Haikyuu Oneshots Yaoi

Kageyama & Hinata

Hinata

Egy kocsi hátsó ülésén ültem miközben ölemben csípőjét mozgatva, nyakam vadul szívta egy férfi. Könnyeztem. És hogy miért? Mert nem önszántamból voltam ott. Miért nem kiabáltam vagy löktem el? Két okból. Egy, a sokktól és a félelemtől megmozdulni sem bírtam, amúgy is lefogta a kezeimet. Kettő, a kocsi egy erdőben állt ahol szerintem hajnali 1-kor már nem igen találkozni emberekkel. Tehát teljesen reménytelen volt a szökés.
A fickó hátrébb csúszott a combomra, majd kezét nadrágomhoz vezetve kigombolta és nagynezezen lehúzta rólam, ezt megtette sajátjával is. Mivel pólónk rég nem volt rajtunk így már csak egy bokszer takarta nemességeink. Ezt a "problémát" gyorsan orvosolta, tagját rögtön bepozicionálta, és minden előjáték nélkül hatolt belém majd rögtön gyors tempóval mozogni kezdett. Ekkor a sokk elmúlt és ordítva, visítva kapálóztam a fájdalomtól, szemeimet könnyek homályosították el. Ez teljesen más mint "vele" volt! Ő mindig gyengéden csinálta, oda figyelt rám és szeretett, de már annak is vége. Gondolataimból egyre gyorsabb és fájdalmasabb mozgása szakított ki.
Pár perc múlva nagyot nyögött, majd belém élvezve szemembe nézett és elégedetten mosolygott. Hangom lecsendesedett, azt hittem vége ezért kicsit megnyugodtam, már amennyire egy ilyen helyzetben ez lehetséges. Ekkor viszont ismét mozogni kezdett én pedig újra kapálózva ordítottam, könnyeim ellepték arcom. Ő csak mosolyogva figyelte reakcióimat. Kis idő elteltével már nem kiabáltam, nem próbáltam szabadulni, könnycsatornáim is kiürültek, testem elernyedt kezeim és lábaim erőtlenül az ülésre hullottak, megadva magam neki üres tekintettel bámultam. Még mindíg fájt, sőt minden mozdulatával egyre rosszabb lett, de nem tudtam mit tenni. Látásom homályosodni kezdett majd minden elsötétült.

•••

Fázom. Fáj mindenem. Hol vagyok? Mi ez a nedves valami amin fekszem? Ezekkel a gondolatokkal a fejemben kezdtem lassan nyitogatni szemeim. Miután látásom kiélesedett körbe néztem. Egy erdő közepén fekszem a nedves fűben. Mit keresek itt? Ekkor minden eszembe jutott, szemembe pedig ismét könnyek szöktek. Engem az elmúlt... várjunk mennyi idő telt el mióta elraboltak? Valószínűleg elájultam, ki tudja mióta fekszem már itt. A francba elvette a cuccaim is! Hogy jutok így haza? Ilyen állapotba nem fogok bírni sokat sétálni. Hahh, elősször is ki kell jutnom az erdőből. Lassan felszisszenések közepette feltápászkodtam, körbe nézve észre vettem, hogy legalább szakadt és mostmár a fűtől nedves ruháim volt olyan kegyes mellettem hagyni egy kupacban. Nagynehezen fájdalmas nyögések közepette magamra húztam őket majd zebeimet átnézve realizáltam hogy egy kis aprón kívül semmi sincs bennük. Nagyot sóhajtottam és bicegve megindultam egy irányba.

•••

Kétségbeesetten vánszorogtam potyogó könnyekkel. Már vagy 2 órája bolyongok de még csak egy ösvényt se találtam. Gyorsan kaptam szemem elé egyik kezem a hirtelen fény hatására. Egyszerre lettem mérhetetlenül boldog és átkoztam a lámpa tulajdonosát a retinám kiégetéséért. Miután újra hozzá szoktam a sötétséghez futni kezdtem az előbbi fényforrás irányába. Pár perc múlva egy úthoz értem, előbbi örömöm kicsit alább hagyott mert olyan elhagyatottnak tűnt amin csoda ha óránként jár egy autó abban is nagy valószínűséggel egy sorozatgyilkos ül.
Előbbi állításomban igazam volt, - utóbbit nem tudom és nem is akarom megtudni - fél óra várakozás után úgy döntöttem elindulok az utat követve egy irányba de mikor oldalra fordultam villámcsapásként tudatosult bennem a felismerés hogy nem messze tőlem egy telefonfülke ácsorog. Homlokomra csapva átkoztam idiótaságom és eszembe jutottak a szavak melyekkel "ő" illetett volna. "BOKE HINATA! " A fülkéhez érve elővéve a zsebemben maradt aprót bedobáltam a gépezetbe és megkönnyebbülve realizáltam hogy működőképes. Viszont itt még nem értek véget a gondok, mivel soha életemben nem tudtam egyik rokonom vagy ismerősöm számát sem kivéve egy emberét, akit régen annyiszor hivogattam hogy valahogy megmaradt, de... ő nem fog segíteni... azok után amit tettem... meghallja a hangom és rám csapja a telefont. Ki akarna a rég nem látott exével beszélni? A rendőrséget meg nem akarom hívni, ha ezt apám - aki a rendőrfőkapitány - megtudja átirat egy "biztonságosabb" országba suliba, így is túlságosan félti a "drága fiacskáját". Reményvesztve, ismét könnyezve ütöttem be a számokat. Kicseng! Majd egy mérges hang szólal meg a telefonban mire mégjobban megerednek könnyeim.