Relapse ✔

twentyfive- How fast the night changes

×szilveszter napja, egy órával éjfél előtt×

- Megfelelek?
Az év lezáró bulira készültünk épp Marlene-ék szobájában, jobban mondva csak én öltöztem át a harmadik alkalommal, a testvéreim és Lando legnagyobb bánatára. Akkor épp egy egyszerű, de nagyszerű rózsaszín ruha volt rajtam, körülöttünk pedig a tanácstalanságom maradványai, Lenny és az én ruhatáram szétzilált darabjai pihetek.

- Remélem ezt nem komolyan kérdezted. Jelenleg ha egy kukás zsákban vagy, arra is azt mondanám, hogy jó lesz.- Mick anélkül reagált, hogy felemelkedett volna az ágyról, amin feküdve, unalmában már öt perce a plafont bámulta. Természetesen ott volt mellette a híres-neves Lando Norris, aki egyetértően emelte fel a hüvelykujját.
- Ne hallgass rájuk!- legyintett nyugtatólag Lenny. - Ez a ruha tökéletes.
- Merre van Zack?- kérdeztem rá, miközben felvettem a táskámat. Természetesen akkor is Mick volt az első, hogy válaszoljon.
- Leküldtük, nézze meg anya lent van-e. Aztán mondtuk neki, ha akar nyugodtan lent is maradhat, nem fog hiányozni.- Lando hangosan felröhögött a beszóláson, és miközben felemelkedett az ágyról, pacsira nyújtotta a kezét az öcsémnek. Láttam, hogy Marlene nagyban vigyorog, és én is nehezen nyomtam el a mosolyom, egy dorgáló tekintettel próbáltam leplezni.

Kellemes meglepetésként ért minket, amikor leértünk és rádöbbentünk, akkora a hely, hogy a tömeg tökéletes arányban oszlott el. Nem fullasztó, de azért voltak elegen.
Elsétáltunk a kialakított táncparkett mellett, hogy odaérjünk a kirakott asztalok egyikéhez, ahol anyu és Zack vártak minket. A barátom melletti széket néztem ki magamnak, de mielőtt leültem, egy puszit nyomtam az arcára. A többiek elkezdték megejteni a tervegyeztető beszélgetésüket egymással, ezért én csendesen végigfuttattam a tekintetem helyiségen.
Nem volt nehéz kiszúrni a Verstappen családot. Vic egy, az enyémhez hasonló szabású fekete koktélruhában volt, mellette Sophie egy kicsit hosszabb, kék A-vonalúban, Tom pedig a férfiak egyszerűségével egy világoskék inget viselt.
Túl sokáig időzött el rajtuk a tekintetem, így mikor lebuktam, óvatosan intettem a rám mosolygó Victorianak. Maxnek nyoma sem volt, úgy, ahogy azt pár napja jósolta is.
Nem mintha kerestem volna.

- Nem mentek táncolni fiatalok?- anya felajánlására Mick határozottan megrázta a fejét, Marlene Lando kezénél fogva húzta fel a fiút, Zack pedig kérdőn pillantott rám.
- Ha megihatom ami a poharadban van, örömmel.- mosolyogtam bájosan anyára, aki egy lemondó sóhajjal kísérve adta oda azt nekem. Még ha csak ilyen kevéssel, de alkohollal a szervezetemben máris lelkesebben követtem Zacket a parkettre.

Szerencsémre pont az egyik kedvenc dalom kezdett el szólni, így tényleg jól éreztem magam, de igazán nem bántam, amikor Zack felajánlotta egy idő után, hogy menjünk ki a nem messze lévő teraszra.
Ott aztán a korlátnak dőlve élveztem a hűvös levegő kontrasztját a benti fülledtséghez képest, először fel sem fogtam az abnormális távolságot, ahogy akarva, akaratlanul odaálltunk. Oldalra pillantottam a mellettem szobrozóra, és valahogy megéreztem, hogy nem egy happy ending vége lesz annak a pillanatnak.
Fél másodperccel előzött meg, amikor megszólalt.

- Tudod, ma majdnem megkértem a kezedet.
Ez a mondat természetesen minden szavamat elvette. Igazából akkor mindre is fel voltam készülve, csak erre nem, így egy darabig csak kikerekedett szemekkel bámultam, talán még a szám is tátva volt, aztán kiegyenesedtem, hogy ténylegesen felé fordulhassak.
- Zack, én..
- Ne aggódj, nem fogom.- elnevette magát, de olyan keserűen, hogy megfacsarodott a szívem. - Mielőtt idejöttünk úgy volt, hogy megteszem. Azt hittem, ami köztünk van az már megérett a házasságra, csak aztán...
- Aztán?
- Megjelent Max.- egy pillanatra rám nézett, mielőtt a korlátra könyökölt volna.

- Mégis, hogy jön ide Max?- zavartan megráztam a fejem, ő pedig szórakozottan ismételte a mozdulatot.
- Max mindig is itt volt. Lisa, ő mindig is az életed része volt, csak mindketten ignorálni akartuk, de ő sose lépett ki belőle.
- De megtette. Háromszor is.- éreztem, ahogy a téma érintésével az ingerültségem is egyre nőtt. - Nem tudom emlékszel-e, de megcsalt.
- Én pedig elárultalak, eladtam a közös képeitek egy újságnak, mégis itt vagyunk.- ellökte magát és teljes testtel felém fordult. - Te már réges-régen megbocsájtottál neki Lisa, volt időm gondolkodni amióta itt vagyunk. Szeretlek, és te is engem, tudom, de talán életünk legnagyobb hibája volt ezt tovább vinni barátságnál. Imádtam veled ezt az évet, de amikor megjelent Max a hotelben, rájöttem, hogy ez eddig tartott.