AirMail - Szárnyaló Szerelem [BEFEJEZETT]

Part 17 - Tizenötödik levél

MATT

Idegesen topogtam a lábammal. A lényeges dolgokat már megbeszéltük a vezetőkkel, miért kell ugyanazt elismételni? Miért kell nekem végigülni azt is, amikor a szárazföldi egységek új feladatairól van szó?

Három órája itt ülünk. Ez idő alatt összefoglalták, hogy milyen feladatokat végeztünk el a másik bázison, mintha mi nem tudnánk. Elmondták, hogy itt milyen feladatok várnak ránk. Tőlünk nagyjából 300 km-re keletre egy fegyverraktárat fedeztek fel. Feltételezhetően egyfajta főhadiszállásként is üzemel. Ezt kell majd felderítenünk és ha bebizonyosodik, hogy ellenséges terület, akkor megsemmisíteni. Teljesen világos. De miért kell egy egész órán keresztül erről beszélni? Adják meg a koordinátákat, felszállunk, odamegyünk, megnézzük, kilőjük. Nem ez lenne az első.

Folyamatosan az órát néztem. Janesville-ben reggel 8 óra múlt. Talán Cam már ébren van, és várja a hívásomat.

Végre elengedtek minket. Villámgyorsan felpattantam és már rohantam is ki az épületből. Wayne utánam kiáltott valamit, de nem figyeltem. Nem érdekel most senki és semmi.

Sajnos a könyvtárban, vasárnap este lévén - a legtöbben ilyenkor beszélnek az otthoniakkal -, nem volt szabad gép, ezért gyorsan a szobámba siettem és elhoztam a saját laptopomat. Visszaérve aztán leültem egy sarokba, az sem érdekelt, hogy a földön ülök, és már indítottam is a programot.

Cameron online volt, ezért már hívtam is.

- Matt? Tényleg te vagy az? - szólt bele. Először csak a hangját hallottam, majd pár másodperccel később a képernyőn megjelent végre a kedves, gyönyörű arca is.

Meg sem tudtam szólalni. Csak néztem ahogy csillogó szemmel, kipirult arccal mosolyog. Teljesen elmerültem a bámulásban.

- Halló! Matt? - zökkentett ki Cam hangja. - Lefagyott ez a vacak?

- Bocsánat, csak elgondolkodtam kicsit - szedtem végre össze magam.

- Értem - mosolygott kedvesen. - Szia, Matt. Örülök, hogy visszatértél.

- Szia, Cam - feleltem. - Én is nagyon örülök.

- Hiányoztál - mondta halkan.

- Nekem is. Nagyon - feleltem. - Sajnálom, hogy nem tudtam többet írni és nem tudtalak hívni.

- Semmi baj. Megértem, hogy a munkád ilyen - mosolygott. - A lényeg, hogy megint itt vagy.

- Pontosan - vigyorogtam. - Hogy vagy? Minden rendben van? Szeded a gyógyszereidet? Van még fájdalmad?

- Jól vagyok, köszönöm. De tényleg - nevetett. - A gyógyszereimet kénytelen vagyok rendszeresem szedni. Anyukád nagyon szigorúan felügyel.

- Azt el is tudom képzelni - nevettem én is. - Rosszabb, mint egy kiképző őrmester néha.

- Kedves és gondoskodó - felelt mosolyogva. Ebből a mosolyból egyértelműen látszott, hogy mennyire szereti az anyámat.

- Én még nagyon jól emlékszem, amikor reggelente teli torokból üvöltött, hogy "Matthew James Patterson, ha nem vonszolod le magad reggelizni öt percen belül, akkor egy vödör vizet kapsz a nyakadba!" - mondtam, próbálva utánozni anyám hangját. - Ez szinte pont úgy hangzott, mint amikor Murphy őrmester üvöltötte a kiképzőpálya széléről, hogy "Patterson, ha nem fejezi be a szunyókálást a vizes árokban, akkor kivágom, mint egy papír bábut!"

Erre persze felcsendült az imádott kacagás. Tudom, hogy borzasztóan nyálasan hangzik, de tényleg olyan volt, mintha apró kis csengettyűk szólnának. Jó érzés őt ilyen boldognak látni.