Relapse ✔

thirteen- Bad timing

[ajaj már csak hétfőn leszek itthon hogy szabadon írogassak, kivéve ha Orbán Viktor úgy nem dönt, hogy pihengessünk mi, koszos nyolcadikosok is otthon]

Egy tinédzsertől és egy menstruáló nőtől még elviselem a hangulatingadozásokat, de nem egy huszonegy éves férfitől.
Maxel Bahrein és Kína közötti időt együtt töltöttük, általában az ő Monacói lakásában. Persze ezzel együtt arra kárhoztattuk magunkat, hogy amíg ott vagyok, 0-24 a négy fal között legyünk összezárva. Ami, ha valaki nem ismerne minket, könnyűnek tűnhet, de nem akkor, amikor az a srác folyamatosan az idegeimen táncol.

- Verstappen, meg mozdítanád a lusta seggedet és elkezdenél segíteni?- ingerülten csaptam le a konyharuhát, amivel az utolsó edényt törölgettem, amikor nem kaptam feleletet. Aznapra Sophiet, Victoriát és a barátját Tomot vártuk ebédre, de Mr. Halálosan Idegesítő úgy döntött, hogy őt csak azaz idióta Fifa érdekli, már több órája. Addigra nagyon a tűréshatárom végén voltam ezért egyszerűen csak fogtam, és egy mozdulattal kikapcsoltam a tévét.
- Hé!
- Nincs semmi hé! Egész nap ezzel a szarral szórakozol, én meg kicseszettül csak egyedül készülődök! Legalább annyit tegyél meg, hogy megöntözöd a hülye virágaidat kint!

Mellé dobtam a locsolókannát és meg sem várva a, nagy eséllyel, pöffeszkedő válaszát, szóval csak egy szó nélkül otthagytam és visszamentem a konyhába. Percekkel később, amikor már teljesen előkészítettem a kaját, indultam volna a teraszra összeszedni a kiteregetett ruhákat, de Max, kezében a kannával megállított.
- Ne menj ki, ott egy fotós.
- Rohadt jó.- horkantottam fel és máris újra padlón lett az idegrendszerem. Pontosan ezért, és mert csak Max volt a közelemben, azonnal rajta akartam levezetni a feszültséget. - Menj pózolni nekik, biztos ők is értékelnék, ha a folyamatos játék helyett kitolnád a segged.
- Most mi a franc bajod van, az előbb hagytam abba, hogy segítsek!- tárta szét a karját tehetetlen dühvel. Megforgattam a szemem és megkerülve a kanapét felvettem a telefonom az asztalról, amin egy nem várt üzenet fogadott.
Zack: Szia, még nem volt lehetőségünk beszélni a verseny óta, gratulálok a negyedik helyhez!

- Na, írt a másik barátod is?- Max hátam mögül tűnt elő, majd miután kikerült leült a kanapéra. Összeszorítva az ajkaimat próbáltam megakadályozni magam, hogy hozzávágjam a telefont. - Ne aggódj, megértem, hiszen azon a vacsorán is annyira egy hullámhosszon voltatok.- vigyorodott el gúnyosan.
- Verstappen, ne kezdjed! Tudod, miután egy titkos kapcsolatban élek veled, ezért nem a legkönnyebb közölni vele, hogy esélye sincs nálam!- sziszegtem ingerülten, majd talán egy kicsit túl erőszakosan, letettem a telefonomat. - Mentem öltözni.

Bár még volt kicsit több, mint egy óránk Sophieék érkezéséig, ténylegesen a szekrényben lévő cuccaimat kezdtem, enyhén agresszív mozdulatokkal pakolászni, majd mikor találtam egy zöld ruhát, lekaptam az addigi felsőm. Abban a pillanatban egy hasonlóan zsémbes Max lépett be a háló ajtaján és kihúzta az egyik fiókot.
- Mit művelsz?
- Öltözök, Elisabeth, mi a fenének néz ki?- nézett rám unottan és már vissza is fordította a figyelmét a ruhákhoz.
- Ó elnézést, hogy rácsodálkoztam, amikor másfél órája nagy ívben tojtál arra, hogy valaki egyáltalán átjön ide.- forgattam meg a szemeimet bosszúsan, mire ő már kiegyenesedve fordult teljesen elém. - Azt se értem, hogy te min vagy kiakadva!
- Hogy min? Egész nap egy kötözködő házisárkány vagy! Tudod, erre értettem anno, hogy valamin biztosan megint ki fogsz akadni!

Hevesen véve a levegőt a kiabálástól álltunk meg egymással szemben, majd két másodperccel később a pólójánál fogva tüzesen magamhoz húztam. Amikor ajkaink találkoztak, abban semmi romantika nem volt megtalálható, mindketten a feszültségünket vezettük le a másikon. Maxet vezetve eljutottunk az ágy szélére, ahol a vállánál fogva gyengén hátra löktem, ő pedig vigyorogva fogadta ahogy a lábaimat a két oldalára helyezve felé másztam.
- Na, mi az, te lettél a főnök?- a jól mulatására utaló beszólását figyelmen kívül hagyva tapadtam újra a szájára és már meg is éreztem a kezeit a fenekemen.

- Tudod, van az a szám..- már a szétkuszált ágyban feküdtünk a plafont nézve, amikor Max, miközben ujjaival a hajammal játszott, éneklésbe kezdett. - You, you love it how I move you, you love it how I touch you.
- Max, hagyd abba.- nevetésem őt is arra késztette, de természetesen nem fejezte be.
- My one, when all is said and done, you'll believe God is a woman. Lissy, bebizonyítottad nekem, hogy Isten tényleg nő.- nézett rám fülig érő szájjal, én pedig feljebb tornázva magam, az államat a mellkasára helyeztem.
- Nem tudom, hogy vegyem-e sértésnek, hogy még csak most.- mosolyogtam szórakozottan és hozzá hajoltam azzal a szándékkal, hogy megcsókolom, de ebben megakadályozott a telefonom hangja a nappaliból. - Beállítottam egy emlékeztetőt, hogy fél óra múlva jönnek a tesódék.
- És ez tudod mit jelent?- Max egy pillanat alatt fordított a helyzetünkön és már felettem láthattam vigyorgó arcát. - Hogy még van időnk erre,- először egy puszit nyomott a nyakamra, az állam vonalára és végül a számra. - Erre és még sok másra.

Csókjaival már a csípőm környékén volt, amikor kopogást hallottunk és, hogy valaki kinyitja a bejárati ajtót. Riadtan pillantottunk egymásra, amint meghallottuk Sophie hangját.
- Kincsem, itt vagytok?
- Öö, igen anya, egy pillanat!- rögtön felpattantunk, és míg Max gyorsan becsukta az ajtót, én a ruháimhoz siettem. - Nem az volt, hogy csak fél óra múlva jöttök?- kiáltott ki, miközben ő is villámgyorsasággal öltözni kezdett.
- De, csak korábban indultunk és nem kalkuláltuk bele a forgalom hiányát.- a mondat végére kiértünk a szobából és nagy eséllyel enyhén csapzottan, hiszen Vic amint meglátott minket, az arcára nyomta a tenyerét nehogy felröhögjön, mellette Tom pedig próbálta elrejteni mennyire jól szórakozott rajtunk. Úgy tűnt Sophie nem vett észre semmit, boldogan puszilt meg mindkettőnket. - Egy pillanat és jövök, arra van a mosdó, ugye?

Miután otthagyott minket, csak sóhajtottam egyet és mosolyogva megráztam a fejem. - Jól van Victoria, engedd ki.
Vicnek sem kellett kétszer mondani, hisztérikus nevetőroham tört rá, annyira nevetett, hogy Tom kezébe kellett kapaszkodni. Pár másodperccel később próbálkozott először a beszéddel.
- Bocs, hogy előbb jöttünk, de istenem, ha láttátok volna magatokat!- felvihogott, amikor újra elképzelte a percekkel azelőtti jelenetet. - Máskor igazán szólhatnátok, hogy ne zavarjunk, amikor gyereket csináltok!
- Oké húgi, elég volt.- röhögött fel Max, majd a derekamra vezette a kezét és egy puszit nyomott a hajamra.

E/3

Németország

Leonore mély levegőt véve címezte meg a borítékot, régi barátnője számára. Utoljára 2015 telén beszéltek, pedig előtte elválaszthatatlanok voltak. De aztán Leonore bűntudata azt kívánta, hogy megszakítson a lánnyal minden kapcsolatot.
- Biztos, hogy ezt akarod?- kérdezte meg mellőle a nővére, Amelia. Ő száz százalékosan ellenezte a levél kézbesítését. - Évekkel ezelőtt volt, azóta ők is szakítottak, nem mindegy?
- Szerintem együtt vannak.- jelentette ki Leonore, de nem nézett Ameliara.
- Te teljesen megbuggyantál, egymáshoz sem szólnak!- mivel húga nem reagált, ő tovább folytatta. - Ha igazad is van... Tönkre akarod tenni ezzel az állítólagos szerelmet? Mi van akkor ha már tud erről?- rámutatott a levélre, utalva annak tartalmára.
- Akkor annál jobb, boldogok maradnak. De ha mégsem tudja... Kívánom nekik, hogy ezután az üzenet után csak megerősödjön a kapcsolatuk és őszintébb legyen.

A testvérek egymásra pillantottak, majd újra a levélre.
- Eldöntöttem Lia.- húzta ki magát határozottan Leonore. - Joga van tudni róla.

Drága Elisabeth!
Tudom, régen beszéltünk, és sajnálom, de nem erről szeretnék most írni neked. Lehet már túl késő, túl késő csak most elmondanom, viszont csak most tudtam összeszedni a bátorságot ehhez. 
Nagyon sajnálom. Fiatalok voltunk, részegek és te nem voltál ott, csak... megtörtént. Jól éreztük magunkat és a fejünket elkábította az alkohol, ő meg, nem tagadhatod, mindig is vonzó pasi volt. Másnap reggel mindent megbántam és egy szó nélkül otthagytam az ágyban, az ágyatokban. Nem tudod elképzelni mennyire szégyelltem magam, még most is! Mindketten megcsaltunk és még csak nem is voltunk veled őszinték.
Tudom, eltelt már majdnem négy év, de felnőttem és rájöttem, hogy tudnod kell róla.
Kis Schumim, légy sikeres és boldog az életedben!
Ölel, Leonore

Ó, ha tudta volna a lány, hogy Lisa és Max, de még mennyire együtt vannak és, hogy mennyire rosszul időzítette a levelét! Talán, ha még egy fél évvel korábban jut eszébe... Talán nem csattant volna akkorát, mint így.