i find peace in the rain

6

Védelmező szőke

Draco Malfoy a tanév első buliját üvöltözéssel és véres ököllel zárta.

Mattheo Riddle valószínűleg az ismeretlen lány ágyában foglalt helyet. Nem feltétlen mozdulatlanul, annál inkább tudatlanul.

Amaya Morrigan pedig eszméletlen állapotban feküdt a Mardekár klubhelyiségének padlóján. De nem ő volt az egyetlen.

Adrian Pucey is ájultan hevert a földön. Viszont teljesen más okból. Orrából megállíthatatlanul folyt a vér, ahogy a tarkójából is az esés által, és jobb szeme körül egy hatalmas, lila folt dagadt meg.

Blaise Zabini megrészegítve próbálta felfogni a történteket, kevesebb sikerrel. - Itt meg mi a fene történt?

- Az történik, hogy mindenki szépen eltakarodik innen. Most! - a lézengő, nézelődő diákok szót fogadtak, már csak azért is, mert Draco kiabálása rémesen hatott.

Mikor már csak az érintettek voltak látókörön belül, Draco megragadta Blaise pólójának gallérját és közel húzva magához kezdett el vele ijesztően nyugodtan beszélni. - Mit adtál neki?

- Miről beszélsz?

- Azt kérdeztem mi a faszt adtál neki inni?!

- Én... Valaki adott egy furcsán fehér italt... Az enyémet is Amaya itta meg...- a sötét bőrű fiú nehezen próbált visszaemlékezni a közelmúltbéli eseményekre, mivel gondolkodása még nem teljesen volt józan.

- Ki adta neked azt a szart? - Draco agyvize forrni kezdett, idegessége menthetetlenül fokozódott és csak arra tudott gondolni, hogy megöli azt aki az ő Maya-ját be merte drogozni.

- Nem.. Nem emlékszem! Akármennyire is próbálkozom, egyszerűen... Nem emlékszem!

- Jó... Jó. - végre elengedte a barátját, aki fellélegzett.  - Vidd el Pucey-t a szobájába.

- És mégis mit mondjak a szobatársainak, miért néz ki így? - akadt ki Blaise. Sok ez neki egyszerre, túlterhelte az agyát.

- Mit bánom én?! Találj ki valamit! - legyintett egyet és megindult a földön fekvő lány felé.

Leguggolt mellé és lassan, gyengéden végigsimított a most még sápadtabb arcán. Hosszú, fekete haja rendezetlenül hullott mindenfelé. A fiú alaposan megcsodálta szépségének minden részletét. Egyszerűen tökéletes. Gondolataiban elkalandozott és már csak azon kapta magát, hogy sóvárog a lány mélyvörös ajkai után, amik most kissé megremegtek.

Menyasszony pózba felemelte a lányt és óvatosan felvitte a szobájába. A fiú most hálás volt, amiért Minerva engedélyezte, hogy egyszemélyes lakosztályban lakhasson és nem kell még mindezek után meglepődött tini lányokat győzködnie, hogy ez nem az aminek látszik.

Draco komoly harcot vívott saját személyével, hogy levetkőztesse-e az ájult lányt, hiszen vágyai folyton azt súgták, hogy látni akarja, de leküzdötte magát és az eszére hallgatott. Viszont azt megengedte magának, hogy mellette töltse az éjszakát. Vigyáznia kell rá. Gondosan befektette hát az ágyba, majd ő maga is helyet foglalt, persze kellő távolságból. Annyira azért nem szaladhat el vele a ló, bármennyire is akarta.

[...]

Másnap reggel Amaya kómásan ugyan, de két erős kar között ébredt fel. Meglepődve kezdett el mocorogni, ami által felkeltette a mellette fekvőt is.

- Jól vagy? - Draco reggeli hangjától libabőrös lett, de nem különösebben figyelt rá.

- Mi történt? - tért rá a lány a lényegre és hirtelen felült, amitől megszédült és a fejét fogta.

- Hé, óvatosan Hercegnő! - simította kezét automatikusan a lány combjára, akinek mielőtt a teste reagálni tudott volna, az esze gyorsabb volt.

- Mi van a kezeddel, Draco? - kezébe fogta és alaposan megvizsgálta öklét, amin ott volt az a rengeteg rászáradt vér.

- Ne törődj vele. - szólt rá, majd kikászálódott az ágyból. Látta, hogy a lány folytatni akarja a kikérdezést, ezért gyorsan beléfojtotta a szót. - Hozok neked másnaposság elleni bájitalt. Várj meg itt, ne menj sehova! - ezzel fiú el is tűnt.

Amaya összeszedte magát és elkezdett készülődni. Gondolatai viszont megrohamozták. Először is, mi történt tegnap este? Hogy került az ágyába? Draco hozta fel és vele aludt? Miért véres az ökle, valakivel verekedett? Kivel és miért?

Mikor elkészült, leült az ágyra és várt. Mi tart Draconak ennyi ideig? Ő már háromszor megjárta volna a gyengélkedőt! Ahogy megunta a semmittevést, mellesleg elég gyorsan, szófogadatlanul fogta magát és elhagyta a szobáját. Miért is parancsolnak neki?

A klubhelyiségbe érve egyből az ablakhoz lépett, ahol érdeklődve figyelte a viharos reggelt. Egy halvány mosoly bujkált arcán és a lehető legközelebbi kijáraton elhagyta a kastélyt is. Lábai szokásosan a szeretett tóhoz vezették. Viszont amikor meglátta, hogy a padon amin ő szokott ülni, most valaki más foglal helyet, lassította lépteit. Ám ekkor talpa alatt reccsent egy faág és az idegen felé kapta tekintetét.

Ekkor derült ki, hogy az az idegen, nem is olyan idegen. Amaya távolságtartóan, szótlanul ült le mellé.

- Mit keresel itt, Morrigan? - kérdezte a fiú, majd zsebéből előhúzta dohánytartó dobozát és kihúzott belőle egy szálat. Kérdően a lány felé tartotta, aki csak megrázta a fejét.

- Szeretem az esőt.

- Miért? - tette fel az egyértelmű kérdést a fiú.

- Mert természetes háttérzaj és én is az vagyok. Csak egy sima háttérzaj, amit soha senki nem hall igazán.

Amaya még soha nem nyílt meg olyannak, akit nem is ismer és most mégis megtette. Megnyílt Mattheo Riddle-nek, és kimondta a rég visszatartott gondolatait.

- Milyen volt a buli?

- Nem jó embertől kérdezed. - sóhajtott a lány és zavartan megdörzsölte tarkóját. - Nem emlékszem semmire.

- Uh, ennyire kemény volt? - a fiú szívott egy újabb adagot az égő dohányból.

- Őszintén, fogalmam sincs. De miért, te hol voltál a buli alatt? - érdeklődött, de rögtön ezután beugrott neki, hogy látta egy lánnyal eltűnni a lépcsőn.

- Elfoglalt voltam. - tudta le ennyivel Mattheo. Ezek szerint ő nem bízik meg túlságosan Amayában. Vagy egyszerűen csak nem akarta az orra alá dörgölni a nyilvánvalót.