AirMail - Szárnyaló Szerelem [BEFEJEZETT]

Part 54 - Diploma - Cam

CAMERON

Vegyes érzésekkel néztem végig azon a tömegen, akik a kis házban összegyűltek. Korábban eszembe nem jutott volna, hogy ennyien elférnek nálunk. Vagyis nálam. Bár gyakorlatilag egyedül élek ebben a házban, de még mindig úgy gondolok rá, mint a közös otthonunkra. Több, mint fél éve nem találkoztam és nem is beszéltem Matt-tel. Azt nem mondhatom, hogy nem is hallottam felőle, mert néha megkérdezem Sarah-t, aki rendszeresen beszél a fiával. Ja, és azt is tudom, hogy karácsonykor hazajött. Magával vitte azt a rajzfüzetet, amit neki adtam ajándékba. És legnagyobb meglepetésemre engem is várt egy kis meglepetés az aprócska fa alatt, amikor hazaértem Las Vegasból. Egy gyönyörű szép, japán stílusú selyem köntöst és egy kis bonsai fát. Annyira kedves volt tőle!

Nagyon hiányzik. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Mondjuk nem is csoda, hiszen semmilyen képet nem pakoltam el a házban.

Megszoktam, hogy egyedül élek, legtöbbször egész jól elvagyok, de néha fáj a magány.

Most persze szó sincs magányról. Rengetegen eljöttek, hogy részt vegyenek a diplomaosztó ünnepségen. Itt vannak Matt és Jake szülei, és persze Jacob és Peter. A klubból eljött három lány, a többiek csak azért nem jöttek, mert dolgoznak. Philip, a kidobó is eljött. Mr Bridges, a főnök sem tudott eljönni a munka miatt, de küldött egy nagyon kedves levelet és egy ajándékot, amit Philip egyelőre nem engedett kibontani. Legnagyobb meglepetésemre még Derek, Matt egyik katonatársa is eljött a férjével, Ralph-fal, akivel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és nagyon jó barátok lettünk. A szomszédunk, Elise is átjött, és most Sarah-val és Louise-zal sürgölődnek a konyhában. Az ünnepség után egy étteremben fogunk vacsorázni, de az asszonyok ragaszkodtak hozzá, hogy itthon is legyen egy kis szendvics és némi sütemény.

A ház tehát tele van emberekkel. Mindenki beszélget, nevetgél, egyértelműen jól érzi magát. Kicsit kaotikus az egész, de végtelen örömmel tölt el, hogy ennyi ember csak miattam utazott több száz kilométert. Család. Ez a legelső szó, ami eszembe jut. Ilyen egy igazi, tökéletesen tökéletlen család. Zajos, vidám, összetartó.

Tavaly nyár végén, mikor az asszisztensi bizonyítványomat megkaptam, Matt azt mondta, hogy nekem lesz a legnagyobb szurkolótáborom. Ahogy végig nézek a nappalinkban összegyűlt embereken, azt kell mondjam, hogy igaza volt. Majd az is eszembe jutott, hogy azt is ígérte, hogy ott lesz életem minden fontos pillanatában. Egészen pontosan azt mondta, hogy "Soha semmi nem lesz fontosabb nálad. Megígérem, hogy ott leszek életed minden fontos pillanatában. Semmilyen munka nem lesz fontosabb nálad. Soha."

Gyorsan elhessegettem a szomorú gondolatokat, és a családomra figyeltem inkább.

- Gyerünk, érintsd már meg! - mondta Dennis Jake-nek, a többiek pedig nevetve, kiabálva bátorították.

- Dehogy érintem! - ellenkezett a barátom. - Még megharap.

- Hogy harapna már meg? - nevetett Ben, egy másik fiú, azaz lány.

- Nem látod? Még foga is van, baszd meg - húzta el a száját Jake.

- De ez csak egy kicsike növény - szólt közbe Peter is. - Még ha valami hirtelen ötlettől vezérelve meg is harapna, azt meg sem éreznéd.

- Én nem is tudom - felelte Jake. - Ez komolyan úgy néz ki, mint egy szörnyeteg.

- Ne hülyéskedj már! Egy aprócska növény - csóválta a fejét Philip is.

- Márpedig ez egy szörnyeteg. Lefogadom, hogy Frankenstein a neve - mondta Jake, mire mindenki újra nevetésben tört ki.

- Igazából Frankenstein a tudós neve - szólt közbe Ralph halkan. - A teremtménye nem kapott nevet.