Lost Memories (Jikook)

2. fejezet

Jimin

Soha életemben nem rettegtem, és örültem egyszerre, annyira, mint ebben a pillanatban. Dokival külön beszélgettünk erről, és azt hittem, hogy mindenre felkészültem, de most rá kellett döbbennem, hogy erre nem lehet.

Másfél éve nem láttam, csak pár képet kaptam róla. Másfél éve szakad meg a szívem minden egyes nap, mert tudtam, hogy valahol, éli a mindennapjait, és építgeti a jövőjét. Miközben én minden egyes nap meghaltam egy kicsit.

Leírhatatlan érzés az, amikor a személy, akiért élsz, és akiért az életed is odaadnád, távol tőled, nem is tudja, hogy létezel.

- Szia, Park Jimin. – mutatkozom be én is.

A kisugárzása sokkal erőteljesebb, mint volt, és ez teljesen letaglóz. Gondolom a rengeteg megpróbáltatás miatt van így, amin keresztül kellett mennie. Sötét, rövid tincsei helyett, most hosszabb, szőke valója áll itt előttem. Pólója miatt láthatóak az ez idő alatt szerzett tetoválásai is a karján. Kívülről teljesen máshogy néz ki, de nekem elég csak a szemeibe néznem, hogy tudjam, az igazi személyisége is ott lapul benne.

- Apa mondta, hogy itt fogsz dolgozni. Sok szerencsét! – mondja nemes egyszerűséggel, majd leül az asztalhoz. Nekem bezzeg majd kiugrik a szívem a helyéről.

-Jungkook, legalább öltözz át kérlek, tiszta kosz vagy. Megint Wooval szórakoztatok ugye? – szól rá Minji, majd Jungkook nagy sóhaj kíséretében feláll az asztaltól és elvonul.

- Minden rendben? – kérdezi Sungho halkan, miközben aggódva néz rám.

- Igen... csak váratlanul ért. – válaszolok mosolyogva, közben igyekszem lenyugtatni magam az első sokkból.

- Nyugodtan szedjetek ameddig visszaér. Látom, hogy már éhesek vagytok. – néz rám Minji bátorítóan.

- Köszönöm szépen. – mondtam, és miután Sungho szedett magának, én is pakoltam a tányéromra pár falatot. Nem tudom, hogy mennyi fog beleférni, az idegtől mogyoró méretűre szűkült gyomromba. Talán pár nap múlva, ha hozzászokom a jelenlétéhez, akkor kicsit könnyebb lesz.

- Na milyen? Még mindig jól főz ugye? – kérdezi Sungho mosolyogva.

- Igen, még mindig nagyon finoman főz. – bólintok rá, miközben jóízűen majszolom az első falatot.

- Jungkook! – riadok meg hirtelen, Minji korholó hangjától. – Vendégünk van!

Ahogy az ajtó felé kapom a tekintetem, meglátom, ahogy Jungkook meglepetten néz az anyukájára, miközben én sikeresen nyelem félre azt, ami a számban van.

- Jimin, jól vagy? Kérsz egy kis vizet. – kérdezi Minji ijedten, miközben éppen megfulladni készülök.

- Menj és vegyél fel egy pólót! Nem illik így megjelenni a vendégünk előtt! – szól rá Sungho is, majd Jungkook, még nagyobbat sóhajtva, mint az előzőleg, visszafordul és ismét eltűnik.

- De én itthon vagyok... – hallom meg, ahogy menet közben morog.

Azt hiszem nem lesz elég pár nap, hogy ezt megszokjam.

- És, hogy tetszik a szobád? – kérdezi Minji érdeklődve, miután Jungkook felöltözve visszajött, és végre nekiláthattunk, a felsőtestmentes vacsoránkhoz.

- Nagyon otthonos, köszönöm szépen.

- Jungkook volt a kivitelező. – árulja el Sungho, miközben a hír hallatán Jungkookra nézek.

- Csak volt pár fölösleges órám, így segítettem, nem nagy cucc. – jegyzi meg, miközben jóízűen falatozik tovább.

- Köszönöm. – mondom halkan, miközben az előttem lévő tányért bámulom.