15.

1.1K 42 7
                                    

Fáradt tekintettel és elég kevés életkedvvel bámulok magam elé, ahogy a mosatlan tányérokat törölgetem az egyik kifakult törlőronggyal.
Már két fájdalomcsillapítót is vettem be a nap folyamán, de olyan erősen sajogat a fejem, mintha egyet sem akarna feldolgozni.
Az sem segít szuper másnaposságomon, hogy mindenre emlékszem az előző napból.
Minden hülye szóra, amit kimondtam, na meg persze azokra is, amik a faszfejtől származnak.
Fogadjunk, hogy sokkal jobban csókolok, mint Hannah.

Telefonom csörgése rángat vissza a valóságba, amit lomhán veszek el a pultról.
Beth neve jelenik meg a képernyőn, így kicsit több lelkesedéssel nyomok a zöld gombra.

– Háló?

– Sziaa Raelyn – szólal meg a lány, hangjából tisztán kivehető, hogy úgy vigyorog, mint egy tejbetök. – Olyat fogok mesélni neked, hogy kiesel a székedből!

– Miből veszed, hogy a székemen ülök?

– Nem a holnapi töri dogára tanulsz? Akkor már biztosan túlvagy rajta – tippel hangosan, én pedig, miután sikeresen meggyőződtem róla, hogy senki nem hallhat, kihangosítom a beszélgetést.

– Mit akartál mesélni?

– Találd ki, kivel sms-ezek!

Pár pillanatig tanácstalanul állok, aztán kezembe veszem a törlőrongyot, ahogy végigfuttatom a lehetséges fiúkat a fejemben.
Szinte akárki lehet, kiindulva a barátnőm kiszámíthatatlanságából.
Viszont azért hívott fel engem, mert feltehetőleg én is ismerem az illetőt. Ez már jóval lekicsinyíti a számot.

– Ötletem sincs. – Végül beadom a derekam, túlságosan fáj ahhoz a fejem, hogy jobban megerőltessem. Egy vizes edényt veszek a kezembe. – Sammel?

– Nem, bár ő sem lenne rossz.

– Hát akkor?

– Az ikertesójával! – A szavak hallatán enyhén meglepődök, abbahagyom a tányérok elpakolását. – Olyan fura, eddig egymáshoz sem szóltunk, most meg nem tudom letenni este sem a telómat! Nagyon aranyos és figyelmes és-

– És a semmiből rád írt? – csodálkozok, félbeszakítva áradozását.

– Aha!!

Mi. A. Fasz.

– Hát, az a legfontosabb, hogy rendes srác – mondom ki őszinte gondolataimat, csupán kihagyva néhány részletet.

– Ugye nem haragszol?

– Miért haragudnék?

– Tudod...hogy a bátyjával kavarsz, én meg így odatolom a képem-

– Nem is kavarok a bátyjával! – Hangosabban csattanok fel, mint ahogy terveztem, nagyot sóhajtok. – Nézd, nagyon boldog vagyok hogy jól érzed magad Harryvel, és ne is gondolj arra, hogy ezt csak miattam, vagy bárki más miatt eldobd!

– Akkor jó – mondja ki gyorsan, lelki szemeim előtt látom, ahogy leesik a kő a szívéről. – Azt meg le se próbáld tagadni, hogy nem kavartok 'miszter leghelyesebb pasi a földön'-nel!

– Borzasztó vagy – hagyom rá a dolgot, megrázom a fejem gondolatban, hátha eltűnnek így a problémáim is. – Nincs kedved buliba menni, és elhívni őt is?

– Mármint Harryt?

– Aha! – Tényleg szeretném, ha érezné a barátnőm, a boldogsága a legfontosabb. Na meg persze, a lelkiismeretem is olyan erősen furdall, hogy csoda, hogy még nem lyukadt ki az oldalam. – Hívd el szombaton egy szórakozóhelyre, aztán érezzétek jól magatokat!

Good girls are bad girls who haven't been caughtTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang