AirMail - Szárnyaló Szerelem [BEFEJEZETT]

Part 2 - Második levél

CAMERON

Minden edény és minden tányér tisztán a helyén, a bár, a táncparkett és persze a konyha ragyog a tisztaságtól, még a mosdókat kell kitakarítanom. Általában ezt mind nem egyedül csinálom, hanem két másik munkatársammal, de egyikük este elvágta a kezét és össze kellett varrni, a másik pedig már három napja tüdőgyulladással fekszik otthon.

Nem könnyű három ember munkáját egyedül elvégezni, de nem panaszkodhatok. Egészen pontosan nem tehetem meg, hogy panaszkodjak. Örülök, hogy van ez a munka. Még ha nem is fizet túl sokat, de a semminél több.

Amikor Cheyenne-ben, a szülővárosomban egyik pillanatról a másikra utcára került, akkor még ennyi sem volt. Minden alkalmi munkát elvállaltam, hogy legalább ételre legyen pénzem, de nem volt túl sok lehetőség. Ez elsősorban a családomnak köszönhető, akiket szinte mindenki ismer a városban. Annak is hamar híre ment, hogy kidobtak otthonról, nem kívánatos személy lettem, és tartottak a meglehetősen befolyásos apám bosszújától.

Életem első 12-13 éve azt hiszem felhőtlen boldogságban telt. Vagy legalábbis boldog voltam. Gazdag család harmadik, legkisebb gyermekeként mindenem megvolt, amit csak szerettem volna. 14 évesen úgy éreztem, hogy a szüleim és a bátyáim mellettem állnának, történjen bármi is. Ez a vak bizalom vezetett oda, hogy elmondtam nekik, hogy meleg vagyok. Akkor már jó pár éve érlelődött bennem a gondolat, míg végül eljutottam addig, hogy magamnak is beismertem. És természetesnek tűnt, hogy azokkal is megosztom, akik mindennél jobban szeretnek. Az első legnagyobb tévedés és persze legnagyobb pofon volt az életemben. A szó átvitt és valós értelmében is. A 18. születésnapomon apám közölte, hogy pakoljak össze egy táskát és tűnjek a szeme elől. Bár kétségbeestem, hiszen mégis egyetlen fillér nélkül kerültem utcára, de valahol meg is könnyebbültem. Az utolsó négy év maga volt a pokol otthon. A fizikai bántalmazásnál sokkal jobban fájtak a szóbeli sértések és állandó megalázások. Hogy még az iskolában se legyen egy nyugodt pillanatom, arról a bátyáim gondoskodtak.

Az utca ijesztő volt. Hajléktalan szálló nem volt a városban. Nappal az egyik templom gyülekezeti termét nyitották ki az utcán élőknek, illetve néha egy-egy gyülekezet ételt osztott nekünk.

Éjjel aluljárókban aludtam, vagy ha szerencsés voltam, akkor fűtött váróteremben. Kész csoda, hogy túléltem a telet.

Tavasszal találkoztam először Jacobbal. Szó szerint felbukott bennem, amikor egyik éjszaka hazafelé botorkált egy bárból. Annyira meglepett, álmomból ébresztett fel, hogy teljesen őszintén válaszoltam a kérdésére, hogy mit is keresek én ott az aluljáróban. Azonnal hazavitt, nem foglalkozva a tiltakozásommal. Amikor a szülei a hajnali óra ellenére szeretettel, barátságosan fogadtak engem, és az anyukája azonnal melegítette nekem az előző esti vacsora maradékát, elsírtam magam. Akkor már évek óta nem tapasztaltam ilyen fokú szeretetet. Mára Louise és Harry olyanok, mintha a szüleim lennének. Ugyanúgy aggódnak értem, mint a fiukért.

Három napot töltöttem náluk, aztán Jacobbal elindultunk Las Vegasba. Mint azt hamarosan megtudtam, Jake nemcsak hogy meleg volt, de nagyon szeretett nőnek öltözni. Amikor először láttam drag queenként, az állam is leesett. Gyönyörű volt. Az pedig, hogy a szülei mennyire magától értetődően fogadták el és támogatták, csak fokozta a döbbenetemet.

Eljöttünk hát Las Vegasba, kibéreltünk egy szép kis lakást, és Jake hamarosan nagyon jól fizető állást kapott az egyik menő klubban. Énekelt és táncolt.

Én hetekig sikertelenül próbáltam állást keresni. Osztogattam szórólapot, voltam csomagoló fiú egy boltban, takarítottam irodaházban, és egyéb hasonló munkákat próbáltam. Tapasztalat és végzettség nélkül más lehetőségem nem volt. De valahogy minden munka csak átmeneti volt.