i find peace in the rain

3

Kviddics

Amaya a délutánját a könyvtárban töltötte, csakugyan, mint a többi átlagos napján. Bajban volt, hiszen nehezen talált olyan könyvet amit még nem olvasott volna. Most mégis a keze ügyébe akadt egy poros, szakadtas, mugli eredetű kötet amit érdeklődve emelt le a polcról.

A könyvtár ezekben a kora tanévi hónapokban mindig zsúfolásig volt tele a szorgos, vagy éppen kíváncsi alsóbb éves diákokkal, ezért a lány kivételesen úgy döntött, hogy a kiválasztott iratot a klubhelyiségében olvassa el. El is helyezkedett szépen az ablak mellett, és a Nap sugarai fátyolosan világították meg hófehér bőrét.

Viszont a nyugalma nem tartott túl sokáig. Egészen idáig teljesen kiment a fejéből, hogy az a bizonyos kviddicsmeccs az elmúlt órákban került megrendezésre. Az eddig csendes helyet most a Mardekár csapatának hangja töltötte meg.

- Hihetetlen, hogy az a piszkos Potter megint elkapta azt a hülye cikeszt! - morgolódott a selymes szőke hajú fiú és eldobta seprűjét valahova a szoba túlsó felébe. Érthető volt idegessége, hiszen ő volt a másik fogó, Harry közvetlen ellensége. Igaz, a háború végeztével az utálatuk egymás iránt csökkent, de nem teljesen tűnt el. Draco nem tudott megbocsátani a kiválasztott múltbéli ellenségeskedéseiért és úgy érezte, a szemüveges mindenkinél jobbnak hiszi magát, ami a háború végeztével fel is erősödött.

Amaya félretette könyvét és minden figyelmét a kviddics csapatra szentelte. Jobban mondva, egy fiú különösen vonzotta tekintetét és a lány szinte észre sem vette. Blaise Zabini zökkentette ki bambulásából. - Vesztettünk. - ült közvetlenül mellé és karjával átkarolta vállát. Kettejük kapcsolata mindig is rendben volt, igazi, tiszta barátság. De nem olyan régi és mély, mint Dracoval.

- Nem volt nehéz kitalálni. - mosolyodott el a lány és az idegeskedő csapatot nézte. Volt aki csendben ült a kanapén és magába fordulva nézte a földet, volt aki ütlegelt, csapkolódott, és persze voltak a nagyfiúk, akik már komolyabb dolgokhoz is folyamodtak, lányokon vezették le a felgyülemlett feszültséget.

Amaya sosem értette, hogy lehet egy lánynak ilyen kevés önbecsülése, hogy egy csettintésre odaadja magát egy fiúnak, csak azért mert neki szüksége van rá. Nem is pontosan a személyre, csak annak az adottságaira. De az ő korosztályában már elég sokan voltak akik úgy gondolták, hogy pedig ez igenis helyes így.

Draco Malfoy is egy elég népszerű fiúnak ígérkezett. Hiába a háború és a rossznak hitt cselekedetei, azt mindenki beismerte, hogy a kinézete évről-évre jobb lesz. A lányok csorgatták utána a nyálukat, viszont nem mindenkinek volt bátorsága beszélgetni vele. Ebben kivételes Pansy Parkinson. - Draco! - szólt hozzá nyálas hangon. - Annyira jól játszottál ma! Olyan picin múlt, hogy elkapd a cikeszt.

- De Potter legyőzött. - felelte a kelleténél indulatosabb hangon és egy apró lépéssel hátrébb állt. Nem szerette a nyomulást.

- Feszültnek tűnsz. Tudnék ebben segíteni. - a lány a hangját már lejjebb vette, hogy ne tudjon mindenki a mocskos kis terveiről. S hozzá még a fiú erős karját is megsimította.

Draco egyszerre csak oldalra fordította a fejét, hogy Pansy ne lássa milyen undorodó arcot vág és ez pont kapóra is jött. Az ablakban meglátta két társalgó barátját, akik jó közel ültek egymáshoz. Talán már túl közel. Melegség járta át, ahogy nézte Amayát mosolyogni. Majd hirtelen végigfutott rajta a hideg, és fejbe vágta a tudat, hogy Blaise Zabini a mosoly oka. Nem tudta hova tenni ezt a furcsa érzést, hiszen ők már évek óta nagyon jó barátok. Alig láthatóan megrázta a fejét és újra a fekete hajúra vezette tekintetét. - Nem érek rá.

- De... - A faképnél hagyott lány megilletődve nézte, ahogy a régóta kiszemelt fiúja elsétál előle, egyenesen az ablakhoz.

- Minerva valami nagy bejelentést tart vacsoránál. Van kedvetek együtt menni? - kérdését többes számban tette fel, de szemei folyamatosan a lány arcát kémlelték.

Mindeközben Blaise Zabini észrevette a feszültséget és kissé arrébb húzódott Amayától. A Dracoval való barátságában mindig is elnyomva érezte magát de nem szentelt neki különösebb érdeklődést. Tette amit Draco kért, akár szavak nélkül is. Régóta ismerte már, olvasni tudott a tekintetéből, és a mostani féltékenységet sugallt.

- Persze, csak előtte felviszem ezt a könyvet a szobámba. - azzal a lány már el is tűnt a hálókörletbe vezető lépcsőn.

- Minden oké? - állt fel a sötét bőrű fiú, hogy barátja szemébe tudjon nézni.

- Igen. Miért kérdezed? - adta a majdnem hogy egyértelmű választ Draco.

- Olyan feszülten sétáltál ide, mint aki az ablakot készül kitörni. Amaya és én csak barátok va-

- Tudom. - vágott közbe a szőke. - Ez egyértelmű.

- Féltékenynek tűnsz.

- Nincs okom féltékenynek lenni. Maya és én ugyanúgy barátok vagyunk, mint ti ketten.

Blaise még folytatta volna a beszélgetést, ám a szóban forgó lány megjelent, így egy sóhajjal magába fojtotta mondandóját. Tudta, hogy valami nincs rendben Dracóval. De ha akarja, úgyis elmondja. Az évek során túl sokat aggódott már miatta. Belefáradt.

Ettől függetlenül barátok voltak. Mindannyian. Feltétel nélkül.