Haikyuu Oneshots Yaoi

Kuroo & Oikawa 1/2

                         Oikawa

- Bakker, bakker, bakker, mocskos... láttam a labdán hogy csupa kosz... és ez a rengeteg retek mind a kezemen van! Le kell mosnom! - iszonyatos erővel és sebességgel súroltam a kezeimet, mintha ettől könnyebben megtisztulna. Viszont csak annyit értem el vele hogy a rajta lévő sebek felszakadtak, és amint beléjük folyt a fertőtlenítő felszisszentem. Bár már hozzászoktam ehhez a fajta fájdalomhoz, hiszen mindíg ezt csinálom. Van hogy naponta 30-szor mosok kezet. Ez az oka a kis sebeknek is, mivel a bőröm berepedezett és nincs ideje begyógyulni az újabb és újabb tisztogatás miatt. Ha valaki ezek után nem jött volna rá, annak kimondom nyíltan hogy Mizofóbiás vagyok. Ez annyit jelent hogy senkihez és semmihez nem érek hozzá ami nincs minimum 3-szor lefertőtlenítve. Tudom felmerül a kérdés hogy "Mi? A nagy Oikawa Toru fél egy kis kosztól?". Ez azért nem tűnhetett fel senkinek mert régebben gyengék voltak a tünetek. Viszont egy fél éve megőrjít a gondolat ha valamihez ami koszos hozzá kell érnem. Elkap a hányinger és úgy érzem lerohad a kezem. Sajnos a többieknek kezd gyanús lenni hogy valami nincs rendben velem és erre az is rá tesz egy lapáttal hogy néha kesztyűt hordok, de ha rákérdeznek letudom valami jó beszólással majd elszlisszolok. Egyetlen helyzet van amikor ez a betegség nincs rám hatással, röpizés közben. Ilyenkor bárkihez és bármihez félelem nélkül érek hozzá, teljesen átadom magam a sport örömének. Viszont amint vége a meccsnek abban a pillanatban ez az egész hatás elmúlik és rohanok a mosdóba lemosni a rengeteg mocskot ami rám ragadt. A nemrég végetért Nekomával játszott gyakorló meccsünk után is ezt tettem. Lassan már folyt a kezemből a vér, de nem érdekelt, csak súroltam és súroltam amíg meg nem hallottam az ajtó kattanását. Abban a pillanatban megfordultam, zsebre dugtam a kezeimet és hirtelen elsápadt arcomon egy ezer wattos mosolyt villantottam az ajtóban álló magas, fekete hajú macska felé.

- Te mit csinálsz még itt Oikawa? A csapatod téged keres. És a mogorva, sötétbarna hajú ászotok azt terveli milyen módon nyírjon ki ha megtalál - ha ez lehetséges az eddiginél is jobban elsápadtam. Kész, vége az életemnek, ha Iwa-chan megtalál leszedi a fejemet - Minden rendben? Fal fehér vagy mióta beléptem. Csak nem megzavartalak valami "fontos" közben? Egy kis feszültség levezetés meccs után? - villantott rám egy perverz mosolyt.

- Dehogy is! Normális vagy? Ki csinálná egy ilyen helyen? - háborodtam fel, de hangomban egy kis félelem is fellelhető volt.

- Hát van egy-két tippem - húzta még szélesebbre azt a mosolyt. De ekkor szemeit lentebb vezette, arca komolyra, szinte ijedtre váltott át, majd követtem én is tekintetét és amint megláttam mit szuggerál nem tudom hogyan, de még jobban elsápadtam, szemeim pedig kikerekedtek - Oi! Mitől véres a nadrágod? Mi történt? Ha megsérültél meccs közben az orvosiba kellett volna menned! - basszus miért ilyen vékony az anyag? Persze hogy át kellett ütnie rajta a vérnek.

- Ja ez semmi komoly csak megkarmoltam a kezemet - az igen Toru, ezt jól meg mondtad! Azért csupa a vér két oldalt a nagyrágod mert megkarmoltad a kezed.

- Aha. És hogy történt? Idegességedben szétkarmolásztad mindkettőt? Azért ennyire nem vagyok hülye! Az igazat! - nézett rám számonkérően, majd elpillantott mellettem - Jézus a csap is csupa vér. Mostmár tényleg halljam az igazat! - lehajtottam a fejemet és csak álltam csendben, nem szólaltam meg. Máskor már rég kidumáltam volna magam, de mintha kikapcsolt volna az agyam azon része ami ezért felelt. Nem jutott eszembe semmi. Ekkor Kuroo elindult felém. Ijedten rákaptam a tekintetem és ahogy ő közeledett én úgy hátráltam. Viszont egy lépést is alig tettem meg mikor nekiütköztem a csapnak. Pár másodperc múlva Kuroo már előtem állt és a kezem felé nyúlt. Ne, ne... koszos... Biztos tiszta retek a keze! Nem akarom hogy megfogjon! Akkor újra mocskos leszek!