𝕰𝖚𝖋ó𝖗𝖎𝖆 𝖋𝖋 ✨//befejezett

➋➊-𝕽𝖚𝖊

Rue pov

Már 3 nap telt el Jules felbukkanása óta. Amikor beközölte, hogy azt szeretné, hogy válasszak ledöbbentem. Mégis hogy kérdezhet ilyet? Teljesen kiakadtam és konkrétan ott hagytam. Utánam kiáltott, hogy hagy időt nekem. Pofátlanság amit csinált, de fordított helyzetben biztos vagyok benne, hogy én is megtettem volna.

Ez a szomorú. Lehet, hogy mindig erős érzelmek fognak kötni felé, de már nem szeretem. Legalábbis nem úgy.
Ami Jo-t illeti, őt mindennél jobban szeretem. Csak egy barom vagyok.

Amikor visszamentem a házba, már nem volt ott. Szinte biztos voltam benne, hogy így lesz, de azért reménykedtem, hogy ott találom a szobámban az én pólómban ücsörögve. A három nap alatt nem beszéltünk semmit. És iszonyúan hiányzik. Minden. Ahogy hozzám ér, a társasága, a szavai, egyszerűen minden. Nem gondoltam, hogy valaha lesznek ennyire heves érzéseim valaki iránt. Fogalmam sincs, hogy miért nem kerestem. Most valószínűleg azt hiszi, hogy Jules-al vagyok. Ez nem mehet így tovább.

Felkapom a kulcsomat és a telefonomat. Tárcsázok is egy számot és bebaszom magam mögött az ajtót.

-Szia. Döntöttél?-kérdezi Jules boldogan.

-Heló. Hol vagy? Beszélhetnénk?-mondom neki ignorálva a kérdését.

-Itthon vagyok. Haza jöttem és-

-Jó, akkor tudunk most beszélni telefonon?-kérdezem félbeszakítva.

-Tényleg telefonon akarod ezt megbeszélni?

-Igen. Figyelj, sokat gondolkodtam és tudod jól, hogy szeretlek. De már nem úgy. És már nem rád gondolok úgy, ahogy te azt szeretnéd. Mielőtt bármit szólsz, ez nem fog változni. Szeretném, ha elfogadnád a döntésemet. - mondom neki, a végére már szinte levegő nélkül.

-Rendben. És örülök, hogy boldog vagy. Annak nem, hogy nem velem, de tényleg örülök neked.-szólal meg egy kis csend után.

Ez könnyebben ment, mint gondoltam. Mikor elköszönünk már az a bizonyos ajtó előtt állok. Félek. Sőt, rettegek. Bekopogok, és olyan mintha évek telnének el addigra, mire Hero kinyitja az ajtót. Hát persze, hogy neki kell kinyitnia.

-Ki gondolta volna... - szólal meg lenézően.

-Engej be, haver. - lököm oda neki, és átvágok rajta.

-Ha nem lennék másnapos most valószínűleg kihajítanálak egy verés után.-mondja, miközben bezárja az ajtót.

-Ki gondolta volna...-vágok vissza az ő szövegével.

-Szia Rue!-szól oda nekem valaki furcsa hangsúllyal és kezdem megbánni, hogy idejöttem és nem kihívtam Jo-t.

-Szia Rebecca!-köszönök vissza és nyitnék be Jo szobájába, de zárva van.

-Miért van zárva? Itthon van?-nézek a csajra, de látom, hogy rá van cuppanva Hero-ra.
Király.

-Igen. Talán kopoghatnál. - szól oda, mire Jo kinyitja az ajtaját.

-Rue, ne. - szól, mielőtt bármit mondhatnék. - Végeztem.

-Velem? Kérlek beszéljük meg. - nem érdekel, hogy hallják a műsort kőbunkóék is.

-Mit? Nekem elég egyszerűnek tűnik az egész.

-Rosszul látod, hidd el. Most beszélte-

-Nem érdekel, Rue. Nem vagyunk jók egymásnak. Te is tudod, és én is. Szóval nyugodtan visszamehetsz hozzá.

-Tényleg így gondolod?

-Kérlek menj el! - mondja szomorúan.

Sarkon fordulok és elkezdek gondolkozni azon amit mondott. Becsapom magam mögött az ajtójukat. Az lehet, hogy én rossz vagyok neki, de ő miért lenne rossz számomra? Tényleg azt akarja, hogy visszamenjek Juleshoz és ne vele legyek?

Ez lehetetlen. Rengeteg dolgon keresztül mentünk együtt ilyen kevés idő alatt. Tudom, hogy ő is szeret. Szeretnie kell. Az nem lehet, hogy nem szeret. El akar taszítani magától, mert azt hiszi Jules-ba vagyok szerelmes. Pedig ez nem igaz. Igen, ez lesz. Csak elakar taszítani, de most nem hagyom.
Visszafutok a lépcsőn és ismét az ajtójuk előtt találom magam. Elkezdek dörömbölni és vergődni az ajtón. Emlékeztet egy bizonyos esetre, de most jó okért harcolok és könyörgök. Ezt nem baszhatom el.

-Már megint mit akarsz? Elküldött a picsába. Rémlik?

-Hero! - szól rá a bátyjára Jo.
Tehát kijött hozzájuk a nappaliba.

-Engedj be, kérlek. Utoljára.

-Ez nem valami-félbeszakítom azzal, hogy neki megyek a vállának és bejuttatom magam a lakásba.

-Na ide figyelj!

-Hero, állj! - szól oda most a csaja neki.

-Jo, kitudnál jönni a folyosóra? Kérlek, nagyon fontos.

-Megmondtam, hogy végeztünk. - fájdalmasak a szavai, és olyan mintha érzelem nélkül mondaná, de látom a szemében a szomorúságot.

-Kérlek... - könyörgök neki, és ránézek úgy.

-Csak egy percre. De nem fogsz meggyőzni.-mondja és ránéz Rebeccára.

Tudtam, hogy a szöszi keze van ebben a makacsságban! Biztos vagyok benne, hogy tele beszéli a fejét minden hülyeséggel.

-Köszi! - még sosem voltam ilyen megfohászkodó.

-Figyelj.-kezdek bele, amikor kiértünk.-Tudom, hogy azt hiszed, hogy Jules-al voltam az elmúlt napokban és hogy vele akarok lenni. De ez egyáltalán nem így van. Te vagy minden amit akarok, ezt tudnod kell mostanra. Az elmúlt három napban szenvedtem a hiányodtól otthon ülve. Nem mertelek keresni. Nem tudom miért, gyáva voltam. Remélem ezt megtudod bocsájtani. De hidd el minden egyes percben rád gondoltam. Hogy vajon most mit csinálhatsz? Utálsz-e? Mi lehet veled? Egyszerűen nem tudok már nélküled élni, akármennyire nyálasan hangzik. Szeretném, ha megjavítanál, mert jól tudjuk, hogy egy roncs vagyok, sok féle szempontból. Szóval ennyit kérek. Még egy esélyt. És téged.

-Rue. Már túl sok esélyt adtam. - mondja könnyes szemmel.

Ekkor két kezembe fogom az arcát.

-Tudom, tudom. De azt is tudom, hogy te is szeretsz. És csak el akarsz tolni magadtól, mert félsz, hogy megint megbántalak. De soha többet nem foglak, ígérem, legalábbis nem szándékosan.

-És akkor most mi van Jules-al?

-Ki nem szarja le? Amúgy meg kioffoltam, ha erre érted.-válaszolok mosolyogva.

-Mi? Miért?

-Mert elmondtam már neked és amúgy neki is, hogy beléd vagyok szerelmes.

-Ezt eddig nem mondtad.-elmosolyodik.

-Pedig igaz.-én is mosolygok és egymásra hajtom a homlokunkat.

-Tudom. Én is szeretlek. Nagyon. - mondja és tudom, hogy beadta a derekát, amikor megfogja az enyémet.

Megfogom az állát és magamhoz húzom, ő pedig neki dőlt a folyosó falának. Egyszerűen csodálatos érzés, ahogy találkoznak ajkaink. Nagyon hiányzott már ez. Mélyül a csókunk és egyikőnk se húzódik el egészen addig, amíg meghalljuk valaki lépteit. Az illető kidülledt szemekkel ránk néz és elhalad mellettünk. Egymásra nézünk Jo-val és önfeledten felnevetünk.

◆━━━━━━◆♡◆━━━━━━◆

Hát, ennyi volt! Köszönöm mindenkinek aki egészen eddig olvasta vagy még esetleg hozzá is szólt! Nagyon jól esett minden visszajelzés<3
Puszi🖤