Relapse ✔

eleven- Wonder if you'll understand

[én jobban csodálkozok azon hogy új rész van mint ti]
[a megemlített dalok címe és előadója a rész végén lesz leírva]

Szinte soha életemben nem voltam olyan csalódott, amikor Ausztráliában már a Q2-ben kiestem.
Örömöm volt az ürömben, hogy önhibámon kívül történt az ütközés, épp Kyvatot akartam előzni, aki számomra ismeretlen okok miatt kicsúszott, ezzel együtt engem is a gumifalba lökve. Így, egy kis szerencsének hála, csak a 12-es rajtkockába kvalifikáltam magam, ami azonnal rányomta a bélyegét a napomra. Minimális lelkesedés hiányában léptem oda a sajtó karmai elé, és mindegyiknek el kellett mondanom a sablon szöveget.
Holnap erősebben térünk vissza.

Csak hát abban a pillanatban egyáltalán nem így éreztem magam, tudtam, hogy muszáj kicsit egyedül lennem a gondolataimmal. Pont ezért sem vártam meg a többieket a paddockben, egyébként is külön utaznánk a hotelbe. Csak Maxnek hagytam egy üzenetet, akire aztán lehetőségem sem volt várakozni.
Lisa: Korábban végeztem, a szobámban leszek

Ha tehettem volna, még a telefonom is kikapcsolt állapotban pihenhetett volna a táskám mélyén, de mégiscsak bennem volt az érzés, hogy bármikor kaphatok egy fontos hívást, szóval hagytam a fenébe és elhajtottam a pálya területéről. Jó érzés volt egy kicsit otthagyni, de a legnagyobb megkönnyebbülést az okozta, amikor végre ráfeküdhettem a puha ágyra, ami csak rám várt.
Szerintem egy fél órája lehettem ott, bőven a félálom szinten voltam, de ezt azonnal megszakította két határozott kopogás az ajtómon. A ténytől, hogy fel kell állnom ingerülten felmordultam, de azért megtettem a távolságot, nem jutott eszembe ki is lehet az.

- Gyertek be.- halványan elmosolyodtam, amikor megláttam a Mclaren és a Red Bull pilótáit szobrozni az ajtó előtt, majd, gondolván képesek bejönni, visszamentem, és az ágyra ülve, a hátamat a falnak döntöttem.
- Láttuk mi történt délután.- szólalt meg először Pierre szánakozva. Lando és Carlos elhelyezkedtek az ágy végében, Max mellém ülve átkarolt, a francia volt az egyedüli, aki inkább állva maradt.
- Hát igen, nem életem legjobb bemutatkozása.- húztam el a számat csalódottan és Max vállára hajtottam a fejemet, aki egy puszit nyomott a hajamra.
- Lissy, te is nagyon jól tudod, hogy képes vagy onnan még a dobogóra is felvinni azt az autót!- jelentette ki határozottan Carlos, mellette Lando lelkesen bólogatott.
- Rosszabb helyről is indultál már. De most nem azért jöttünk, hogy szomorkodjunk, pont az ellentettje miatt! Most, hogy nincsenek itt a lányok, mi leszünk a hangulatemelőid!

Hogyha ez a négy srác ilyet mondott, azt mindig be is tartotta, maradéktalanul eleget tettek az ígéretüknek. Szinte teljes mértékben elfelejtettem a negatív gondolatokat, akkor már én is elhittem, hogy sikerülni fog. Beszéltünk mi mindenről, a tavalyi F1 szezontól kezdve, hogy mit ettünk előző nap, persze eközben általában szakadtunk a röhögéstől. A helyzetek a szobában is drasztikusan megváltoztak, csak mi maradtunk ott Maxel, ahol voltunk. Carlos az ágy melletti éjjeliszekrénynek dőlve ücsörgött a földön, Pierre ellenben feküdt a földön, Lando pedig, mondván ,,szinte már egy család vagyunk", egy laza mozdulattal az ölembe hajtotta a fejét. Engem annyira nem hatott meg, elszórakoztam a hajával, ellenben a mellettem ülő barátomat.
- A barátnőmön fekszel Norris, úgy vigyázz magadra!- ijesztgette Max felvont szemöldökkel, de természetesen tudtuk, hogy nem gondolta komolyan a fenyegetést. Ezzel Lando is tisztában volt, és egy túl magabiztos vigyorral az arcán, egy túl magabiztosat szólt vissza.
- Ha tudnád hányszor tettem ezt, amikor nem voltatok együtt!

Meglepetten elnevettem magam, aztán talán még jobban nevettem, amikor Max nemes egyszerűséggel lelökte az ágyról. Lando feje tompán koppant a padlón.
- Haver, ne veszélyeztesd a kölyköt, Zak rám bízta!- Pierre büszkén lepacsizott Carlossal, az utóbbi beszólása után.
- Hé, ez micsoda?- Lando eközben kibújt az ágyam alól, a kezében egy bőrkötéses könyvet lengetve. Persze azonnal felismertem és riadtan kerekedtek el a szemeim, amikor a brit elolvasta az belsejébe írt címet. - Elisabeth Schumacher szövegek, 2014. Te dalokat írsz?
- Lando kérem!- kinyújtottam felé a kezemet, várva, hogy nekem adja, amit az arckifejezéséből ki lehetett olvasni, hogy esze ágában sincs.
- Ez még megvan?- mellettem Max érdeklődve nézett a könyvre, mellettünk a földről már a srácok is felkeltek, pechemre. 17 éves korom óta, ha egyszerűen túl sok mondanivalóm volt, mindig ebbe írtam le versekként, dátummal együtt, mert szerettem visszaolvasni az érzéseimet. Természetesen Max is tudta, de se neki, se senkinek sem hagytam, hogy belenézzen.