Lost Memories (Jikook)

8. fejezet

Jimin

- Ez fáááááj! – nyöszörög Jungkook, de muszáj rendesen nyújtania.

- Meg kell csinálnod, mert könnyen lesérülhetsz, még ha nem is olyan intenzív a koreográfia.- magyarázom neki, hogy miért is kell szenvednie egy kicsit.

- Oké, oké, csak haladjunk. – vágja rá. Türelmetlen

Még jó 10 percig kínoztam, mert nem tudom, hogy mennyire van formában, ezért igyekeztem minden izmát alaposan átdolgozni.

- Rendben. Akkor kezdjük az elején. Gyere, állj ide a tükör elé, és csináld utánam. – mondtam neki, mire felállt és beállt mellém, majd nekikezdtünk.

30 perc sem telt el, az első pár mozdulatot már magabiztosan ismételte utánam. A testtartása még nem olyan, mint volt, de szerintem, ahogy hozzászokik változni fog.

Mindig is meglepett, hogy milyen rövid idő alatt képes volt megtanulni egy koreót. Természetesen Hobi volt az első mindig, mi pedig szívesen versenyeztünk egymással, hogy melyikünk tökéletesíti először. Hiába nem foglalkozott előtte tánccal, a tehetsége ezen a téren sem maradt el.

- Hogy érzed magad? – érdeklődöm.

- Minden rendben. – válaszolja Jungkook egyszerűen.

- Akkor mosolyoghatnál egy kicsit. – nézek rá.

- Előbb hagy kapjak egy kis levegőt. – mondja, de azért látom, ahogy halványan mosolyra húzódik a szája.

- Befejezzük mára? – kérdezem. Nem akarom elijeszteni.

- Nem, még bírom. – mondja határozottan, majd feláll a földről és szembe fordul a tükörrel. – Folytassuk. – nyújtja a kezét felém, amit elfogadok és felhúz a földről.

- Rendben, most egy kicsit bonyolultabb lépés jön. – vázolom fel a helyzetet.

Igazság szerint ez nagyon hasonló az egyik koreográfiánkban lévő mozdulathoz, így nekem nem okozott különösebb problémát.

Ahogy vártam. Ennél azért eltartott pár percig, mire összekapcsoltuk a mozdulatsorokat, de még így is azt mondhatom, hogy az átlagnál gyorsabban megtanulta. Viszont már látszik rajta, hogy fáradt. Nincs hozzászokva.

- Oké, mára ennyi. – jelentem ki, mire rám kapja a tekintetét.

- Miért? Még bírom! – néz rám morcosan Jungkook.

- Lehet, hogy te úgy gondolod, hogy még bírod, de erről megkérdezted a tested is? – nézek rá kérdően. - Ha tényleg meg akarod tanulni, akkor az csak fokozatosan fog menni, így te is hozzászoksz, és talán nem fog annyira fájni sem.

- Fájni? – kérdezi értetlenkedve.

- Majd holnap meglátod. – nézek rá vigyorogva. Látszik rajta, hogy edz, mert kifejezetten jó formában van tartva a teste, de szerintem reggel új izmokat fog felfedezni a testében.

- Holnap mikor kezdünk? – kérdezi Jungkook, miközben feláll ő is a földről.

- Még nem tudom.

- Rendben, akkor majd jövök. – jelenti ki, és minden további nélkül kisétál a szobámból.

Még mindig elvarázsolva sétálok az ágyamhoz és dőlök le. Tényleg olyan hihetetlen. Voltak pillanatok, amikor a tükörből ránézve ugyan azt a Jungkookot láttam, aki a színpadon is volt. Hihetetlen, hogy a teste mennyire emlékszik a múltra.

Az elmúlt másfél órában, több reményt kaptam, mint a 2 év alatt eddig összesen. Ha csak egy kicsit is, de közelebb kerültem hozzá. Nem volt olyan lekezelő, mint eddig és figyelt rám, én pedig csak mellette lehettem, és figyelhettem őt.