𝙰 𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ - Jégszívű || ✔️

3. fejezet

A telefonom idegesítő csipogására riadtam fel, pedig teljességgel megvoltam győződve arról, hogy beállítottam valami kevésbé borzasztó dalt. Egy grimasszal nyugtáztam, hogy ez mégsem történt meg. Nyöszörögve nyújtottam ki a kezemet. Elkezdtem tapogatni, hogy mégis hova tehettem le a telefonom, amiből a fülsiketítő zaj szólt.

Időközben az egyik csoport képemet is sikerült levernem, ahol mosolyogva pózolok a többiekkel a Balaton partján. Tavaly nyáron készült a kép, akkor is lementünk Bandusék nyaralójába. Egy élménnyel dús hetet töltöttünk el, ami egy kis életet lehelt az egyhangú életembe. 

Több próbálkozás után sikerült csak leállítanom, boldogan dőltem volna vissza az ágya, ezzel a gondatlan élet tudatába. Azonban a nem várt rezgés és csipogás újra megzavart.

Mérgesen csaptam le telefonomat, mint ha egy éhes párduc vetődött volna az áldozatára. Felültem az ágyamban nyújtóztam egyet, és hatalmas nyögés keretében felálltam. Mamuszomba belebújtam. Komótosan magamhoz vettem a már előző nap előkészített ruháimat, és átbattyogtam a fürdőszobába, útközben belepillantottam a tükörbe, hajam szanaszét állt, arcom igencsak nyúzottan festettem.

Az egyszerű fehér ajtón belépve, újabb tükörrel találtam magamat szemben, nem volt kedvem magamat bámulni, így az eredeti tervnél maradva elvégeztem a reggeli rutinomat. Kicsit rá vasaltam a hajamra, és felvettem ruháimat, ami fekete rövid szoknyából és fehér haspólóból állt. Magamra fújtam kedvenc levendula illatú parfümöm, aztán elkezdtem gondolkozni a sminkemen, végül szolid változatnál maradtam, kevés alapozó és pirosító. Mogyoró barna szemeimet tusvonallal és szempillaspirállal emeltem ki, szájamra pedig szájfény került.

Lassan lépkedtem le a nem is olyan hatalmas lépcsőn telefonommal a kezemben. A nappalin áthaladva mentem a konyhába, reggelit készíteni magamnak. A fenti szekrényből kivettem egy apró tálkát, és a pulton lévő vitalis gyümölcsös ízű müzliből töltöttem bele, majd a hűtőhöz léptem, hogy kivegyem a tejet, azonban a mozdulatot hirtelen megállítottam.

A hűtőszekrényen egy kis cetli várt, bosszúsan szedtem le, sejtettem mi áll rajta: valami megint közbejött, de nagyon sajnálja.

Nem is tévedtem akkorát, mivel a jegyzettömbről leszakított papírfecnin ez állt:

„Egy sürgős munkám akadt. A lényegi dolgokat megcsináltam: az útra az ételed a hűtőben, érezd jól magad, ha bármi kell, vagy csak szeretnéd megosztani a napodat, akkor nyugodtan hívj, vagy írj.

Ui: Vigyázz magadra, és legalább adj neki egy esélyt, hogy jó lehessen neked is!
Puszi: Anya"

Nem hiszem el ezt a nőt, pár nappal ezelőtt leüvöltött, utána mindenhova elakart vinni. Most meg megint itt hagy, de azért küldd egy puszit. Állandóan csak hiteget én pedig bedőlök neki, mert azt gondolom: majd megváltozik. A nagy francokat! Sosem lesz jobb, nem lesz egy szerető anyukám, aki átölel és midig velem van. Aki tudja mi kell a gyermekének, a lányának... – Egy könnycsepp gördült le az arcomról, eleinte fel sem fogtam, hogy az. Csak valami nedvességet éreztem lefolyni az arcomról. 

Kezdeti közömbösségem sokkal mélyebbre húzódott, mint ahogy én azt gondoltam. Olyan régi sérelmeket hozott fel bennem, amiket azt hittem, hogy elzártam a világ legsötétebb bugyraiba. Azt hittem az évekkel korábbi sérelmeim, már sohasem köszönnek vissza. Még ha egy-egy rémálom képében megjelent, sem tulajdonítottam neki figyelmet, néhány levegőnélküli perc sem volt elég ahhoz, hogy foglalkozzam vele. Nem akartam! Csak feledni, semmi mást! Elfeledni mind azt, aki voltam, akivé lettem és csak élni a jelenben. 

Egyre több könnycsepp gyűlt a szemembe. Nem bírtam elfogadni, hogy megint megtört, hogy megint ott rúgott belém, ahol a lehető legjobban fájhat. A szívem egyre jobban sajgott. Sokan azt feltételezik rólam, hogy nincsenek érzéseim, csak ez így teljesen téves. Az évek alatt azt tanultam meg, hogy hogyan rejtsem el úgy őket, hogy senki ne lássa, sok esetben én se vettem észre, lehet azért, mert nem akartam tudomást venni róla. Azért, mert el akartam hitetni a világgal, hogy minden rendben van. Igazából nem is a világgal, hanem saját magammal, és be akartam bizonyítani magamnak, hogy nem kell nekem az anyai szeretet, hogy én anélkül is sokat érek.