökéletes, de csak néhány szétszórt holmi jelezte, hogy ezekben a pillanatokban is tart még a beköltözés és rendezkedés.

A többiekre pillantottam, és vártam, hogy valamiféle reakcióval legyenek a bemutatkozásomra.

– Hellóka Alíz vagyok – kezdte elsőként a bemutatkozást az egyik lány. Fél másodperc alatt felmértem, hogy kivel állok szemben, ahogy láttam ő sem tett másképp. A leengedve maximum a válla alá érő haját szoros lófarokba fogta. Nike felsője és fekete leggings, igencsak kiemelte spotos alakját. Mind emellé egy egyszerű sportcipő társult.

– Anna – folytatta a mellette ülő lány, a ruháit pakolta. Viszonylag hosszú, sötétbarna haja, szigorú copfba volt fogva.

– Csenge – nézett rám egy magasabb termetű lány, gesztenyebarna haja kiengedve omlott vállára, mosolyogva mért végig. Elég pozitív embernek tűnt nekem már első pillanattól fogva.