i find peace in the rain

26

Csillagvizsgáló
/Szeretlek/

Amaya nagynehezen átöltözött, persze úgy, hogy senki sem látta, majd visszaadta Lorenzonak a ruháit és Mattheoval sétált, néma csendben a csillagvizsgáló felé. Haragudott rá, sőt félni is akart tőle, de a lelke mélyén tudta, hogy nincs oka rá.

Mattheo meg akarta törni a csendet, de nem tudta, hogy kezdjen bele. Félt, hogy a szünet alatt nem fognak beszélni és még jobban megromlik a kapcsolatuk. Bizonytalanul tette szóvá az első dolgot, ami az eszébe jutott. - Mit csináltatok odabent?

- Ne kezd te is ezt... - sóhajtotta a lány. Elege volt már abból, hogy mindenki féltékeny volt, és uralni akarta őt. - Semmi fontosat.

- Rendben. - mormolta az orra alatt a fiú.

Ezek után újra beállt közéjük a csend. Úgy érezték magukat, mintha idegenek lennének, pedig mindent tudnak egymásról. Majdnem mindent.

Viszont amikor felértek a toronyba és Amaya meglátta a rengeteg égő és lebegő gyertyát, meg az erkélyen kiterített nagy pokrócot, és a rajta elhelyezett puha párnákat, egy pillanatra megtorpant.

- Mi ez, Mattheo? - nézett fel félénken a fiúra.

Ő válasz helyett a kezét nyújtotta felé. A lány egy pillanatig habozott, de elfogadta, mire Mattheo arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd együtt ültek le a takaróra.

A fiú vett egy mély levegőt mielőtt beszélni kezdett. - Bocsánatot akartam kérni. - nézett mélyen a lány szemébe. - Fogalmam sincs mit gondoltam. Elborult az agyam és csak arra tudtam gondolni, hogy akarlak. Magamnak akarom a tested minden apró porcikáját. Az összes sejted... Istenem, Amaya! Sosem bántanálak, tudod! Annyira sajnálom..., annyira szeretlek! - mikor kimondta az utolsó szót, mindketten meglepődtek és a fiú ijedten várta a reakciót. - Mármint, nem úgy gondoltam! Mármint, de persze, csak... nem így akartam kimondani...., vagyis nem akartam kimondani! Mármint persze, hogy ki akartam, csak nem így! -beszélt össze-vissza, és még folytatta is volna, ha Amaya nem hajol közelebb. - Mi... Mit csinálsz? - jött zavarba a lány közelségétől.

- Hallgass már el! - mosolyodott el halványan, majd a száját az övének nyomta.

Mattheo még sosem lepődött meg így egy lánynak csókjától. Mégis ezt jobban élvezte, mint valaha bármelyiket, de sajnos nem tartott olyan sokáig, mint amit várt.

- Én is szeretlek... Te idióta. - forgatta a szemeit nevetve a lány.

- Ne mond, hogy én is! Ez olyan, mintha beleegyeznél. - játszotta a sértődöttet.

- Szeretlek, Mattheo. - túrt bele mosolyogva a hajába, mire a fiú is hasonlóan tett és a derekánál fogva húzta az ölébe a lányt, majd mohón csókolni kezdték egymást.

Mindeközben Lorenzo és Draco ketten maradtak Amaya szobájában. Nem volt a legjobb ötlet őket egyedül hagyni, mivel a szőke mérge egyre csak nőtt.

- Szóval nálad aludt? - kérdezett rá, miközben öntött magának a kristálypohárba egy kis whiskyt. - Talán... Történt is köztetek valami?

- Nem. - felelte nyugodtan Lorenzo.

- Ne hazudj, baszki! - csapta le a poharat úgy, hogy kilötykölődött annak a tartalma.

- Az életemre esküszöm, Dray!

- Na hát az nem valami sokat ér... - forgatta a szemeit. - Elárultál, Enzo. Kibaszottul elárultál engem és a barátaim!

- Kényszerített rá! Voldemort meg akart ölni! Mi mást tehettem volna? Kurvára sakkban tartott! Minden lépésemet figyelte...! - akadt ki Berkshire.

- Miért jöttél ide? - nézett fel rá a szőke. Erős késztetést érzett arra, hogy megüsse, de mégsem tette. Tartóztatta magát. Még.

- Újra jóba akartam lenni a legjobb baráto-

Draco közbevágta. - Ne hazudj már megállás nélkül, basszameg! Az igazat!

- Anyám küldött. - suttogta lehajtott fejjel.

- Bellatrix?