i find peace in the rain

8

A szél

Amaya egyedül sétált a Tiltott Rengeteg felé, az aznapi első órájára. A reggelinél elhangzottak után nem volt szüksége egyik barátja társaságára sem. Ám ők nem így gondolták.

- Amy....! Amy, várj már meg...! Merlin szerelmére... - a fekete hajú fiú utolérte és erősen megragadva csuklóját rántotta maga felé a lányt, aki a hirtelen mozdulattól a kemény mellkasnak ütközött. - Tudod, te lány, mi süketít? Vagy be kell, hogy mutassam?

- Mit akarsz, Riddle? - forgatta a szemét a lány és kihúzta kezét a szorításból, majd tovább indult annak reményében, hogy a fiú békén hagyja.

- Tegnap este beszéltünk a nevedről. Arra gondoltam, vacsora előtt gyere fel a csillagvizsgálóba, és megmutatom... a könyvem.

Amaya egy pillanatra megtorpant.

- Csillagvizsgáló?

- Igen. Vacsora előtt. - ismételte magát. - Ugye eljössz, Angyalom?

A lány már készült volna elfogadni az ajánlatot, csak, hogy többet tudjon meg a múltjáról, véletlenül sem azért, hogy a fiúval töltsön együtt időt, a tanításon kívűl. De amikor szólásra nyitotta száját, nem a saját hangját hallotta meg.

- Angyalom? Mióta lett Morriganből angyal?

- Nem mondták még, Malfoy, hogy mások beszélgetésének kihallgatása nem elfogadott dolog?

- Nem mondták még Riddle, hogy a zaklatás nem elfogadott dolog?

- Draco! - szólt rá a lány.

- Mi az? Oh, elfelejtettem, hogy ennyire odáig vagy érte! Gyerünk, menj fel vele a csillagvizsgálóba!

Mi jogon hallgatja ki ő a beszélgetésüket és kezd el féltékenykedni? Amaya érezte, hogy kezd nagyon dühös lenni Dracora, ezért odalépett hozzá és félrehúzta, hogy mások ne hallják a beszélgetésüket. Vagy veszekedésüket.

- Mi a fene bajod van? - karba tette kezeit és kérdően nézett rá.

- Komolyan, Amaya? A csillagvizsgálóba? Pont vele?

- Miért nem hagyod, hogy azt csináljam amit én akarok?

- Nyugodtan csinálj akármit Mattheoval. Úgyis csak arra az egy dologra kellesz neki. - rántotta meg a vállait a fiú.

Amaya vére felforrt és érezte, hogy a méreg kezdi átjárni az egész testét.

Az erdő sűrű lombjai mozogni kezdtek az egyre erősödő széltől. Az eget fekete felhők fedték be.

- Féltékeny vagy, Malfoy? Mond, mégis mire? - emelte fel a hangját a lány.

Draco megszeppenve nézte, ahogy Amaya önmagából kikelve kezd egyre jobban idegesedni.

- Nem mondhatod meg mit csináljak és mit nem! Nem uralhatsz engem! Nincs jogod hozzá! - hangja egyre jobban emelkedett, kezei ökölbe szorulva remegtek.

- És a te kis Mattheod hol volt amikor bedrogoztak, hm? Ki volt az aki vigyázott rád?

A lány egy pillanatra megszeppenve nézett rá, de a méregtől elborított agya nem tudta felfogni az információt.

- Nem kértelek meg rá!

- Ha én nem lennék már rég szétbaszták volna a lyukad! Térj már észhez, Amaya!

- Fogd be, Malfoy! - kiáltotta el magát. - Nincs szükségem a beteges féltékenykedésedre, sem a védelmezésedre! Nem vagyok kisbaba! De legfőképp, nem vagyok a tulajdonod! Hagyj engem békén!

S ekkor olyan dolog történt, amire egyikőjük sem számított.

Az egyik mellettük levő fa talán a legnagyobb ága letört és hatalmas csattanással dőlt le közéjük.

A lánynak végre kitisztult az agya és ezzel tökéletesen egyidőben az idő is. A fiú félelemmel teli arca őt is megrémítette.

Draco összezavarodottan nézett fel. - Amy... - szólalt meg halkan miközben a lány arcát fürkészte. - Vérzik az... - de mielőtt mondatát még befejezhette volna, Amaya elfutott, otthagyva őt a gondolataival.

Futott, ahogy csak a lábai bírták. Nem érdekelte Draco, nem érdekelte Mattheo vagy az őt bámuló diáksereg. Nem érdekelte semmi. Csak futott, egészen a szobájába, ahova amint beért, összeesett és könnyei kezdték ellepni arcát.

A szoba ajtaja halk nyikorgással kinyílt, majd kis idővel később be is csukódott. A lány lépteket hallott, majd egy tompa koppanást maga mellett. Két erős kar húzta közel magához. A fejét a nyugalmat adó mellkasra hajtotta, miközben a karok átölelték és simogatni kezdték hosszú, fekete haját. Könnyei szüntelenül, hangtalanul hulltak. - Nem kell elmondanod, ha nem akarod... - szólalt meg gyengéden a fiú.

- Nem tudom mi történt, Draco! - nyöszörgött a lány. - Nem tudom hogyan és miért... - nézett fel rá feldagadt, vörös szemekkel.

- Shh... Ne sírj, Maya! - húzta közelebb magához. - Minden rendben lesz! Itt vagyok veled...

A lány halványan elmosolyodott a fiú szavai miatt. Tudta, pontosan tudta, hogy Draco mindig itt lesz neki. Igazat mond. S már meg is bánta, hogy percekkel ezelőtt kiabált vele.

- Maya... Mindketten jól tudjuk, hogy ez nem a szél volt... - kezei közeledtek arca felé. - Szabad? - le akarta törölni a könnyeit. A gyönyörű, fekete szemei csillogtak, de nem a boldogságtól. Utálta, ha sírni kellett látnia.

A lány némán bólintott és lehunyta szemeit. Élvezte a törődést amit a fiú nyújt felé. És ez nem csak a mostani helyzetre volt igaz, hanem úgy általánosságban. A buli estéjén is vigyázott rá, pedig senki nem kérte meg. Mindig maga elé helyezte, és ezért őrülten hálás volt neki.

Ott, ezen a párás reggelen, a két fiatal egymásba karolva feküdt a földön. mindkettejük lelke megtelt melegséggel, de nem csak a másik testéből kiáramló hő miatt. Nagyon halvány, nagyon gyengéd érzelmeket kezdtek táplálni, amit eddig még nem tapasztaltak és igyekeztek ezt el is nyomni.