Relapse ✔

twentythree- All coming back to me

Lisa Schumacher

Nagyon különös dolog átélni, ha autóverseny közben baleseted van.
A világ szinte már lelassul körülötted, a becsapódás után minden tompa, és csak homályos részletekben fogod fel mi történik veled. Az enyém is hasonló volt, teli szerencsétlen, de borzasztó véletlenekkel.

Minden azzal kezdődött, hogy a Ferrarim fékje felmondta a szolgálatot, a lehető legrosszabb helyzetben. Maxet előztem, így míg ő egy átlagosabb koccanással esett ki miattam, én belerongyoltam a nem is olyan messzi gumifalba.

Emlékeim innentől homályosodtak el, pár másodpercre biztosan elvesztettem az eszméletemet, aztán már csak azon kaptam magam, hogy emberek jelennek meg felettem.
A felvételeket visszanézve, nem véletlenül hasonlították a balesetet apa 1999-es lábtöréséhez. Ráadásul az enyémnek is szinte ugyanolyan végkimenetele lett, eltört a lábam, agyrázkódással és egy meghúzódott csuklóval megspékelve.
Egy héttel a baleset után néztem végig csak azt a versenyt, az új lakásomban, Londonban, Lando, Carlos és Isa társaságával.

- Nagyon megrémült.
Kifejezéstelen arccal fogadtam Carlos halk megjegyzését, amikor a kamera épp azt mutatta, ahogy Max kiszáll, eldobja a sisakját és a piros autó roncsa felé rohan. Aztán csak annyi látszódott, hogy a pilótafülke felé hajol. Nem reagáltam erre, nagy eséllyel pontosan erre is számítottak.

A szezont nem fejezhettem be, majd mint kiderült, többet sem.
Az Abu-Dzabi Nagydíj napján közösen bejelentettük a Ferrarival, hogy saját döntésből, nem térek vissza, nem csak a csapathoz, hanem a Forma 1-be se. Már a baleset előtt is rengeteget gondolkodtam, hogy magam mögött hagyom rövid F1-es karrierem, a lábtörésem volt az utolsó löket a döntésem felé.
És persze Max.

Fél év gyógytorna, rehabilitáció, terapeuta kellett ahhoz, hogy úgy érezzem készen állok arra, hogy újrakezdjem az életemet. A Forma 1 mindig a szívem csücske volt és maradt is, de annyi negatív élmény társult hozzá rövid idő alatt, hogy már nem éreztem jól benne magam.
Összesen egy évet hagytam ki az autóversenyzésből, amikor 2020 végén nyilvánosság elé léptem, mint WRC rally pilóta.

2020 december vége

- Lissy, merre vagy végre?- Marlene türelmetlen hangja volt az első, amit meghallottam, amikor felkaptam a telefont, ami azonnal mosolyra késztetett.
- Csak körülbelül tíz perc és ott vagyunk.- nyugtattam meg. - Már mindenki ott van?
- Vagyunk? Végül akkor Zack is jön?

Zack.
Ő és én még tavasszal kezdtünk el randizni, majd szinte azonnal hivatalosak is lettünk. Mivel a többiek szíve még akkor is Max felé húzott, nem voltak képesek elfogadni, hogy továbbléptem, számukra Zack ugyanúgy az az ember volt, aki a kapcsolatom alatt is érdeklődni merészelt irántam. Bocsánatot kért, amiért anno elküldte a médiának a képeket, az őszinteség pedig nekem már elég volt. Akkor már több mint egy éve nem találkoztam a hollanddal személyesen.
Mivel éreztem a húgom hangsúlyán mennyire nem tetszik ez neki, ignoráltam utolsó kérdését.
- Felhívlak ha leparkoltunk, Lenny.
- Minden oké?

Miután letettem a telefont, megnyugtató mosollyal néztem Zackre. - Persze. Már várnak.

Körülbelül tényleg egy negyed óra múlva már meg is érkeztünk a Belgium szélén lévő, hatalmas épületű wellness szálloda előtt, ahol a családommal terveztük ünnepelni az újévet. 2020, bár nekem leginkább lelki feltöltődéssel telt, a többieknek elég zsúfolt volt.
Mick megnyerte az F2-es bajnokságot, és leszerződött a Haas-hoz jövő évre, nem lehettünk volna ennél büszkébbek. Eközben a frissen érettségizett húgom, amint végzett a középiskolával, úgy döntött, amíg nem tudja mit is akar kezdeni az életével, Landot kísérte el, szinte az összes versenyére. Pontosan ezekért találtuk ki anyával, hogy, természetesen a brit társaságában, egy nyugis év végét érdemlünk.