Lost Memories (Jikook)

5. fejezet

Jimin

„ Csak szorosan húzott magához, miközben ajkaimmal játszadozott. Éreztem meleg érintését, ahogy a hátamat simogatja, majd ajkaimtól elválva, finom csókokkal kényezteti a nyakam.

- Szeretlek. - suttogja Jungkook a fülembe mély hangján, majd újból ajkaimnak esik, lágyan érintve őket, minden pillanatot kiélvezve.

- Én is szeretlek. – válok el tőle, és ölelem magamhoz jó szorosan.

- Akkor próba után vacsi! Ahogy megbeszéltük. – szól rám.

- Nem felejtettem el, alig várom. – adok egy puszit ajkaira.

- Megvársz ugye? – kérdezi, miközben belekukkant a tükörbe.

- Tökéletesen nézel ki. – vágom rá vigyorogva. – Igen, megvárlak.

- Akkor gyorsan végzek, és mehetünk is! – csap a fenekemre, majd elkezd húzni maga után a színpadra.

Pár perc egyeztetés után meg is hallom, ahogy elindul az Euphoria. Szomorú volt, amikor a turnén utoljára adta elő, és mindig mondogatta, hogy jó lenne újra színpadra vinni. Így évek múlva pedig újra lehetősége adódott rá. Majd kiugrott a bőréből, és Army is imádja. Én pedig imádom, hogy ő boldog.

- Megvárod? – ül le mellém Tae.

- Persze, meg akarom nézni. – válaszolom, miközben le sem veszem a szeme, Jungkook mosolygó arcáról.

- És mit szólsz az ajándékához?

- Milyen ajándék? – kérdezem meglepődve Taehyungot.

- Hoppá... - húzza el a száját, miközben igyekszik elmenekülni, de én visszarántom.

- Dalolj kismadár. – szólok rá nevetve.

- Nem akartam! Azt mondta, hogy ma reggel adja oda, a 4. évfordulótokra, nem tudtam, hogy meggondolta magát. – meséli aggódva Tae, mire csak mosolygok rá, és büszkén mutogatom neki az ujjam.

- Jimin, rám hoztad a frászt! – veregeti meg a vállam megkönnyebbülve.

- Szép ugye? – kérdezem, miközben a gyűrűt nézegetem. - Azt hittem, hogy elveszítettem, rengeteget kerestem. Még azt is mondtam neki, hogy vigyen vissza Tokióba és vegyen nekem ugyanott egy ugyanolyat. - nevetem el magam.

- Nyugi, az elmúlt pár napban minden az arcodra volt írva közbe. – bólogat helyeslően.

Közben Jungkook hangja már harmadszor törik meg, ami kezd kicsit fura lenni. De biztos csak a magassághoz kell hozzászoknia. Nem lehet egyszerű ott fent énekelni, miközben ide-oda repked. Én tuti nem bírnám, de büszke vagyok rá, hogy Ő mindent megold.

Igen, azt hittem, hogy elhagytam a gyűrűt, de kiderült, hogy Jungkook nyúlta le pár napja.

- Örökké veled? – valami jobbat is kitalálhatott volna, amit belegravíroztat. Néz rám Taehyung majd elneveti magát. – Nyugi csak viccelek!

- Nekem ennyi pont elég. – nézek a gyűrűre. Nekem tényleg nem kell ennél több, elég, ha ezt megadja nekem.

- Valami nem jó! – ugrik fel Tae mellettem.

- Mi a baj? – kérdezem ijedten, és nézek a színpad felé. Egyből feltűnik, hogy páran aggódva néznek felfelé, majd hirtelen Jungkook hangja is elhal...

- JUNGKOOK!"

Nem, nem akarom ezt többször látni! Belefogok halni! Nem akarom úgy látni őt! Oda akarok menni hozzá, és át akarom ölelni! Azt akarom, hogy mellettem legyen, fogja a kezem, és azt mondja, hogy szeret!