A természetfelettibe avatva

12.fejezet

-Beszélhetnénk Nik?-kérdezte húgom vidáman, én pedig bólintottam. -Oké. Akkor gyere.-mondta és elindult én meg követtem. Bement a szobámba és leült egy székre, majd megvárta, hogy becsukjam az ajtót és ezek után letámadott a kérdéseivel.

Klaus szemszöge:

-Ez meg mi volt? Mióta? Hogyan? Miért nem mondtad el nekem? Történt már valami?-kérdezte izgatottan -Ne tagadd, láttam.-felmutatta felém a mutatóujját fenyegetően, de láttam egy aprócska kis mosolyt a szája sarkában. Már ő is kezdi. Ez remek. De persze imádom a húgomat így látni, boldogan.

-Rebekah.-szóltam rá -Amit gondolom, hogy gondolsz, az nem igaz.-jelentettem ki, bár legmélyen éreztem, hogy valamit elkezdtem érezni Angel iránt, de el kell nyomom ezt az érzést.

-Láttam ahogy elmosolyodtál, amikor Angel boldog lett. És az nem gúnyos mosoly volt, hanem őszinte.-elmosolyodott, majd felállt és elém lépve ezt mondta: -Nem leszel gyenge, ha hagyod magadnak, hogy végre szerelembe ess. Ha hagyod, hogy boldog legyél és szeress, még erősebb leszel a szeretet által, mint még valaha sose. Ne keress kifogásokat, szerintem Kol túlteszi majd magát rajta idővel és a végén örül majd, hogy végre boldogok vagytok, mert én láttam hogy nem vagy Angelnek közömbös. Most Kollal van, de ez még változhat.-fejezte be a monológját és adott egy puszit az arcomra, majd egyedül hagyott a gondolataimmal együtt. Lefeküdtem az ágyamra és agyaltam.

Van benne valami, amit a húgom mondott. De én nem szerethetek. Egy szörnyeteg vagyok. Rengeteg embert és mást öltem már meg az ezer évem alatt, és nem bántam meg egyiket sem, a nagyját nagyon is élveztem. Nem érdemlek meg egy olyan lányt, mint Angel. Lehet hogy őt is bántanám, akarattal vagy anélkül. Nem szerethetem őt, az ő érdekében. Kol szerintem kedveli őt, és ez is egy indok, hogy miért nem lehet. Bár az életem során minden akadályt legyőztem. De nekem nem kell a szerelem, megvagyok nélküle is. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.

Angel szemszöge:

Kol elvisz Joshhoz, ezt el sem hiszem. Épp a kezében vagyok és fut vagyis inkább suhan velem, mert ezt nem igazán nevezném futásnak, olyan gyors. Majd kiugrom a bőrömből és a szívem is ezerrel ver. Mit fogok mondani neki amikor meglátom? Vagy ő hogy fog reagálni? Lehet hogy rám vágja majd az ajtaját, amint felismer. Lehet azért nem keresett, mert nem érdekeltem. Lehet hogy már nem is szeret. Úristen.......mi van ha kikapcsolta az emberségét? Na jó... nem bírtam tovább, megszólaltam.

-Kol állj meg légyszi.- kértem kétségbeesetten, pillanatokon belül megállt és a kezében tartva nézett le rám

-Jól vagy édes?-kérdezte lágyan, amint meglátta az arcom és eközben letett

-Nem, nem vagyok jól.-könnyeztem be és szorosan hozzásimultam a mellkasához ő pedig azonnal átölelt és elkezdte simogatni a hátam. -Mi van ha már nem szeret? Biztos ezért nem keresett.-mondtam és elsírtam magam, majd Kol mellkasába fúrtam a fejem, merthogy ő sokkal magasabb nálam

-Szerintem csak azért nem keresett, mert meg akart védeni. Nem akarta kockáztatni az életed. És téged nem lehet, nem szeretni. -puszilt utána a hajamba, próbáltam rá hallgatni és nem az én elképzelésemen kattogni. Hálás voltam a szavaiért. Enyhén eltoltam magamtól és felnéztem rá, engem nézett. Közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam. A kezeimet a tarkójára vezettem és így húztam magamhoz közelebb, Kol pedig közben a derekamat simogatta. A lágy csók átment szenvedélyesbe. Elváltunk egymástól, majd én szólaltam meg.

-Köszönöm.-nyomtam még egy gyors csókot a szájára. -Menjünk Joshhoz.-mosolyogtam és Kol nyakába raktam egyik kezem és vártam, hogy felvegyen