A természetfelettibe avatva

11.fejezet

-Mégis mi folyik itt? És mi a frászt jelent a vérmegosztás?- akadtam ki és ezután mind rám emelték tekintetüket

-Ez hülyeség. Csak ittam a véréből, ő meg az enyémből, ennyi. Ez nem jelentett semmit. -háborodott fel Klaus, majd hisztérikusan felnevetett

-Mégis mit jelentett volna? Csak azért engedtem, hogy igyon belőlem, mert még ma látni akarom Josht. És én azért ittam, mert, egy, azt akartam, hogy gyógyuljon be a sebem, kettő, nem vagyok teljesen józan. -magyaráztam és láttam, hogy Kol nyugodtabb lesz

-Ohh, csak ennyi? Akkor..., csak azt hittem..., ahh mindegy, hagyjuk. Várj, azt mondtad, hogy Josh? Ismered Josht?-kérdezte Kol értetlenül

-Ő a legjobb barátom, akiről eddig úgy tudtam, hogy meghalt. De él, csak vámpírként.-boldog lettem -Valaki elvinne hozzá?-lelkesedtem be

-Elviszlek, gyere édes..-nyújtotta Kol a kezét, hogy megfogjam. Megfogtam, majd ő ezután felkapott és elsuhant velem.

Klaus szemszöge:

Amint meghalottam, hogy Kol szobájában széttör valami, hallgatózni kezdtem. Angel keserves zokogására lettem figyelmes, ezért észrevétlenül felsuhantam, majd megláttam a padlón térdelve zokogni. Mögé léptem és az egyik kezemet a vállára tettem. Éreztem, hogy remegve fordul felém, majd amint tudatosult benne, hogy én vagyok előtte meglepődött, de meg is nyugodott. Felsegítettem a földről és ha nem tartom meg, szerintem visszaesett volna. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy félénken megölelt. Kis időn belül visszaöletem.? Én most komolyan megöleltem valakit? Én nem ilyen vagyok, de élveztem, majd megéreztem, hogy szorosan hozzám simult. Megláttam egy festményt magam elött, amin Josh volt látható. Josh, akit Marcel változtatott át, de mindez elött megigéztem, hogy nekem kémkedjen. Megfeszült a testem, mivel kicsit furcsálltam, hogy Angel épp Josht festette le, megjegyzem elég pontosan.

-Josh? -kérdeztem furcsállva és éreztem, hogy Angel eltol magától

-Honnan tudod a testvérem nevét?-kérdezte dühösen, amin egy kicsit meglepődtem, de nagyon is jól állt neki  

-Testvéred?-értetlenkedtem. Josh, Angel testvére lenne?

-Úgy tekintettünk egymásra.-közölte -De honnan tudtad a nevét?-egyre dühösebb, ez tetszik.

-Ismerem.-mondtam egyszerűen

-Mi az hogy ismered? Nem ismerheted, mert meghalt.-kiabálta és közben legördült pár könnycsepp az arcán.

-Hé állj le, életben van, vagyis ha annak számít vámpírnak lenni.-az elejét kiabáltam, de a végét már normális hangerővel mondtam. Lassan elfordult tőlem és csak nézett maga elé, gondolom emészti, mit is mondtam az imént. De amint felfogta, mérgesen nézett vissza rám.

-Evvel ne játszadozz! Ne játsz velem! Ne használd ki a legsebezhetőbb pontomat!-kiabálta és eközben elém lépett, majd elkezdte ütögetni a mellkasomat, egy ideig hagytam neki, majd amikor meguntam, elkaptam mind két kezét. -Mert ha folytatod, meglátod, találok rá módot, hogy megöljelek.-mondta a szemembe, kezd egy kicsit feldühíteni. -Ha a szeretteimet bántják nincs nálam határ, bármit megteszek.-elhittem neki, mert én is pont ilyen vagyok, de soha nem ismerném be senkinek, hogy törődők másokkal, vagyis csak a családommal. Bármire képes lennék, hogy megvédjem a szeretteimet és magamat.

-Most kivételesen igazat mondok, Josh él...vámpírként. Marcel változtatta át, kb. amikor visszajöttünk a városba, én is ott voltam.-lehiggadva közöltem vele, egy kicsit hazudtam, de az belefér. Hirtelen azon kaptam magam, hogy ismét megölel. Hallottam, hogy megint sír, de ez más volt.