Good girls are bad girls who haven't been caught

11.

Szemeim lassan nyitom ki, a kintről beszűrődő fények pedig egyre nehezebbé teszik, hogy visszacsukhassam őket. Ahogy végigvezetem a tekintetem körülöttem, hamar eszembe jut a tegnap este. Thomas Stanley Holland szobájában vagyok.
És bár egy kicsit homályos az egész kép, nagyjából megvan a lényeg. Lefeküdtünk. Én meg nagyon elfáradtam, és nem mentem haza. Mennyi lehet az idő??

Csupán ekkor veszem észre, hogy a kényelmes takaró alatt, melltartómon kívül semmi sem takar. Hirtelen elönti arcomat a pír, nehézkesen másik oldalamra pillantok. A fiú csukott szemekkel, mély álomba zuhanva alszik. Nagy haja szanaszét túrva pihen feje tetején, ha kicsit jobban figyelek, akkor pedig azt is hallani, ahogy a levegőt veszi. Meztelen mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed, aztán a kusza gondolattól, hogy talán rajta sincs kb semmi, teljesen vörösbe borulok. Óvatosan feltápászkodok az ágyból, aztán másodpercek alatt visszarángatom magamra a ruhadarabjaim. Már a pólómat veszem fel visszaülve az ágyra, mikor az kicsit recsegni kezd, Tom pedig nagyot ásítva üdvözöl.

– Ugh..mennyi az idő?

– Jó embertől kérdezed – fordulok felé, ekkor pillantom meg, ahogy felkönyökölve a fekvőhelyén, engem szemlél. Értetlen arccal nézem, nem teljesen felfogva, mi ilyen figyelemre méltó rajtam. Mint aki kizökkenne a gondolataiból, kicsit megrázza a fejét, aztán szemeit törölgetve felül. A takaró így lecsúszva felsőtestéről, felfedi gyönyörűen kidolgozott alakját. Emlékeztetnem kell magam, hogy megbámulni másokat rohadt fura, és zoknimat is elkezdem lábaimra csúsztatni.

Ekkor váratlanul nyitódni kezd az ajtó. Időm sincs még csak elbúvóhelyet sem találni, máris megpillantom Harry arcát, aki teljesen monoton hanggal szólal meg. Úgy pattanok fel a fekvőhelyről, mintha puskával lőttek volna ki.

– Anya szerint te tetted el aHÉÉÉÉ JÉZUSOM – kiált fel, ahogy meglát. Kikerekedett szemekkel vizslat, a pillanat hevében pedig csak habogni van erőm.

– Kisfiam, miért kiabáltál?? – Nikki hangja a földszintről jön, ettől csak még jobban pánikolni kezdek.

– Csak egy pókot látott, de már eltapostam! – segíti ki Tom tesóját, aztán már egy alsónadrágban előtte is terem. – Nem láttál semmit, oké?

– Ti tényleg?! – Harry már betegesen mosolyogva váltogatja tekintetét kettőnk közt, mire végre nekem is visszajön a hangom.

– Halkabban!

– Úristen, el sem hiszem hogy bejött a manifesztálás –

– A micsoda? Te manifesztáltál, hogy lefeküdjünk?? – Az újabb löket meglepettség nem hagy helyet mosolyomnak, de azért nagyon aranyosnak tartom a gondolatot, ahogy a füzete felett görnyedve írogatja le egymás után azt, hogy 'Raelyn és Tom lefeküdtek'.

– Nem tudom mi ez a manifeta cucc, de most azonnal menj ki a szobámból – tessékeli ki a fiút a nagyobb Holland, majd be is csukná már az ajtaját, mikor Harry lábával megállítja tettét.

– Raelyn hogy jut haza? Már tíz óra van, és ahogy látjátok, hamar visszaértünk a rokonoktól.

– Jézusom!! – Enyhén felkiáltok, ekkor kapok észbe, hogy más is meghallhatott volna. – Mivan, ha otthon már feltűnt anyáéknak, hogy nem vagyok ott?

– Gyerekek! Mi ez a sikítozás?? – Nikki hangja ismét megüti a fülünket, aztán a lépcső recsegésére figyelek fel. Mindhárman megijedve váltogatjuk a tekintetünket egymás között, Harry ekkor gyorsan beugrik Tom szobájába, maga mögött bevágva az ajtót.

– El kell bújnod! – A fiatalabb srác mondata után már el is kezd forgolódni, jó búvóhelyet keresve. – A szekrénybe, gyorsan.

A nagy gardrób felé ugrok, aztán széttárva azt, lekuporodok az egyik sarkába. A két fiú az utolsó pillanatban csukja be az ajtaját, ekkor hallom meg, ahogy belép egy harmadik személy a szobába. A levegővételem is visszafogom, amilyen sokáig csak tudom.

– Mi történt? Ki sikítozott úgy, mint egy lány?

– Mégsem halt meg a pók, Harry meg beszart tőle – szólal meg Tom egyszerűen. Szinte láttam magam előtt az ikertesó mérges tekintetét, ahogy megpróbál beletörődni a hazugság rá eső felébe.

– Hát, akkor hagyjátok abba ezt a gyerekes viselkedést. Egy pók nem a világ vége. – Az anyuka bölcsen osztja ki fiait. – Van valami mosatlan cuccotok? Most rakom be a következő adagot.

– Nincs – vágja rá a legidősebb testvér elég gyanúsan hamar.

– Hát jó. Azért valami ruhát vegyél fel légyszíves, itt senki nem kíváncsi a micsodádra.

– Anya!!

Alig bírom visszatartani a nevetésem, erősen összeszorítom egyik kezemmel számat. Tom kislányos kiakadása is kifejezetten szórakoztató volt, még sosem hallottam ilyen fájdalmasan felnyögni.

– Miért, nincs igazam? Na gyerünk, ne kelljen már kétszer elmondanom! Olyan lusta népség vagytok – magyaráz tovább a nő, majd jól hallhatóan kisétál. Nem sokkal később kinyitódik a gardrób ajtaja, engem pedig Tom segítő keze húz fel a földről.

– Hát igen, Thomas – kezdek el egyből incselkedni, túlságosan is viccesnek tartva a helyzetet. – Nem vagyunk kíváncsiak a kukidra–

– Óh, szerintem téged igenis érdekelt–

– Mindketten hagyjátok abba most azonnaaal – nyögi ki keservesen Harry, befogva a füleit. – Azért a részletekre már nem vagyok kíváncsi!

– Az előbb még nem az volt, hogy örülsz? – Összehúzott szemöldökkel kérdezem meg a srácot.

– De, viszont nem kérek részleteket. A báttyámat elképzelni egy ilyen szituációban alapból fura.

– Jó, ezt most hagyjuk, haza kell juttatnunk Raet – szólal meg Tom, és ahogy kiejti a becenevem, érzem, ahogy lassan elolvadok belülről. – Haz, el kéne terelned a többiek figyelmét kicsit. Nem akarsz velük dumálni a konyhában valamiről?

– Mégis mit kéne mondanom nekik??

– Mittudomén. Akár bejelenthetnéd azt is nekik, hogy meleg vagy – nevet fel, mire Harry kicsit mérges tekintettel vállba üti.

– Idétlen vagy, de adtál egy jó ötletet. – Aztán már nincs is előttünk, leszalad a lépcsőn és halljuk, ahogy a többieknek a nevét kiabálja. Mindenkiét, Tom kivételével.

A legidősebb fiú gyorsan felkap magára egy pólót, majd a tegnapi nadrágját is. Egész idő alatt óvatosan nézelődök ki az ablakon, amiből pont rálátni a mi házunkra is. Senkit nem látok, ami két dolgot is jelenthet. Vagy még alszanak (amit erősen kétlek) vagy nagyon keveset járkálnak az épületben.

– Szóval, kapd fel magadra ezt – nyomja hirtelen Tom a kezembe egy sötétkék pulcsiját, majd engedelmesen teszem is, amit mond. – És bármi is történik, ne állj meg!

Bólintok egyet, ezután elkezd kifelé leskelődni az ajtaján. Az adrenalin végigfut rajtam, izgatottan beszívom a levegőt. A folyosót csönd teríti be, így óvatosan sétálva, elindulunk lefelé. A göndör hajú fiú két karjával magához szorít. A kapucnit is felkapom, hátha ez bármit is segít a lopózkodásban. Orromat megüti a kellemes férfi parfüm illata.

Hangos hahotázást hallunk meg a konyha irányából, s miközben már az előszobában járunk, próbálom hegyezni a fülem, hátha megértek bármit is az egészből. Cipőmet kezeim közé kapom, ekkor Tom elengedve engem, kinyitja nekem a bejárati ajtót. Egy utolsó hálás pillantást küldök felé, aztán le is lépek a járdára. A következő másodpercben kapja el a srác karomat, majd határozottan visszaránt magához, így visszafordítva engem irányába.

– Köszönöm a lehetőséget – utal a tegnapi élményünkre, én pedig érzem, ahogy elpirosodok.
Öntelten elmosolyodik, aztán nyom egy csókot  ajkaimra. Időm sincs rá reagálni, már el is enged, és becsukja a bejáratot. Nagy levegőt véve indulok el a házunk felé, próbálva összeszedni gondolataimat, meg hogy mi is történt az elmúlt pár percben.

És hiába erőlködök, egyszerűen nem megy.