Lost Memories (Jikook)

20. fejezet

Jimin

Szerencsére tényleg nem tervezett semmit, így egész délelőtt agyalhattam, amíg ő fetrengett. Vagy rajtam, vagy mellettem.

Szöget ütött a fejemben az az ötlet, miszerint rá kellene vennem az éneklésre. Reményeim szerint, ha elkezdenénk, akkor olyan hatással lenne rá, mint amikor elkezdtünk táncolni, így már legalább nem lenne idegen számára.

Ebéd után kiültem a teraszra egy kicsit. Jól esett a friss levegő és a napsütés. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy melyik dalt kellene választanom, amit meg is mutathatok neki, ha nem hinne nekem.

Csak olyan jöhet szóba így elsőre, amiben egyedül énekel, így ha kérdés merülne fel, akkor nem kell magyaráznom semmit. Mondjuk egy cover. A lényeg a hangja, és hogy lássa is, hogy igenis ő énekel.

Ez tökéletes lesz. Amikor elindítottam a számot, csak becsuktam a szemeim és hallgattam megnyugtató hangját, miközben reménykedtem, hogy beválik a tervem.

Annyira belemerültem, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki aktívan borzolja a hajam. Kivettem a fülest, és ránéztem.

- Szóltam párszor, de nem hallottál. – ül le mellém Jungkook.

- Bocsi. – vigyorogtam rá.

- Mit dudorásztál? – kérdez rá, én észre sem vettem. Talán foglalkozási ártalom. De ha már így rákérdezett akkor lehet, hogy én is teszek egy próbát.

- Jungkook! – szólítom meg.

- Igen? – néz rám kíváncsian.

- Hogy állsz az énekléssel? – kérdezem, miközben rá sem merek nézni az arcára.

- Éneklés? Furcsa dolgokat kérdezel ma. Kezd nem tetszeni a dolog. – válaszol, mire csak még jobban ideges leszek.

- Csak egy kérdés volt, semmi több. – kezdek visszatáncolni, ami az elhatározásomat illeti.

- De biztos oka van annak, hogy ezt kérdezted. Szóval ki vele!

- Csak kíváncsi voltam, hogy milyen a hangod. – válaszolom neki röviden.

- Ha azt akarod, hogy este énekeljek neked, ameddig el nem alszol, akkor most felejtsd el. – vigyorog rám.

Pedig mennyire szeretném, ha így lenne...

- Szeretnék valamit elmesélni neked a múltadból. – nézek rá félve. – De előtte szeretném, ha énekelnél nekem.

- Kizárt! – rázza meg a fejét egyből.

- Naaa! Légy szíves. – kérlelem, mire felpattan és bemegy, én pedig követem, egészen a szobájáig.

- Csak egy egészen apró kis hangot, kérlek! – nyaggatom tovább.

- Nem. Az olyan ciki. Nem akarom. – tiltakozik továbbra is, mire hangosan elnevetem magam, de sajnos későn esik le, hogy mit is csináltam, és Jungkook szúrós szemekkel néz rám.

Sajnálom, de hirtelen nem tudtam megállni a megjegyzésére, miszerint neki ez ciki.

- Ne haragudj! Nem akartam nevetni, csak valami eszembe jutott. – kérek bocsánatot egyből.

- Lényegtelen, akkor sem énekelek. – jelenti ki határozottan.

- Akkor csináljuk úgy, hogy énekelek neked én először, utána pedig te nekem. Na, mit szólsz? – ajánlom fel mosolyogva.

- Te tudsz énekelni? – kérdezi érdeklődve.

- Eldöntheted te magad, hogy tudok-e vagy sem. És ha akarod, akkor egész nap simogatom a fejed! - vetem be az aduászt is, hátha.